Az Ocheretinszkij Violet nevű lila fokhagyma nemesítése még a háború kitörése előtt kezdődött el. Az első kísérleti parcellákat még a donbászi térségben hozták létre, ezt követően pedig Zaporizzsja, végül Odessza területére települt át a tesztelés. A vizsgálatok és a minősítés után a növényt levédették, és felvették az állami fajtalistára. Az idei szezontól kezdődően már akár 100 hektárnyi terület beültetéséhez áll rendelkezésre szaporítóanyag.
Végre egy fokhagyma, amelyik nem csak frissen értékesíthető
Az ukrán fokhagymafajták frissen általában jó minőséget képviselnek, de a szárítás folyamán veszítenek aromájukból és csípősségükből. Az Ocheretinszkij Violettől a nemesítők azt várják, hogy ezek a tulajdonságok a szárítást követően is megmaradnak, így a fokhagyma alkalmas lehet granulátumok és más feldolgozott termékek előállítására is.
A fejlesztés során a hagymák méretére is nagy hangsúlyt helyeztek. A beszámoló szerint a fajta öntözés nélkül is legalább 50 milliméteres fejeket képes nevelni, megfelelő vízellátás és tápanyag-utánpótlás mellett pedig akár 70 milliméteres méretet is elérhet. Emellett egy fejen belül 2–2,5-szer több gerezdet hozhat, mint a hagyományos ukrán fajták. A gerezdek közepes méretűek és egyenletes kialakításúak.

Lila okhagyma, jó eltarthatósággal – Fotó: Shutterstock
Ukrán viszonyok között is hosszan eláll
Az új fajta középkései érésű fajtaként lett bejegyezve. Vegetációs ideje 10–14 nappal hosszabb lehet, mint számos régebbi ukrán fokhagymáé. A termesztési tapasztalatok alapján ellenállónak bizonyult a lisztharmattal és a fuzáriummal szemben is.
A fajta egyik legfontosabb tulajdonságának a hosszú tárolhatóságot tartják. A legtöbb ukrán fokhagymát +2 Celsius-fokon általában csak az év végéig lehet tárolni. Az Ocheretinszkij Violet azonban egy hagyományos raktárban is eláll májusig, ha a gyökérzetet nem vágják le róla. Hűtött tárolás mellett pedig a következő év augusztusáig is megőrizheti a minőségét.
Itt jegyezzük meg, hogy a nemesítési tapasztalatok alapján azok a fokhagymák, amelyeket a hidegebb és extenzívebb körülmények közül melegebb és intenzívebb viszonyok közé visznek, többet teremnek, több gerezdet nevelnek, de hamarabb mennek magszárba.
Forrásunk: agrotimes.ua.
Ez a cikk is érdekes lehet: Jó ára lenne a fokhagymának, ha nem lenne ilyen jó a forint.
Indexkép: Shutterstock.