A Balaton környéke az 1–5. század között a természetes tölgyerdők kiterjedt kivágása nyomán a Római Birodalom egyik meghatározó gabonatermelő és kereskedelmi térségévé vált. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a Dissertationes Archaeologicae folyóiratban tették közzé azt az átfogó elemzést, amely elsőként kapcsolta össze a tó üledékéből származó pollenadatokat a régészeti feltárások során előkerült elszenesedett fa- és magmaradványok vizsgálatával. A kutatás célja Pannonia provincia egykori, mára eltűnt tájképének rekonstrukciója volt.



A Magyari Enikő (ELTE, MTA–MTM–ELTE Paleontológiai Kutatócsoport) vezette vizsgálat során öt Fejér és Somogy vármegyei lelőhely – köztük Gorsium (Tác), Balatonlelle-Rádpuszta és Szabadbattyán – leletanyagát vetették össze a Balaton medréből vett furatminták eredményeivel. A munka jelentőségét a több tudományterületet integráló megközelítés adja: a pollenelemzések a térségi növényzet átalakulását rajzolták meg, míg az antrakológiai (faszén-) és karpológiai (mag- és termés-) vizsgálatok a helyi gazdálkodás és faanyag-használat részleteit tárták fel.

Az eredmények alapján az emberi tájformálás már a kelta időszakban (Kr. e. 5. század – Kr. u. 1. század) megkezdődött, ám a római hódítás jelentős ökológiai fordulatot eredményezett.

A korábban összefüggő tölgyerdők (Quercus sp.) aránya számottevően csökkent, helyükön mozaikos szerkezetű kultúrtáj alakult ki, ahol szántóföldek, legelők és szőlőültetvények váltották egymást.

A pollenanalízis – különösen a LUP index értékei – intenzív mezőgazdasági tevékenységet jeleznek a római uralom évszázadaiban. A gabonafélék pollenjének, valamint az emberi jelenlétre utaló gyomnövények – például az üröm és a libatopfélék – arányának markáns növekedése arra utal, hogy a térség a birodalom egyik fontos élelmiszer-ellátó központjaként működött.


buza

illusztráció – Fotó: Shutterstock


A tanulmány egyik figyelemre méltó megállapítása a különböző településtípusok gazdálkodási gyakorlatának eltérése.

A városi központokban – mint Gorsium – és a tehetősebb villagazdaságokban, például Szabadbattyán környezetében a nemesített kenyérgabona (közönséges búza – Triticum aestivum) és a rozs (Secale cereale) termesztése volt hangsúlyos. Ezzel szemben a falusias településeken (vicusokban) tovább éltek a korábbi, helyi hagyományok: a tönköly (Triticum spelta), a tönke (Triticum dicoccum) és a köles (Panicum miliaceum) továbbra is meghatározó szerepet játszott az étrendben és a termelésben.

A kutatók jelentős kendertermesztés (Cannabis sativa) nyomait is azonosították, ami a textilipari tevékenység fejlettségére utal.

A faszénvizsgálatok a római kori építkezések és tüzelőanyag-használat sajátosságaira is rávilágítottak. Bár a leggyakrabban alkalmazott fafaj továbbra is a tölgy maradt – aránya egyes lelőhelyeken 55–100% között mozgott –, a városi központokban, így Gorsiumban, megjelentek az importált fenyőfélék, például a lucfenyő és a jegenyefenyő. Ezeket feltehetően igényesebb építészeti megoldásokhoz szállították a térségbe. A falusias környezetben ezzel szemben elsősorban a helyben rendelkezésre álló fafajokat hasznosították.



A Dissertationes Archaeologicae legfrissebb számában publikált tanulmány jelentős előrelépést jelent a pannoniai környezetrégészet kutatásában. Korábban a kelta és római kori tájhasználatról elsősorban elszórt adatok – például a Gellért-hegyi oppidum vagy Velem-Szent Vid pollenleletei – alapján alkothattunk képet. A mostani, nagyszámú adatot integráló elemzés megerősíti, hogy a romanizáció nemcsak a kultúrában és az építészetben, hanem a természeti környezet átalakításában is mélyreható változásokat hozott. Ennek eredményeként a Balaton-felvidék és a Mezőföld térségében egy, a birodalmi igényeket kiszolgáló, intenzíven művelt agrártáj jött létre.

Forrás: mult-kor.hu

Indexkép: Shutterstock