Aki városi környezetben nőtt fel, de azon szerencsések közé tartozott, aki a nyarakat a nagyszülei kertjében tölthette tudja, hogy mi a különbség a "házi" és a "bolti" zöldségek, gyümölcsök, húsok között. Aki szedhetett málnát és sóskát, láthatott disznóvágást, ehetett az aranysárga húslevesből, összeszedhette a tojásokat a fészekből, még ma is emlegeti azokat a napokat és ízeket.

Ezek az élmények természetesen nemcsak az ízek, hanem a közvetlen kapcsolódások miatt is meghatározóvá váltak, miközben egyértelművé vált az is, hogyan lett egyre nehezebb a termelés: hogyan lett kevesebb a barack, hogyan adták fel a falubeliek a küzdelmet az egyre kiszámíthatatlanabb természettel szemben, hogyan verte el egy ötperces jégeső az egész éves szőlőtermését, hogyan hagyták el a fiatalok a vidéket a jobb élet reményében. 

Jó adottságokkal rendelkező ország – miért nem élünk velük?

Magyarország – még a klímaváltozás közepette is – kedvező természeti adottságokkal rendelkezik. A hazai talajviszonyok, különösen a csernozjom, vagyis a gazdag humusztartalmú „feketeföld", kiemelkedők Európában.

A hagyományos paraszti gazdálkodás idején ezek a területek természetes módon tudtak jó minőségű élelmiszert biztosítani: a szerves trágya körforgása, a változatos vetésszerkezet, a földdel való közvetlen kapcsolat mind hozzájárultak az élelmiszerek valódi ízéhez.

A 20. század második felében azonban gyökeresen megváltozott a mezőgazdaság szerkezete. A paraszti gazdaságokat felszámolták, a földeket államosították, és létrejöttek a termelőszövetkezetek. Ez nemcsak a tulajdonviszonyokat írta át, hanem a generációkon átívelő tudást is megszakította. A gazdák elveszítették a közvetlen kapcsolatot a földjükkel, az állataikkal, a természet ritmusával.

A kollektivizálás következményei máig érezhetők: a nagytáblás művelés, a nehézgépek okozta talajtömörödés, a túlzott szántás és a műtrágya-függőség gyors humuszvesztést eredményezett. A biológiai aktivitás sok helyen lecsökkent, a vetésszerkezet beszűkült a búza–kukorica–napraforgó háromszögre.

élelmiszer

Az emberek nem tudnak vagy nem akarnak időt szánni a helyi termelők felkutatására, még akkor sem, ha pontosan tudják: az ipari csirkemell gyakran vizes, a paradicsom nincs olyan ízletes – Fotó: pexels.com

A városba sodródva, az élelmiszertől távol

A mezőgazdaság átalakulása mellett megindult a gyors urbanizáció is. Az emberek elhagyták a földet, gyárakban kerestek munkát, a földművelés és az állattartás fokozatosan ipari tevékenységgé vált. A rendszerváltást követően a termelőszövetkezetek felbomlottak, a földtulajdon szétaprózódott, de a művelési módszerek nem változtak meg alapjaiban. A következő generációk nagy része ma már úgy nő fel, hogy nincs közvetlen élménye a háztáji gazdálkodásról, az otthon termett gyümölcsről, vagy a tojásról, amit még melegen vesz ki az ember a fészekből.

Ez a tapasztalathiány pedig nemcsak a tudást gyengíti, hanem a személyes kötődést is eltünteti az élelmiszerhez. Az étel az üzlet polcán jelenik meg, nem egy élő kapcsolat eredményeként.

Kényelem kontra minőség – egy modern paradoxon

A mai életmód tempója és a kiszámíthatóság iránti igény egyértelműen a szupermarketek felé tereli a fogyasztókat. Az emberek nem tudnak vagy nem akarnak időt szánni a helyi termelők felkutatására, még akkor sem, ha pontosan tudják: az ipari csirkemell gyakran vizes, a paradicsom nincs olyan ízletes, a tej pedig alig hasonlít ahhoz, amit régen ittak. A vásárlást logisztikai feladattá alakítottuk: gyors, kényelmes, fix áras megoldást keresünk.

A kényelem lett az elsődleges érték, miközben a minőség definíciója átalakult: már nem az íz, az eredet vagy a tápérték számít, hanem a folyamatos, fáradság nélküli hozzáférhetőség.

Ebben a rendszerben egyre kevesebb helyi termelő tud talpon maradni – nem tudják teljesíteni a nagy láncok mennyiségi elvárásait, és megroppannak a bonyolult adminisztráció súlya alatt.

A jó étel elérhetősége ma – és a jövő lehetőségei

A gazdasági környezet természetesen befolyásolja a fogyasztói döntéseket: nem véletlen, hogy egyre többen az akciós termékeket keresik, nem pedig a szezonalitást figyelik. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy ha az ország tele van termékeny földekkel, és még mindig vannak lelkes termelők, miért nem jutunk hozzá több valódi, jó minőségű, helyi alapanyaghoz.

Forrás: hvg.hu
Indexkép: freepik.com