Hétfő
Nyugaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, míg keleten többfelé erőteljesebbé válik a felhőképződés - ezzel együtt általában arrafelé is több órára előbújik a nap. Főként a Dunától keletre várható elszórtan zápor, zivatar, lokálisan akár jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. Az északias szelet nagyobb területen élénk, főként az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél.
A csúcsértékek 23 és 30 fok között várhatók, a Dél-Alföldön mérhetjük a magasabb értékeket.
Kedd
Napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben keleten, majd éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik.
Hajnalban 10, 17, délután 25, 30 fok valószínű.
Szerda
Többnyire gomolyfelhős, napos idő várható eleinte elvétve záporral, zivatarral, délután már nem valószínű csapadék. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.
Csütörtök
Sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délies légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.
A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik – fotó: pexels.com
Péntek
Sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
Hajnalban 11, 17, délután 29, 34 fok valószínű.
Szombat
Általában napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, de néhány zápor vagy zivatar kialakulása nem kizárt. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél.
A hőmérséklet hajnalban 14 és 21, délután 30 és 36 fok között alakul.
Vasárnap
Az éjszakai felfrissülés mérséklődésével és a nappali felmelegedés további erősödésével, 35-37 fok körüli hőséggel lehet számolni. Mindemellett előreláthatólag marad a napsütéses, fátyolfelhős, ideális strand- és nyaralóidő.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: pexels.com