Az önkiszolgáló értékesítés sokáig néhány jól ismert képre korlátozódott: spirálos automatákra, szűk termékkínálatra és erősen kötött technológiára. Németh László, a VENDX Systems ügyvezetője szerint azonban ez a világ alapjaiban változik meg. A vállalkozás az olasz MAGEX vending automaták kizárólagos magyarországi és szlovákiai forgalmazójaként olyan rendszert hozott el régióba, amely nemcsak az automatás értékesítést értelmezi újra, hanem komplett, önálló üzleti modellek alapját is megteremti.

automata

Ausztriában számos helyen komplett automata bevásárló-rendszereket alakítottak ki – Fotó: Vendx Systems

A szakember elmondta: a döntés mögött nagyon is személyes tapasztalat áll. Korábban maga is komolyan gondolkodott egy önkiszolgáló bolt megnyitásán, azonban nem talált olyan automatát, amelyből nyugodt szívvel, biztonságosan és sérülésmentesen lehetett volna alapvető élelmiszereket – például tejfölt, sajtot vagy üvegpalackos termékeket értékesíteni. Úgy látta, hogy a hagyományos automaták technológiai korlátai nem teszik lehetővé a kényesebb termékek megbízható kezelését, a kiszámítható vásárlói élményt, a hosszú távú vevőelégedettséget, amely lehetővé tette volna egy gazdaságosan és piacképesen működő önkiszolgáló bolt fenntartását.

Németh László szerint a probléma gyökere nem a kereslet hiánya volt, hanem maga a technológia. Rámutatott:

a legtöbb automata ugyanarra a spirálos elvre épül, ami eleve meghatározza, milyen termék fér bele.

Ha egy üzemeltető változtatni szeretne a kínálaton, akkor vagy mechanikailag át kell szerelnie a gépet, vagy maradnia kell nagyjából azonos méretű és típusú áruknál. Ez a megkötöttség pedig kereskedelmi szempontból komoly hátrányt jelent.

Néhány kattintás és máris megújul a kínálat

– A MAGEX automaták ezzel szemben teljesen más logikát követnek – magyarázta az ügyvezető. – A spirálokat szállítószalag váltja fel, amely szállítószalagon minden terméknek saját helye van. Ha egy nagyobb méretű árut szeretnének elhelyezni, a polcokon lévő szállítószalagok egyszerűen összevonhatók a kijelzőn keresztül, mindenféle szerelés vagy átalakítás nélkül. Néhány kattintással teljesen új termékkör jelenhet meg az automatában, ami óriási rugalmasságot ad a kereskedők és kistermelők kezébe.

automata

Az agrárium szereplői is sokféle lehetőség közül választhatnak – Fotó: Vendx Systems

A szakember hangsúlyozta: ez a megoldás különösen azoknak kedvez, akik folyamatosan változó kínálattal vagy jellemzően eltérő méretű termékekkel dolgoznak.

Egy termelő egyik héten sajtot, a másikon üvegpalackos tejet vagy feldolgozott élelmiszert értékesíthet ugyanabból a gépből, anélkül hogy új automatát kellene vásárolnia. A rendszer alkalmazkodik a termékhez, nem fordítva.

A megoldás ráadásul szabadalmaztatott, így más gyártók berendezéseiben nem jelenhet meg. Németh László ezt egy látványos példával is érzékeltette: a rendszer olyan finoman adagol, hogy akár egy darab tojást is képes csomagolás nélkül kiadni anélkül, hogy az megsérülne. Ez jól mutatja, mennyire precíz és finoman kontrollált a termékkezelés.

– Ennek köszönhetően az értékesíthető termékek köre szinte korlátlan – tette hozzá. – A tortaszeletektől és sajtoktól kezdve az üvegpalackos italokon át egészen az ékszerekig vagy akár mobiltelefonokig bármi elhelyezhető, ami fizikailag befér az automatába.

Dupla lehetőség: reklámok is futhatnak a kijelzőn

A vásárlói élményre is komoly hangsúlyt fektetnek. Az ügyvezető elmondta: a nagyméretű kijelzőn termékenként több kép és videó jeleníthető meg, két vásárlás között pedig teljes képernyős, hangos tartalom futtatható. Ez tudatosan az impulzusvásárlást erősíti, miközben a kijelző reklámfelületként is funkcionálhat. Volt olyan kistermelői partnerük, aki helyi szolgáltatók hirdetéseit jelenítette meg rajta, és ezért ellenszolgáltatást kapott.

A VENDX Systems nem gyártóként, hanem forgalmazóként van jelen a piacon – emelte ki Németh László. Az automaták Észak-Olaszországban készülnek, ott zajlik a fejlesztés, a dizájn megalkotása és a gyártás is. Az ügyvezető szerint ez egy kifejezetten magas minőségű, ipari szintű olasz technológia.

A tejpiaci válság kapcsán arra is kitért, hogy az automatás értékesítés alternatívát jelenthet a termelőknek, de csak csomagolt termékek esetében. Folyó tej közvetlen árusítására nem alkalmas a rendszer, viszont palackozott tej, üvegben vagy más csomagolásban már gond nélkül értékesíthető. Ehhez azonban szervezésre és termelői összefogásra van szükség.

automata

Legyen szó gyümölcsről, péksüteményről, vagy füstölt húsáruról, a márka kínálata mindenre kínál innovatív megoldást – Fotó: Vendx Systems

Az árakról szólva elmondta: a belépőmodell, az Idea 6 nettó 10 500 euróba kerül, és akár 360 darab fél literes palack befogadására alkalmas. A nagyobb Idea 9 körülbelül 1100 euróval drágább, viszont 50 százalékkal nagyobb kapacitást kínál, és további modulokkal is bővíthető. Egy rendszerben akár öt automata is összekapcsolható.

– Fontos különbség a klasszikus automatákhoz képest az úgynevezett kosár funkció – hangsúlyozta a szakember. – Egy vásárlás során több termék is megvehető egyszerre, nem kell minden egyes darabnál új tranzakciót indítani. Több automata összekapcsolásával akár húsz termék is elérhető egyetlen vásárlás alkalmával.

Mindenre (is) figyel

A rendszer akadálymentesített kivitelben is elérhető. Az Easy és a Big Store modellek alacsonyabb kiadónyílással és automatikus ajtónyitással készülnek, így kerekesszékből is kényelmesen használhatók.

– A háttérben összetett digitális infrastruktúra működik – magyarázta Németh László. – Az automaták felhőalapú felügyelettel rendelkeznek, távolról nyomon követhető a készlet, az értékesítés és a hűtési hőmérséklet. Lejárt szavatosságú terméket a rendszer nem ad ki, mivel a lejárati időket feltöltéskor rögzítik. Ha több automata működik egyszerre, a promóciók és kedvezmények központilag, egyetlen kattintással kezelhetők.

A rendszer API-interfészeken keresztül webshophoz és számlázóprogramhoz is csatlakoztatható, így akár teljes értékű önkiszolgáló boltok is kialakíthatók. Az ügyvezető szerint ez már messze túlmutat a hagyományos automatázáson:

az élelmiszer-kereskedelem precíziós technológiájáról beszélhetünk.

Végezetül a bizalom kérdését emelte ki. Elmondta: világszerte több százezer MAGEX automata működik, a gyártó 1998 óta van jelen a piacon, az új generációs berendezések pedig 2018 óta bizonyítanak. Az első négy-öt évben gyakorlatilag karbantartásmentesen üzemelnek, ami üzembiztonság és költségoldalon is komoly előnyt jelent.

– A szemlélet még az apró részletekben is tetten érhető – tette hozzá. – Az automata például nem engedi, hogy hiányosnak tűnjön a kínálat: ha egy termék egy helyről elfogy, de máshol még van belőle, a rendszer fenntartja a telítettség látszatát. Ez a vásárlói bizalom szempontjából kulcsfontosságú.

A MAGEX rendszerek így nemcsak technológiai újítást jelentenek, hanem új gondolkodásmódot is hoznak az automatás értékesítés világába – különösen ott, ahol a rugalmasság, az élelmiszerbiztonság és az üzleti kiszámíthatóság egyszerre elvárás.

Ha felkeltettük érdeklődésed, a részletekért kattints:

automata