Az időjárás ismét a varasodásnak kedvez! Ezen a héten az előrejelzések szerint a levegő hőmérséklete maximum 23-25 °C között várható, csapadékra szinte minden nap számíthatunk – írja a nak.hu.

gyümölcsös

Sok feladatunk lesz a gyümölcsösben – fotó: pixabay.com

Alma

Almafa varasodás

Az almafa varasodás fertőzése az elmúlt héten felerősödött, a vizsgált helyszíneken komoly levélfelületi nedvességet regisztráltak, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kórokozó spóráinak lehetősége nyílt csírázni és a növénybe bejutni. A települések közül kiemelkedő Tuzsér és Csenger térsége, ahol folyamatos, több napig tartó időszakban voltak nedvesek a levelek. Ilyen körülmények közt nehéz a védekezéseket elvégezni, így mindenképpen javasolt a magasabb dózis alkalmazása, a felszívódó készítmények kontakttal való együttes kijuttatása, valamint a permetezési fordulók sűrítése.

Mivel nagyon magas a fertőzési nyomás azt tanácsolják a szakemberek, hogy mindenki figyeljen oda a kertekre, a gyümölcs mérete folyamatosan növekszik, nagyon érzékenyek az almások, így ha szükséges a permetezéseket akkor is erőltessük, ha a körülmények nem teljesen optimálisak. Ilyen időjárási körülmények közt a kevésbé hatékony kezelések is jobbak, mint az elmaradtak.

Javasolt hatóanyagok:

  • fluxapiroxad
  • difenokonazol
  • mefentriflukonazol
  • ditianon+kálium foszfonát

Almafa varasodás fertőzés 2024

helyszín/dátum

aszkospórák megjelenése

varasodásfertőzési időpontok

környezeti tényezők

a fertőzés mértéke

Apagy

03.11.

2024.05.07-08.

21 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.09

5 óra levélfelületi nedvesség

gyenge fertőzés

Csenger

03.11.

(becsült)

2024.05.07-09.

35 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.11.

15 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.13.

7 óra levélfelületi nedvesség

közepes fertőzés

2024.05.13.

11 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíracsád

03.11.

(becsült)

2024.05.09.

11 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.12.

8 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyírbátor

03.11.

(becsült)

2024.05.09-10

18 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíregyháza

03.28.

(becsült)

2024.05.11-12

8 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíregyháza - Rozsrétszőlő

03.28.

(becsült)

2024.05.11-12

7 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Tarpa

03.11.

2024.05.08-09

36 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Tuzsér

03.11.

(becsült)

2024.05.08-12

folyamatos 4 napon át tartó levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Ököritófülpös

2024.05.08-09.

35 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Lisztharmat

Tovább terjed a lisztharmat, egyes ültetvényekben már komoly károkat okozva, amit elsősorban a kisebb és deformált leveleken lehet látni.

Mivel az intenzív hajtásnövekedési időszakban folyamatosan hozzák az újabb leveleket, ezeken a lisztharmat újabb és újabb telepeket tud létrehozni. Lényeges, hogy ezen telepek fejlődését megakadályozzuk, így védekeznünk kell ellene: javasolt olyan készítményeket, illetve kombinációkat használni, amelyek egyaránt hatásosak a varasodás és a lisztharmat ellen is.

Fontos, hogy a varasodás megállítására gyakran használt difenokonazol hatóanyag kombinációs partner nélkül nem elég a lisztharmat-fertőzés ellen.

A lisztharmat ellen eredményesen használhatjuk a kén tartalmú készítményeket is.

Javasolt hatóanyagok:

  • fluxapiroxad
  • mefentriflukonazol
  • kén

alma

Nagyon magas a fertőzési nyomás – fotó: pixabay.com

Tűzelhalás

Egyre markánsabban jelennek meg tűzelhalás tünetei, ami tovább fokozódhat, hiszen az elkövetkező héten folyamatosan csapadékra számíthatunk, és meleg is lesz. A környezeti tényezők ezen kombinációja kifejezetten kedvez a tűzelhalás fertőzésének, a baktériumok szaporodásának, terjedésének.

A tünetek ellen a leghatásosabb módszer a hajtások egészséges résznél történő eltávolítása, majd a sebek kezelése. Metszéskor azonban nagyon ügyeljünk arra, hogy a szerszámmal ne terjesszük tovább a betegséget, minden egyes fa után javasolt az ollók fertőtlenítése.

Kártevők

Zöld almalevéltetű

Egyre nagyobb telepeket alakítanak ki a levéltetvek,  az erőteljes növekedésű hajtások friss hajtásvégein. A számunkra értékes új leveleket szívogatják, amitől azok deformáltak, zsugorodtak lesznek. Tanácsos még a levelek összezsugorodása előtt védekezni főként felszívódó készítményekkel, mert a kontakt rovarölő szerek csak addig hatásosak, amíg a levelek felülete egészséges, a már összezsugorodott levelek védelmében élő kártevőkre a kontakt szerek hatástalanok.

Vértetű

Egyre erőteljesebben van jelen az ültetvényekben a vértetű, már nem csak a gyökérnyaki részeken, hanem a lombfelületen is meg lehet őket találni. Hagyományos felszívódó szerekkel csak akkor tudunk ellenük eredményesen védekezni, amikor még zöld növényi részeket károsítanak, a fás részeken károsítók ellen már lényegesen nehezebb védekezni.

Almamoly

Folyamatos az almamoly rajzása, nehéz megállapítani rajzáscsúcsot vagy esetleg a rajázás csökkenését. A különböző helyszíneken lévő csapdák különböző mennyiségű imágót fognak, Tuzséron például már 2 hete kiemelkedően magas egyedszámban rajzik. A lárvák tömeges kelése még várat magára, mivel éjjel lehűl a levegő ezért a lárvakelési időpontok későbbre tehetőek.

klorantraniliprol első felhasználása már a tojásrakás kezdetén javasolt, aki eddig még nem alkalmazta és tervezi, most még ki lehet juttatni.

Almamoly csapdázási adatok

település

2024.04.14.

2024.04.15.

2024.04.16.

2024.04.24.

2024.04.28.

2024.05.03.

2024.05.06.

2024.05.15.

Buj

0

8

1

3

7

10

-

4

Nyíregyháza

2

1

0

1

4

-

9

7

Ajak

0

9

0

2

1

15

-

Tuzsér

-

-

-

-

-

-

26

32

Nyíracsád

0

2

-

0

3

-

-

-

Kölcse

-

52

0

0

9

-

32

8

Apagy

0

0

-

-

15

-

5

5

Tarpa

3

11

7

Almamoly hőösszeg alapján történő előrejelzése

település

konzekvens imágó fogások időpontja

hőösszeg (2024.05.15.)

a populáció állapota 2024.05.15-én

tömeges lárvakelés hőösszegek alapján

Ajak

2024.04.15.

124,8

imágó, tojás

2024.05.19.

Buj

2024.04.15.

137,15

imágó, tojás

2024.05.17.

Nyíregyháza

2024.04.14.

148,5

imágó, tojás, fatal lárvák

2024.05.15.

Nyíracsád

2024.04.15.

114,15

imágó, tojás

2024.05.20.

Tuzsér

2024.04.15. (becsült)

99,4

imágó, tojás

2024.05.22.

Apagy

2024.04.15. (becsült)

132,6

imágó, tojás

2024.05.17.

Tarpa

2024.04.15. (becsült)

113,2

imágó, tojás

2024.05.20.

Nyírbátor

2024.04.15. (becsült)

111,5

imágó, tojás

2024.05.20.

Tiszakerecseny

2024.04.15. (becsült)

113,2

imágó, tojás

2024.05.20.

Ököritófülpös

2024.04.15. (becsült)

136,6

imágó, tojás

2024.05.17.

Csenger

2024.04.15.

139

imágó, tojás

2024.05.16.

Kótaj

2024.04.15. (becsült)

139,4

imágó, tojás

2024.05.16.

Nyírgyulaj

2024.04.15. (becsült)

92,36

imágó, tojás

2024.05.22.

Keleti gyümölcsmoly

A keleti gyümölcsmoly rajzása folyamatos, a rajzásdinamika ezen károsító tekintetében is hektikus.

Keleti gyümölcsmoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.04.28.

2024.05.06.

2024.05.13.

Apagy

10

18

12

Tarpa

5

2

Nyíregyháza

0

Aknázómolyok

Az almalevél aknázómoly hetek óta rajzik, egyelőre nem tapasztalható, hogy a rajzás erősödne, a kritikus védekezéshez szükséges egyedszámot még nem lépte át.

Almalevél aknázómoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.04.28.

2024.05.06.

2024.05.15.

Apagy

8

42

55

cseresznye

Érik a cseresznye – fotó: pixabay.com

Meggy, cseresznye, szilva

A meggy jelenleg gyümölcsnövekedés állapotában található.

Meggy antraknózis

A meggy azon betegsége, ami ellen védekeznünk kell: a  kezeléseket a kötődést követően, csapadékos időjárás esetén folyamatosan, megelőző jelleggel kontakt gombaölő szerrel javasolt elvégezni, annak érdekében, hogy megakadályozzuk a gomba növénybe való bejutását.

Javasolt hatóanyag:

  • ditianon
  • mefentriflukonazol

Blumeriellás levélfoltosság

A meggy és a cseresznye gyakori betegsége. A tünetek első jeleivel, a leveleken megjelenő barnás-lilás foltokkal még nem lehetett találkozni, a tünetek jellemzően a betakarítás környékén vagy utána szoktak megjelenni. A csapadékos időjárásnak köszönhetően várható, hogy a betegség hamarosan megjelenik.

Kártevők

Cseresznyelégy

Elindult a korai cseresznyefajták érése, de a cseresznyelégy kártétele még nincs jelen, a korai fajtákon a mi klímánkon általában még nem tud kárt okozni. A későbbi érésű fajták esetében azonban már számíthatunk a jelenlétükre. A NAK szakemberei javasolják, hogy a védekezéseket a citromsárga színű fejlettségi állapotban időben végezze el mindenki, ügyelve arra, hogy a lombkorona tetejébe is eljusson a permetszer, mert a kártevő a napos melegebb ágemeleteket kedveli.

Levéltetvek

Az első levéltetű-kolóniák a hűvös időjárás miatt még csak most kezdenek kialakulni, de ideje elkezdeni a védekezést, mert a hajtások folyamatosan növekednek és egyre több élőhelyet és élelmet biztosítanak a levéltetveknek. Levéltetvekkel főként szilva, cseresznye és barack kultúrában találkozhatunk.

Keleti gyümölcsmoly

Folyamatos a keleti gyümölcsmoly rajzás, várhatóan hamarosan megjelennek az első lárvák is. A védekezéseket javasolt már most elkezdeni.

Szilvamoly

A szilvamoly rajzása május első hétében nagyon magas egyedszámot mutatott, majd később csökkent. Valószínűleg túl vagyunk a rajzáscsúcson, javasolt a védekezések elkezdése, folytatása – tanácsolja a nak.hu.

Szilvamoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.05.03.

2024.05.06.

2024.05.12.

2024.05.15.

Tarpa

2

31

7

7

őszibarack

Elindult a barackmoly rajzása – fotó: pixabay.com

Őszibarack

Az őszibarack is a termésnövekedés állapotában van.

Kártevők

Barackmoly

Elindult a barackmoly rajzása: lassan ugyan, de emelkedik a csapdában fogott egyedek száma, ezért az ellenük való védekezés indokolt.

Barackmoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.05.06.

2024.05.14.

Nyíregyháza

1

5

kőrte

A körte a termésnövekedés állapotában van – fotó: pixabay.com

Körte

Körtevarasodás

A körtevarasodás inkább nyári betegség, de a csapadékos időjárás miatt várható, hogy a betegség korábban elindul. Javasolt a védekezés.

Körtelevélbolha

A körtelevélbolha kolóniái egyre markánsabban vannak jelen mivel a meleg időjárás kedvez a felszaporodásuknak.

Ezen a héten előreláthatóan sok csapadékra számíthatunk, használjuk ki ezt a lehetőséget – a nagyobb esők lemossák a körtelevélbolha által létrehozott mézharmatot, így a védtelenebb kártevőt könnyebben el tudjuk pusztítani – olvasható a nak.hu cikkében.

Táblázatok forrása: nak.hu