A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása ma már nem pusztán az időjárás kiszámíthatatlansága, hanem annak szélsőségessé válása – fogalmaz Dr. habil. Mikó Edit, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának dékánja. Szerinte a klímaváltozás és a vízhiány együtt olyan nyomást helyez az ágazatra, amely nem egyszerű technológiai fejlesztéseket, hanem teljes szemléletváltást követel.
A dékán szerint a klímaváltozás hatásai nem elméleti problémák, hanem napi szintű gazdálkodási tapasztalatok. Az idei év kapcsán is úgy fogalmaz: sokan bíztak abban, hogy kedvezőbb időjárás érkezik, de a valóság inkább azt mutatja, hogy a szélsőségek erősödnek, és a folyamat mintha „megállíthatatlanul nyomulna előre”.
A mezőgazdaság egyik legnagyobb problémája ma már nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség, hanem annak eloszlása. A rövid, intenzív esőzések és a hosszú, száraz periódusok váltakozása kiszámíthatatlanná teszi a termelést. Egy-egy rosszul időzített eső akár egy teljes betakarítási ciklust is tönkretehet, miközben néhány nappal később ugyanarra a vízmennyiségre már kritikus szükség lenne.
Mikó Edit egy szemléletes agrárhasonlattal él: a gazdálkodásban a „szegény paraszt soha sincs jó időben” mondás ma is aktuális. Ha a lucerna kaszálása után esik az eső, az kárt okoz, ha viszont nem esik, akkor kiszárad a terület – a döntési kockázat állandó.
Dr. Mikó Edit – Fotó: SZTE
A válaszkeresés egyik legfontosabb iránya az öntözésfejlesztés, amelyre jelentős erőforrások jutnak. Ugyanakkor a dékán szerint ez önmagában nem elegendő. A valódi kulcs a talaj szerepének újragondolása, hiszen a talaj a legnagyobb természetes vízmegtartó közeg.
Ez a felismerés vezet el a regeneratív talajművelés felértékelődéséhez, amely a talaj szerkezetének megőrzésére, vízmegtartó képességének javítására és a kiszáradás elleni védelemre épít. A hagyományos szántásos rendszerekkel szemben egyre inkább előtérbe kerül az a szemlélet, amely a talajt élő rendszerként kezeli, nem pedig pusztán termelési közegként.
A klímaalkalmazkodás azonban nem csak technológiai kérdés. A dékán hangsúlyozza, hogy
a mezőgazdaság jövője komplex rendszerben gondolkodást igényel: nem elegendő egy-egy problémát külön kezelni, mert a vízhasználat, a talajállapot, a növényválasztás és a gazdálkodási struktúra egymással szorosan összefügg.
A takarmánynövény-termesztés már most is látványos átalakuláson megy keresztül. A korábban meghatározó kukorica mellett egyre nagyobb szerepet kapnak olyan alternatív növények, mint a cirok, a tritikálé vagy a rozs, amelyek jobban bírják a szárazabb körülményeket. A változás nem elméleti: több intenzív állattartó telep már teljesen kukorica nélkül is képes fenntartani a termelését.
A gyümölcstermesztésben is hasonló átrendeződés figyelhető meg. Olyan fajok jelennek meg sikeresen Magyarországon, amelyek korábban inkább délebbi klímákhoz voltak kötve. A kivi, a füge vagy a szőlő bizonyos fajtái ma már olyan területeken is megteremnek, ahol néhány évtizeddel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna.
Mikó Edit szerint ez azonban nem „klímaelőny”, hanem egy folyamatos alkalmazkodási kényszer, amelyben a gazdálkodóknak folyamatosan figyelniük kell a változó feltételeket, és időben reagálniuk kell rájuk. Ugyanakkor figyelmeztet: nem minden irány tartható fenn hosszú távon, és bizonyos növénykultúrák esetében visszafogásra vagy teljes váltásra is szükség lehet.
A megoldás kulcsa szerinte az együttműködés. A klímaváltozás kihívásaira nem lehet egyéni gazdasági szinten hatékonyan válaszolni, mert a vízhasználat, a talajvédelem és a termelési szerkezet régiós szinten is összefügg. Az összefogás, a tudásmegosztás és a közös alkalmazkodási stratégiák ezért egyre fontosabbá válnak.
A dékán szerint a jövő mezőgazdasága nem a megszokott rendszerek fenntartásáról szól majd, hanem azok folyamatos átalakításáról. A klímaváltozás hatásai nem lassulnak, ezért a válasz sem lehet statikus. A víz, a talaj és a növények használatában egy új korszak kezdődött, amelyben a rugalmasság és az alkalmazkodás lesz a legfontosabb termelési tényező.
Indexkép: Pexels
