Tavaszias, kissé szeles lesz február első hétvégéjének időjárása. Vasárnapra megszűnnek az éjszakai fagyok és a legmelegebb órákban akár 15 Celsius-fok is lehet – derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken jellemzően közepesen felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, de a keleti tájakon több lesz a felhő. Északkeleten néhol záporos csapadék előfordulhat. Délutánig az északnyugati szél a Tiszától nyugatra még élénk, olykor erős lesz, délután azonban gyorsan mérséklődik, és délnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +5 és +9 fok között várható.

Szombaton általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délnyugaton várható a legkevesebb felhő, de számottevő csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megerősödik, a délnyugati, illetve az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában -1 és +3 fok között alakul, a szélvédett délnyugati és északkeleti részeken hidegebb is lehet, de hajnalban már enyhül az idő. Kora délután +8 és +13 fok lehet, északkeleten viszont csak 6-7 fok.

Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre kell számítani. Helyenként előfordul eső, zápor, legkisebb eséllyel a délnyugati országrészben. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, az ország délnyugati harmadán maradhat mérsékeltebb a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában 0 és +7 fok között alakul, a szélvédett délnyugati vidékeken hidegebb is lehet. Kora délután 9-15 fok várható.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Óvári Zsolt