Szombat
Délelőtt a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben beborul az ég. Délig csak a keleti határnál lehet gyenge eső, majd kora estétől északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor. A délnyugatira, délire forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.
Vasárnap
Frontális felhőzet és csapadéksáv vonul át északnyugat felől az ország felett, melyből a nap első felében még többfelé várható eső, zápor. Délután délen és keleten is csökken a csapadékhajlam, estére északnyugaton már fel is szakadozhat a felhőzet, még a nap is előbukkanhat. A déli, délnyugati szél északnyugatira, nyugatira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos északkeleti, esetleg délnyugati tájakon 10 fok alatt maradhat a maximum.
Délelőtt a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható – fotó: pexels.com
Hétfő
Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, hajnalra egyes körzetekben ki is derülhet az ég. Főként az északkeleti tájakon reggelre köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezek feloszlását követően napközben többnyire gomolyfelhős, napos idő várható. Helyenként kialakulhat záporeső. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik erős lökések, az ország északkeleti harmadán ugyanakkor gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
Hajnalban általában 4, 9 fok közötti értékek valószínűek, de a kevésbé szeles északkeleti és délnyugati tájakon fagypont közelébe hűlhet a levegő. Délutánra 13 és 18 fok között alakulhat a csúcsérték.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: met.hu
Indexkép: pexels.com