Tényleg fagyhat az éjszaka? 10 fok alatti maximumok hétfőn napközben? A mozgalmas időjárásba még ezek is beleférnek a következő 24 órában. A front csak átmenetileg hozott jelentős lehűlést, a hét elején visszatérhet a melegebb időjárás.

Mi vár ránk ma este?

Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de a Tiszántúlon ez csak hajnalban történik meg, míg Szabolcsban reggelig kevés marad a felhő. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél délire fordul, este még több helyen, hajnalban a Kisalföldön és az Alpokalján lehetnek élénk és erős lökések. Késő délutántól gyorsan csökkenni kezd a hőmérséklet észak felől. Késő este már csak 5, 15 fok valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul. A felhősebb Dunántúlon tájakon lesz enyhébb a hajnal, míg keleten és északkeleten elsősorban a hidegre érzékeny völgyekben már fagyhat is.

Mire számíthatunk a hét első napján?

Hétfőn alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az égbolt, inkább csak időszakos sokadozások lehetnek a felhőzetben. Elszórt jelleggel, nagyobb eséllyel északon lehet gyenge eső, záporeső. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik. Ezen a területen estefelé északnyugatira fordul a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a felhősebb északkeleti régióban 9 és 14, míg másutt 15 és 22 fok között valószínű.

Este még marad a szeles időjárás, holnap már csak kevés helyen lehetnek élénk lökések - fotó: pexels.com

Figyelmeztető előrejelzés

Az északi, északnyugati szél idővel veszít az erejéből, de estig még előfordulhatnak erős (50-60 km/h), néhol viharos (65-70 km/h) széllökések. Éjjel és hétfőn kritériumok térintő veszélyes időjárási jelenség már nem várható.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.