Vasárnap
Jellemzően erősen felhős vagy borult idő várható, de délután nyugat felől elkezdhet szakadozni, estétől csökkenni a felhőzet. A frontális csapadékzóna kelet felé haladva sokfelé okoz esőt, záporesőt, de zivatarok is kialakulhatnak. A front előtt a délies, míg mögötte az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik helyenként erős lökések. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül valószínű, a tartósan csapadékos tájakon ennél hűvösebb idő lehet, míg délkeleten akár 25 fok köré is emelkedhet a hőmérséklet a délelőtti órákra.
Hétfő
Éjszaka tovább csökken a felhőzet, a szélcsendes részeken pára-, ködfoltok képződhetnek. Napközben a Tiszántúlon több lesz a felhő, másutt gyengén felhős, napos idő várható. Gyenge záporeső is inkább északkeleten, keleten fordulhat elő az is főleg éjszaka, nappal már csak kevés helyen eshet. A déliesre forduló szél időnként megélénkül.
A hőmérséklet a hajnali 7, 16 fokról délutánra 20, 25 fok közé emelkedik.
A frontális csapadékzóna kelet felé haladva sokfelé okoz esőt, záporesőt, de zivatarok is kialakulhatnak – fotó: Shutterstock
Kedd
A nap első felében fátyolfelhős, napos idő várható, majd a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet érkezik, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
Hajnalban 6 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. A csúcsérték 21 és 27 fok között valószínű, az északnyugati országrészben délelőtt áll be a maximum.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: shutterstock.com