A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezésében, a kormányhivatalok és a Nébih szakembereinek közreműködésével 2025. július 15. és augusztus 30. között lezajlott a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési akció. A vizsgálatok során összesen több mint 350 ellenőrzést végeztek el, amelyek során lovas táborokat, fröccsteraszokat, grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, ásványvíz-palackozókat, szikvíz-üzemeket, valamint helyi termelői piacok árusait ellenőrizték. 

feltárt hiányosságok miatt 26 esetben indult hatósági eljárás, amelyek elbírálása és a bírságok kiszabása még folyamatban van.



Az ellenőrzések célja a nyári időszakban kiemelten keresett termékek és szolgáltatások biztonságának vizsgálata, valamint a vonatkozó jogszabályok betartatásának biztosítása volt.

Az akció keretében országosan 76 helyi termelői piacot ellenőriztek a szakemberek. Az árusítók többsége nyilvántartott kistermelő volt, rendelkezett FELIR azonosítóval. Az őstermelőként értékesítők esetében kistermelői bejelentés pótlására szólították fel az érintetteket. A piacokon a higiéniai feltételek biztosítottak voltak, ugyanakkor előfordultak kisebb hiányosságok az élelmiszerek jelölésében, a nyilvántartások vezetésében és más dokumentációs területeken, amelyeket a szereplők határidőn belül pótoltak.

Egy vármegyében viszont két különböző helyszínen súlyos szabálytalanságokat tártak fel egy-egy baromfi- és tojás-, valamint tejtermékeket árusító kistermelőnél.

Összesen több mint 130 kg élelmiszert és 300 tojást kellett kivonni a forgalomból. Budapesten két esetben fordult elő, hogy nem kistermelői húskészítményeket árusítottak helyi termelői piacon, egyik esetben élelmiszer-higiéniai hiányosságok, a nem megfelelő tárolás, valamint a nyomonkövethetőség hiánya miatt indult eljárás.


tojaspiac

Fotó: Shutterstock

A grillezésre szánt húskészítmények terén 72 ellenőrzést végeztek, ezek közül kilenc esetben indult hatósági eljárás. A problémák főként az előállítás körülményeit, a termékek dokumentációját és nyomonkövethetőségét érintették. Súlyos szabálytalanságok és engedély nélküli előállítás miatt több mint 1,3 tonna terméket kellett kivonni a forgalomból és megsemmisíteni.

Az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat célzó vizsgálatok során 102 létesítmény került ellenőrzés alá. A legtöbb egység megfelelt a jogszabályi előírásoknak, a dolgozók egészségügyi alkalmassága is igazolt volt. Néhány esetben dokumentációs, higiéniai, műszaki és nyomonkövetési problémákat, valamint az élelmiszerek jelölésével és a kártevőirtással kapcsolatos hiányosságokat tapasztaltak. Hét esetben hatósági eljárás van folyamatban.



Az alkoholos italokat kínáló vendéglátóhelyek sem maradtak ki az ellenőrzésből: összesen 83 helyszínt vizsgáltak. Az alapborok mindenütt rendelkeztek a Nébih által kiadott forgalomba hozatali azonosítóval, nyomonkövethetőségük és tárolásuk megfelelt a követelményeknek. A higiéniai feltételek is biztosítottak voltak. Három esetben tapasztaltak kisebb hiányosságokat: egy létesítménynél a HACCP kézikönyv vezetése, két másik helyen pedig a dolgozók egészségügyi kiskönyve hiányzott.

Az ellenőrzések során 47 lovas szolgáltató létesítményben közel 700 ló tartási körülményeit és dokumentációját vizsgálták. Hat esetben indult eljárás a lovak jelöletlensége, a lóútlevelek és kötelező szűrővizsgálatok hiánya, valamint a lovak szolgáltatásra való alkalmatlansága, illetve a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt.



Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a legtöbb helyszínen és szereplőnél megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, azonban több esetben kisebb-nagyobb szabálytalanságokat is feltártak. A Nébih és a kormányhivatalok munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy a fogyasztók kizárólag biztonságos, ellenőrzött forrásból származó élelmiszerek közül válogathassanak.

Indexkép: Shutterstock