Éjszaka: nyugat felől vastagodik a felhőzet

Vasárnap estétől kezdődően a nappali gomolyfelhők feloszlanak, azonban a Dunántúl felől fokozatosan vastagodik a felhőzet. Ezzel szemben a keleti országrészben az ég derült maradhat.

A Dunántúl északnyugati részén kisebb eső vagy zápor előfordulhat, míg az ország többi részén inkább száraz marad az idő. A szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalra a hőmérséklet a Dunántúlon 7–12, keleten viszont többfelé 2–7 fok közé süllyedhet, helyenként 5 fok alatti értékek is lehetnek.

Hétfő: gomolyfelhők, napsütés és záporok váltják egymást

Hétfő napközben a felhőzet szakadozik, csökken, így a Dunántúlon és a középső országrészeken már gomolyfelhős, napos idő várható. Az ország nyugati kétharmadán elszórtan záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak. A Tiszántúlon továbbra is sok lesz a napsütés.

Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, zivatarok környezetében akár meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul – ez kellemes, tavaszias érték, de még mindig elmarad az ilyenkor szokásos átlagtól.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: HungaroMet.hu

Indexkép: Ványi Miklós