Mivel Európa-szerte emelkednek a gabonaárak, így a gazdáknak most érdemes odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és a készleteik értékesítésére is. Erre figyelmeztet Kulik Zoltán agrárpiaci szakértő, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója, aki szerint ez a folyamat tartósnak ígérkezik és nem várható árcsökkenés.

búza

Sokat változott a gabonapiac egy hónap alatt – fotó: pixabay.com

Jelenleg átlagosan 10-12 forinttal többet adnak az árpáért és a búzáért, de a kukoricánál érdemes még várni, hiszen egy esetleges újabb aszályos időszak nagyban meghatározza az új kukorica árát, amely most már 70 forint fölött van.

Sokat változott a gabonapiac egy hónap alatt, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Kulik Zoltán szerint az agráriumot az aszályos hangulat határozza meg, a kérdés az, hogy ez a hangulat fokozódik-e, vagy sem.

Mindenki nagy problémaként élte meg, hogy az előző 5 év átlagát nézve februárban közel 60 százalékkal, márciusban pedig 30 százalékkal kevesebb csapadék esett.

A hőmérsékleti adatok is eltértek az ilyenkor szokásostól: februárban 7 fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet, mint az elmúlt 5 évben, márciusban pedig 4 fokkal. Áprilisban az áztató esők helyett csak szórványos esők voltak, ráadásul ketté szakadt az ország: míg a nyugati országrész kapott az esőből, a keleti országrész és a Dél-Alföld továbbra is aszályos képet mutat.

"Példátlan az is, hogy április végére a repce már elvirágzott, napjainkban az árpa és a búza 100 százalékban kalászba borult, tehát két-három héttel előbbre tart a természet a megszokotthoz képest. Ez megmutatkozik az árakban is. Egy hónap alatt átlagosan 8-10 forintot ugrottak az árak" – fogalmazott az agrárpiaci szakértő a novenyvedoszer.hu-nak nyilatkozva.

Az árpánál jelenleg az 50 forint helyett 57 forintos árakkal kalkulálhatnak a termelők, de ne felejtsük el azt sem, hogy 80 ezer hektárral kevesebb árpát vetettek, mint egy évvel ezelőtt, és a jelenlegi árpa és búza vetésterületeket nézve komolyan elmaradunk a tavalyi 5,5 tonnás hektáronkénti átlagterméstől. Míg tavaly 2,1 millió tonna őszi árpa termett, idén jó, ha elérjük a 1,5 milliót.

A búzánál némileg bonyolultabb a kép, hiszen a régi termésből havonta 200 ezer tonna távozott exportra, így az átmenő készletek 1 millió tonna alatt maradnak. Az új búza kötésénél a takarmánybúza ára is 70 ezer forint körül alakul tonnánként, ami 10-12 forintos ármozgást jelent. A repce elvirágzása valószínűleg azt vetíti előre, hogy a termés nem lesz kiemelkedő, ami az árakban is látható, hiszen már most 180 ezer forint körül mozognak az árak, ez 10 százalékkal kedvezőbb, mint másfél hónappal ezelőtt.

kukorica

Van, aki korán elvetette a kukoricát – fotó: pixabay.com

A kedvező időjárásnak köszönhetően a kukorica nagy részét már március végén elvetették a gazdák, azonban a hideg időjárás miatt a talaj hőmérséklete 7 fok környékére süllyedt, ami visszavetette a növény fejlődését. A kukorica piacára a szakértő szerint a "bebástyázott állapot" a jellemző: a termelők nem akarják eladni az árujukat, annak ellenére sem, hogy a feldolgozóknak a nyár folyamán 800-900 ezer tonna kukoricára lenne szüksége. A kukorica ára is 10-12 forinttal magasabb, mint 6 héttel ezelőtt.

Az árak megindultak felfelé, ez tartósnak tűnik ezért örüljünk annak, hogy 10-12 forinttal többet lehet kapni az árpáért, búzáért. A termelők helyében a kukoricánál még várnék a végső döntéssel amiatt, hogy az aszályos hangulat fokozódik, vagy nem, mert ez nagyban meghatározza az új kukorica árát, ami most már 70 forint fölött van

– hívta fel a figyelmet Kulik Zoltán.

Az időjárás kedvezőtlenül hatott a francia és a német szántóföldekre, így onnan a gazdák az őszi kalászosokból jóval kevesebbet takaríthatnak majd be. Ennek a hatása már most is észlelhető az európai határidős piacokon, ahol a gabonaárak érdemi emelkedést mutatnak.

Forrás: novenyvedoszer.hu