Az amerikai élelmiszerboltok polcain egyre gyakrabban tűnik fel az új slágerszlogen: „Valódi nádcukorból készült”. Az üdítőital-gyártók a magas fruktóztartalmú kukoricaszirupot (HFCS) nádcukorra cserélik, és ezzel a nosztalgiára, valamint az egészségtudatos vásárlói attitűdre próbálnak hatni. A biokémiai valóság azonban jóval kiábrándítóbb:

a szervezet számára a két édesítőszer szinte azonos.



Molekuláris szinten a nádcukor és a HFCS ugyanazon két egyszerű cukorból áll – glükózból és fruktózból. A nádcukor pontosan 50–50% arányban tartalmazza ezeket, míg a kukoricaszirup italgyártásban használt formája 55% fruktózt és 45% glükózt. Ez az eltérés elhanyagolható, különösen mivel a vékonybélben a nádcukor gyorsan lebomlik szabad glükózra és fruktózra, így az elfogyasztást követően a véráramban gyakorlatilag azonos cukorprofil jelenik meg.

A kukoricaszirupot érő bírálatok többsége a fruktóz anyagcseréjéhez kapcsolódik: nagy mennyiségben a májban feldolgozott fruktóz fokozott zsírszintézist, inzulinrezisztenciát és magasabb trigliceridszintet idézhet elő. Ez azonban a nádcukorra is éppúgy igaz, hiszen annak fele szintén fruktóz. 

valódi probléma nem az édesítőszer típusa, hanem az amerikai étrendben jelen lévő, átlagosan napi 17 teáskanálnyi hozzáadott cukor, amely jóval meghaladja az egészségügyi ajánlásokat.



A „valódi cukros” üdítők újra divatba jöttek, mert a nádcukor a fogyasztókban a természetesség és a régi idők egyszerűsége iránti vágyat idézi fel. A kukoricaszirup ezzel szemben ipari és „mesterséges” érzetet kelt. Mégis, a szervezet biokémiai szinten nem tesz különbséget: a máj ugyanúgy dolgozza fel mindkét forrásból származó cukrot.

Ha valódi egészségjavulást keresünk, a megoldás nem az egyik édesítőszer lecserélése a másikra, hanem a hozzáadott cukor teljes mennyiségének csökkentése. A látványos címkék talán feldobják a termék imázsát és az ízélményt, de nem változtatnak a szervezet terhelésén.

Forrás: agdaily.com

Indexkép: Shutterstock