A csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent rendeletben Nagy István agrárminiszter külön minőségi követelményeket határozott meg a trappista sajt számára. A cél: a fogyasztói bizalom erősítése és a termék minőségének egységesítése.

Ez az első alkalom, hogy egy sajtfélére külön jogszabályt alkotnak Magyarországon. Míg a Magyar Élelmiszerkönyv eddig általános tejtermékekre vonatkozó előírásokat tartalmazott, az új rendelet konkrétan a trappista sajt összetevőit, fizikai és érzékszervi tulajdonságait is részletesen rögzíti.

sajt

Külön minőségi követelményeket határoztak meg a trappista sajt számára – fotó: Pixabay

Szabályok a „vadkovászos” kenyerekre is

A rendelet másik fontos eleme a sütőipart érinti. A jövőben kizárólag azok a kenyérfélék viselhetik a „vadkovász” megjelölést, amelyek megfelelnek szigorú technológiai feltételeknek.

Az előírás szerint a vadkovászos kenyér csak akkor nevezhető így, ha:

  • kovászos technológiával készül,
  • legfeljebb 8 °C-on,
  • legalább 12 órán át kelesztik,
  • a felhasznált kovász kizárólag liszt és víz erjesztésével, természetes mikroorganizmusokkal készül.

Átmeneti időszak: meddig maradhatnak forgalomban a nem megfelelő termékek?

A rendelet nem azonnali hatállyal tiltja a régi típusú termékek forgalmazását. Az átmeneti időszakban a szabályoknak nem megfelelő élelmiszerek is előállíthatók és értékesíthetők, de csak meghatározott ideig.

  • A trappista sajtra vonatkozó átállási határidő: 2025. november 2.
  • A vadkovászos kenyérre vonatkozó határidő: 2025. október 10.

Ezek után kizárólag a jogszabálynak megfelelő termékek maradhatnak forgalomban.

Forrás: hvg.hu
Indexkép: shutterstock.com