Víz kávé és üdítő helyett – ennyin múlhat, hogy mennyire vagy kipihent, energikus, sőt még az is, hogy hogyan fest a bőröd. Bár elsőre talán unalmasnak tűnik a gondolat, hogy csak vizet igyál egy teljes hétig, a hatás meglepően látványos lehet. Sőt, már 24 óra után is érezhető a különbség!
Már az első nap számít
Ahogy elhagyod a reggeli kávét vagy a cukros narancslevet, a tested fellélegzik. A koffein és a hozzáadott cukrok elhagyása miatt a szervezet kevesebb stressznek van kitéve, a vesék pedig hatékonyabban dolgoznak. Lehet, hogy eleinte fájni fog a fejed, de ez csak a méregtelenítés jele.
Pár nap elteltével sokan arról számolnak be, hogy a bőrük simább, rugalmasabb lett, a szomjúságérzetük pedig mérséklődött. A tiszta víz gyorsabban felszívódik, így a sejtek szó szerint felfrissülnek.
A víz segíti a méregtelenítést – Fotó: Shutterstock
Könnyebb emésztés, jobb közérzet
A bélrendszer működése is látványosan javul: csökken a puffadás, és az anyagcsere felpörög. A víz segíti a méregtelenítést, így egy hét után nemcsak könnyebbnek érzed magad, hanem valóban csökkenhet a vízvisszatartás is.
Stabil energia, ingadozó vércukorszint nélkül
A cukros italok elhagyása segít stabilizálni a vércukorszintet, így kevesebb lesz az energialöketet követő mélyrepülés. A nap kiegyensúlyozottabban telik, és tovább maradsz jóllakott az étkezések után is.
És mi lenne, ha maradna ez a szokás?
Ha már egy hétig bírtad koffein és cukor nélkül, miért ne folytatnád? A vízivás az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb változtatás, amit a tested hálásan fogad. Ráadásul pénzt is spórolsz, és közben a szervezeted is egészségesebbé válik!
Forrás: noklapja.hu