Habár számunkra biztosan nem mindegy, hogy ki a szomszédunk, a szobanövényeink esetében ez nem túl gyakran szokott eszünkbe jutni. Pedig a szobanövényeknek sem mindegy, hogy kinek a közelében vannak.

A szobanövényeink pedig igazán megérdemlik, hogy törődjünk velük, hiszen becsempészik a természetet az otthonunkba, még akkor is, amikor odakint minden szürke. Ha pedig igazán csodás látványban szeretnénk gyönyörködni az otthonunkban, akkor fontos, hogy tudjuk, milyen szobanövények érzik jól magukat egymás társaságában. Mert nem csupán a látvány miatt fontos a szomszédság. A növények jó és rossz hatással is lehetnek egymásra.

Erre ügyelj, ha szép szobanövényeket szeretnél

1. A szobanövények nem igényelnek túl nagy gondoskodást, de néhány apróság betartásával el tudjuk érni, hogy igazán jól érezzék magukat, és ez meg is látszódjon rajtuk. Az ápolás, a gondoskodás azonban nem egyszeri alkalommal fontos számukra, hanem ezt rendszeresen el kell végeznünk.

orchidea

A szobanövények számára is fontos a rendszeres ápolás. Fotó: Pixabay

2. Habár mostanában rengeteg szobanövény közül válogathatunk, érdemes előtte átgondolni, mekkora helyünk van számukra. Pár éve még szinte nem volt olyan otthon, ahol ne lett volna legalább egy pálma, vagy egy fikusz. Ezek a növények gyakran ki is nőtték a lakást, így sokszor kerültek óvodákba, könyvtárakba. Manapság már inkább a kisebb szobanövények kapnak helyet az otthonainkban, de mivel a választék óriási, fontos, hogy ne az ízlésünk diktáljon, hanem vegyük figyelembe az adott növény igényeit, és azt, hogy a többi szobanövényhez hasonló körülmények között érezzék jól magukat, hiszen az otthonunkban általában azonos hőmérséklet és hasonló fényviszonyok vannak.

3. Fontos, hogy minden évszakban más a szobanövények igénye. A téli hónapokban a legfontosabb, hogy a fény-, a hő- és a vízigényeiket ki tudjuk elégíteni, de ügyeljünk rá, hogy melyik szobanövénynek ezekből mennyire van szüksége. Egy melegebb helyiségben a szobanövény több vizet párologtat el, ezért több, gyakoribb öntözésre van szüksége.

Nyáron, amikor tovább van világos, a közvetlen napsütés hatására felgyorsul a vegetáció, így szintén meg fog nőni a növények vízigénye. Ha viszont kevés a fény, a növények hajtásai megnyúlnak, leveleik halványak lesznek, így gondoskodni kell róla, hogy a nagyobb fényigényű növények ilyenkor az otthonunk olyan helyiségébe kerüljenek, ahol a legtöbb fényben lehet majd részük.

4. A szellőztetés nagyon fontos, még a növények számára is. Azonban arra is ügyelni kell, hogy vannak olyan növények, amelyek nem bírják a huzatot, így ezeket ne helyezzük nyílászárók közelébe.

5. A szobanövények számára fontos az elhelyezésük. Vannak olyan növények, amelyek nem viselik jól a helyük megváltoztatását, így fontos, hogy ezzel legyünk tisztában, és úgy helyezzük el őket, hogy az mind a növény, mind a mi számunkra megfelelő legyen, és ne kelljen később átköltöztetni őket.

6. Akár a gyerekszobába és a fürdőszobába is kerülhetnek növények, azonban itt se az ízlésünk számítson, hanem az, hogy az adott szobanövény hogy tűri a fürdőszoba párás levegőjét és az esetlegesen kevesebb rendelkezésre álló fényt. A gyerekszobában elhelyezett növények esetében tartsuk szem előtt, hogy azok ne legyenek mérgezők a gyermekek számára, illetve más módon se tudjanak sérülést okozni, akár tüskéjük, akár súlyuk által. Szintén oda kell figyelni arra, hogy milyen szobanövényünk legyen, ha háziállataink vannak.

A szobanövényeknek nem csak vízre, tápanyagra is szükségük van

Attól függően, hogy életük és fejlődésük éppen melyik szakaszát élik, a szobanövények különböző tápanyagot igényelnek. A növény az élete kezdetén a szárát és a lombtömegét fejleszti, amit növekedési vagy vegetatív szakasznak nevezünk. Ezt követi a generatív fázis, amikor virágot és termést hoznak.

Míg a növekedéshez sok nitrogén kell, addig a virágzáshoz nagyon sok foszforra és káliumra van szüksége a növénynek. A raktározó szervek kifejlődését a kálium segíti elő, ezért fontos például a fák és a kaktuszok számára káliumban gazdag tápoldatot adni.

szobanövény ablak

A nagyobb otthonokban tarthatunk pálmát, de a kisebb lakásokban is mindig jut hely a szobanövények számára. Fotó: Pixabay

A levél dísznövények, mint amilyenek a pálmák és a fikuszok, magas nitrogénarányú, míg a virágukkal díszítő szobanövények, mint amilyen a ciklámen, és a virágzó balkonnövények, mint amilyen a muskátli vagy a petúnia, magas foszfor- és káliumarányú tápoldatot igényelnek.

Amennyiben befolyásolni szeretnénk az adott növény életciklusát, azt megtehetjük a tápanyagok megfelelő adagolásával. Ha nagy lombot szeretnénk a növénynek, akkor adjunk neki sokáig nitrogént, ha viszont több virágot szeretnénk a balkonnövényünkön, adjunk neki bőven foszfor- és káliumtartalmú tápoldatot. Azonban, ha beleavatkozunk a növény életciklusaiba, akár rosszul is sülhet el a dolog, hiszen ha túlságosan erősítjük a lomb növekedését, azzal visszaszorítjuk a virágzást.

De nem csupán a növények életciklusát kell figyelembe venni a tápoldatozásnál, hanem az évszakokat is. A télre káliumadagolással készíthetjük fel a növényeket, hiszen ez elősegíti a hajtások beérését. Az is alapszabály, hogy amíg a tavaszi és a nyári időszakokban a növényeknek több tápanyagra van szükségük, addig az őszi és téli időszakban sok esetben teljesen el kell hagyni a tápoldatozást.

Vannak olyan tápoldatok, amelyek kifejezetten egy bizonyos növény igényeihez lettek kifejlesztve, így vásárolhatunk muskátli-, orchidea-, bonsai-, gyógy-és fűszernövény-, pázsit- vagy akár rózsa és díszcserje tápoldatot is.

A növények pedig folyamatosan visszajeleznek, és tájékoztatnak minket arról, hogy vajon a megfelelő minőségben és mennyiségben kapták-e a tápoldatot, hiszen ha szépek, jól érzik magukat, akkor egészen biztosan jól jártunk el.