A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a faanyag-kereskedelmi lánc felügyelethez kapcsolódóan ismét elkészítette elemzését a hazai illegális fakitermelés és kereskedelem aktuális helyzetéről.

Az összegzés a 2024-ben végzett ellenőrzési adatok, valamint az illegális fakitermelés esetében más hatóságoktól, szervektől kapott statisztikai adatok alapján, idén már nyolc év adatainak összehasonlításával készült. Extrém magas kockázatú besorolást ezúttal is Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kapott.

Az illegális fakitermelés és kereskedelem visszaszorításának legfontosabb célja a fagazdaság kifehérítése, valamint a faalapú termékekkel kapcsolatos fogyasztói bizalom növelése. A csalások megfékezése közvetetten hozzájárul a klímaváltozás megelőzéséhez, annak káros hatásainak enyhítéséhez is, hiszen a meglévő, fával borított területek védelmét, fejlesztését szolgálja.

fakereskedelem

A 2024-es évre vonatkozó elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú maradt – fotó: Pixabay

A kockázati pontszámok és a besorolások változása jól mutatja, hogy mely vármegyékben eredményezte az EUTR ellenőrzések gyakorisága, hatékonysága és következetessége a jogkövetési hajlandóság emelkedését. Az összefoglaló emellett arra is rávilágít, hogy mely térségekben szükségesek további fokozott EUTR ellenőrzések.

A kockázatértékelés nagyban segíti a Nébih faanyag-kereskedelmi lánc felügyeleti tevékenységének eredményességét.

A hivatal EUTR felügyelői 2024-ben 240 esetben – összesen több mint 75 millió forint értékben – szabtak ki erdővédelmi és eljárási bírságot. Emellett 718 m3 elkobzott faanyag ingyenes átadására nyílt lehetőség, melyre elsősorban önkormányzatok pályáztak.

Illegális fakitermelés kockázata 2024.
Infogram
Forrás: Nébih
A 2024-es évre vonatkozó elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú maradt, míg Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kockázati besorolása magas lett.
Amíg Baranya, Bács-Kiskun, Nógrád, Somogy és Zala vármegyék közepesen magas kockázati besorolást kaptak, addig Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém vármegyék közepes kockázati kategóriába kerültek.

Komárom-Esztergom vármegye 2024-ben alacsony közepes kockázatú vármegyévé vált, míg Békés és Csongrád-Csanád vármegye, valamint Budapest alacsony kategóriába került.

A 2024-es évre vonatkozó részletes elemzés a Nébih EUTR-oldalán olvasható.

Forrás: Nébih

Indexkép: pixabay.com