nemesítés

A mezőgazdaság minden területén folyamatosan zajlik a nemesítés. A kutatók új, jobb, ellenállóbb fajtákat fejlesztenek ki, amelyeket nagyobb terméshozamot biztosítanak, vagy esetenként csak ízletesebbek, mint elődjeik.

Apróhirdetések

  • Homoktövis csemete eladó
    kukorica,gyümölcs,Növényvédelem,gyom,tuning,kutat,nemesítés,aszály,Európai Unió,dömper,nyúl,kerti traktor,szója,PR

    Szabadgyökeres homoktövis csemete fajták eladók! 60/80 cm méretűek, iskolázott dugványok. A termő fajtája ASKOLA, a porzó fajtája POLMIX. A csemetékhez...

Hozzászólások

  • Burgonyatermesztés » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Beki bácsi

    A burgonya védelme Növényvédelem A dél-amerikai származású burgonya (Solanum tuberosum L.) világviszonylatban az egyik legfontosabb növényünk. Termésmennyiségben a búza, kukorica és rizs után a negyedik helyen áll. Igazi kozmopolita növény, Alaszkától Új-Zélandig szinte a világ minden sarkában sikerrel termeszthető. A növény potenciális termőképessége rendkívül nagy, >120 t/ha. Jelentős energiaszolgáltató képessége, kedvező esszenciálisaminosav-összetétele, könnyű emészthetősége és változatos elkészíthetősége miatt fontos élelmiszernövény. Az iparilag fejlett országokban a burgonya csaknem 40%-a kész, vagy félkész termékké feldolgozott formában kerül forgalomba, a kevésbé fejlett országokban és a harmadik világ országaiban a takarmányozási célú felhasználás is jelentős. Hazai termőterülete az utóbbi évtizedben 30 000 ha alá esett, az országos összes termés évi 600–650 ezer tonna körül alakul. A termelés kb. 1/3-a korszerű nagyüzemekben, jelentősebb része pedig kis/közép, és háztáji, konyhakerti gazdaságokban zajlik. Az ipari feldolgozás aránya alig 5% körüli, míg takarmányozásra való felhasználása elhanyagolható. A burgonya termesztése költségintenzív feladat: speciális gépek és berendezések, korszerű tápanyag-utánpótlás és növényvédelem, speciális szaktudás szükséges hozzá. A hektáronként megjelenő, akár milliós nagyságrendű termelési érték, összehasonlítva például a gabonafélékkel, különös jelentőséget ad a burgonya növényvédelmének. Ezért a korszerű burgonyatermesztés fontos eleme a termés mennyiségi és minőségi veszteségét előidéző kórokozók, kártevők és élettani behatások elleni hatékony védelem. A burgonya sikeres termesztését számos kórtani és kórélettani tényező nehezíti. Szántóföldi élelmiszernövényeink közül talán a legtöbb kórokozója és kártevője a burgonyának van. Csupán hepatitisz.hu">vírusokból és hepatitisz.hu">vírusszerű szervezetekből több mint 40 féle kórokozó fertőzi a burgonyát. Dél-amerikai eredetüknek köszönhetően Európában közülük számos zárlati (karantén) státus alá esik. A burgonyatermesztésben a vetőanyag egészségi állapotának – gumó, vegetatív szaporító képlet – sokkal nagyobb a jelentősége az elérhető termés mennyiségének kialakításában, mint a magról szaporított növényeknél. A gumót ért kedvezőtlen biotikus és abiotikus tényezők hatásai ugyanis a termelés egyik évéről a másikra a vetőgumóval továbbadódnak (nem úgy, mint a magról szaporított növényeknél), és azok akkumulálódva a burgonya kórtani, illetve élettani leromlásához vezetnek. A leromlás mértéke fogékony fajtákban évről évre növekszik, és ez súlyos termésveszteséget és minőségromlást eredményez. A vetőgumó termőképességét, biológiai értékét leginkább a különböző burgonyapatogén hepatitisz.hu">vírusok veszélyeztetik. Az ellenük való sikeres védekezés alapja az ellenálló, rezisztens fajták termesztése. Magyarországi körülmények között a közvetlen terméskiesést okozó kórokozók közül – különösen öntözött termesztési viszonyok között – legjelentősebb a burgonyavész kórokozója a Phytophthora infestans, az állati kertevők közül a burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata). Karantén státusuk és a fertőzött európai területekről való közvetlen behurcolás veszélye miatt külön ki kell emelnünk egyes baktériumos betegségeket (Ralstonia solanacearum, Clavibacter michiganensis subsp. sepedonicus), a burgonya-fonálférgeket (Globodera rostochiensis és G. pallida) és a gumóorsósodás viroidot. Itt a védekezés alapja a mentesség megőrzése, a behurcolás megakadályozása, az ellenőrzött eredetű és minőségű vetőanyag használata. Az élettani betegségek közül a vasfoltosságot, a gumótorzulásokat, az üregesedést és cérnacsíraképzést kell kiemelnünk. Mivel előfordulásuk erősen fajta-, termőhely- és évjáratfüggő, ezért elkerülésükre a lehető legjobban ismernünk kell a hajlamosító tényezőket és azok kölcsönhatásait. ÉLETTANI KÁROSODÁSOK A burgonya azon károsodásait, melyek nem örökletes jellegűek, és amelyeket a burgonyanövényt, illetve burgonyagumókat a termesztési ciklus vagy az azt követő tárolás során bekövetkező abiotikus stresszhatások idéznek elő, a burgonya élettani károsodásainak („betegségeinek”) nevezzük. Ezek a károsodások a legváltozatosabb formában jelentkezhetnek, és sok esetben nagy gazdasági jelentőséggűek. Minőségrontó szerepük révén erősen csökkenthetik az étkezésiburgonya-tételek felhasználhatóságát, értékesíthetőségét, ronthatják a gumók tárolhatóságát, csökkenthetik a vetőburgonya-tételek biológiai értékét. Közös jellemzőjük, hogy előfordulásuk alapvető oka valamilyen, az optimálistól eltérő termesztési, vagy tárolási körülmény, de a tünetek súlyosságára, az előfordulás gyakoriságára jelentős hatással van maga az adott tényezőre érzékeny fajta, a genotípus is. A leggyakoribb előidéző okok között szerepel a rossz talajszerkezet, az egyenetlen vízellátás (időszakos vízhiány, vagy -többlet), hőmérsékleti anomáliák (hideg, vagy hőhatás), tápanyagfelvételi zavar, időszakos oxigénhiány stb. Az egyetlen védekezési lehetőség a megelőzés, az optimálishoz közeli termesztési és tárolási körülmények megteremtése, illetve a termelési színvonalhoz illeszkedő fajta körültekintő kiválasztása. Gumófejlődési rendellenességek Ikernövés, fiasodás, babásodás. Gyakran előforduló elváltozások, melyek arra érzékeny fajtákon az időszakos vízhiány következtében jelentkező kényszerérés, a gumók fejlődésének leállása, majd újraindulása miatt következnek be. Az ilyen gumók csökkent értékűek. Az idős és a fiatal gumórészek keményítőtartalma eltérő, gyakori az idősebb gumó kiüresedése, üvegessége. A gumók nyugalmi ideje is különböző. Kialakulását megelőzni egyenletes vízellátással, illetve a gumófejlődés leállása utáni azonnali szártalanítással és időbeni betakarítással lehet. Gumótorzulás Általában rossz talajmunka, rögös, kemény talajszerkezet következtében alakul ki. A formátlan, alaktalan gumók a tétel étkezési értékét, ipari feldolgozhatóságát jelentősen csökkentik. Kialakulását megelőzni a rostálható talajszerkezet megőrzésével, a tömörödéshez vezető túlzott taposás, túlöntözés elkerülésével lehet. Átnövés és füzéresedés Olyan fejlődési rendellenesség, amikor a gumó egy vagy több rügyéből újabb sztólók, s azokon újabb gumók fejlődnek. Elsősorban az egyenetlen vízellátással párosuló hőstressz okozta gumófejlődés leállás (kényszerérés), majd újraindulás idézi elő, érzékeny fajtákon. Az egyes gumók keményítőtartalmában jelentős különbségek lehetnek. Az idősebb gumók keményítőtartalma lecsökken (a gumóhús „üveges” vágási felületű lesz), s emiatt feldolgozhatóságuk, tárolhatóságuk nagymértékben csökken. Védekezni a hajlamosító tényezők kiküszöbölésével és az érzékeny fajták kizárásával lehet. Gumórepedés, üregesedés Mindkét rendellenesség elsősorban bőséges víz (csapadék, vagy öntözés) és bőséges nitrogénellátás hatására következik be. Oka a gumók szöveteinek túl gyors, hirtelen növekedése. Érzékeny fajtákon jelentős minőségrontó tényező lehet. Elkerülhető, ha tartózkodunk az egyoldalú nitrogéntrágyázástól, túlöntözéstől és a hajlamos fajták termesztésétől. Feketeszívűség A talajban vagy a tárolás során kialakuló oxigénhiányos állapot hatására a gumó központi részében lévő sejtek nem jutnak elegendő oxigénhez, s elhalhatnak. Az elhalt sejtek tömege adja a gumó közepének fekete/szürkés elszíneződését. Az ilyen gumók ipari feldolgozásra alkalmatlanok. Megelőzni az oxigénhiányos állapotok kialakulásának elkerülésével lehet (kis adagú öntözések, a tárolók megfelelő átszellőztetése). Vasfoltosság A gumóhúsban elszórtan jelentkező szabálytalan alakú, olyan kisebb-nagyobb barnás foltok gyűjtőneve, melyek elhalt sejtekből állnak. Előfordulása talajtípustól, a talaj kalciumszolgáltató képességétől, az adott évjárat időjárásától és a fajta érzékenységétől függ. Oka a növény kalciumfelvételi zavaraiban keresendő. Étkezési burgonyában jelentős minőségrontó tényező lehet. Előfordulásának gyakoriságát hajlamosító termőtájakon az érzékeny fajták mellőzésével, öntözéssel és talajjavítással (meszezéssel) lehet csökkenteni. Cérnacsíra- és csíragumóképzés A tárolás során vagy a talajban, ültetés után a gumókon vékony, hajtásképtelen csírák, vagy a csírákból közvetlen kicsiny gumók fejlődnek. A tüneteket leggyakrabban valamely kórokozó fertőzésének tulajdoníthatjuk (hepatitisz.hu">vírus, fitoplazma), de előidézheti a burgonyagumó élettani elöregedése is, melyet a tenyészidőszak alatti stresszek (hősokk, szárazság) tovább erősíthetnek. A cérnacsírás, csíragumós vetőgumók általában nem hajtanak ki, vagy csak csenevész, értéktelen bokrokat nevelnek. Előfordulásának gyakoriságát leginkább örökletes genetikai tényezők befolyásolják. Fiziológiailag instabil (stresszérzékeny) fajták minden éréscsoportban előfordulnak, de gyakoribbak a korai tenyészidejűek között. A kártételt legcélszerűbb megelőzni a vetőgumó rendszeres megújításával, illetve az instabil fajták teljes mellőzésével. Zöldülés A burgonyagumóban, ha fény éri (pl. lemosódik a fedő talajtakaró), elkezdődik a zöld színtestek, klorofill képződése, s vele együtt beindulnak a növény zöld részeire jellemző azon biokémiai folyamatok is, melyek eredménye a mérgező glikoalkaloidok (solanin, és chaconin) képződése. A megzöldült gumók fogyasztásra alkalmatlanok, ezért, ha arányuk étkezési burgonya esetén néhány százaléknál több, jelentős lehet a veszteség. A vetőburgonya zöldülése nem jár minőségromlással. A megzöldült gumók aránya csökkenthető megfelelő nagyságú bakháttal, a gumók teljes sötétben való tárolásával, a kereskedelemben a polcokon történő rövid idejű tárolással, gyakori árucserével. Fehérszemölcsösség Mikor a burgonyatábla talajában pl. jelentősebb csapadék vagy túlöntözés hatására tartós oxigénhiányos állapot alakul ki, akkor a gumókon lévő légzőnyílások (lenticellák) kinyílnak, megnagyobbodnak. Ilyenkor a környékükön fehéres színű keményítőszemcsék rakódnak le, melyek a betakarítás után is a gumók felszínén maradnak, s jelentősen rontják azok piacosságát. A nyitott lenticellák fertőzési kaput is jelenthetnek a gumót fertőző kórokozók számára. A tünetek kialakulását elkerülni jó talajszerkezetű és vízáteresztő képességű táblák kiválasztásával, a kívánatos talajállapot megteremtésével és a túlöntözés elkerülésével lehetséges. Szürkefoltosság A gumókat ért mechanikai behatások (ütődések) következtében a sérült sejtekben lévő tirozin és más fenol típusú vegyületek a polifenoloxidáz enzim hatására oxidálódnak. A folyamat szürkés színű melanin képződéséhez vezet. Az egyes fajták érzékenysége között óriási különbségek vannak. A több szárazanyagot tartalmazó fajták a sejtek nagyobb turgor nyomása következtében általában érzékenyebbek a sérülésekre, s így a szürkefoltosság kialakulására is. A tünetek kialakulásának valószínűsége csökkenthető a betakarító és manipuláló gépek helyes megválasztásával, a gumók ütődésének minimalizálásával. Ideális, ha egyszerre a gumók soha nem esnek le 30 cm-nél magasabbról. VÍRUSOK OKOZTA BETEGSÉGEK Burgonya Y-hepatitisz.hu">vírus Potato virus Y (PVY) A Potyviridae család Potyvirus nemzetség típustagja. A flexibilis 684–730 × 11 nm nagyságú fonál alakú virionok, pozitív egyszálú RNS-t tartalmaznak. A kórokozóknak széles a gazdanövényköre. A burgonya Y-hepatitisz.hu">vírus minden burgonyát termesztő országban elterjedt. A nagy változékonyságú kórokozónak több törzse ismert. Ezek közül a jelentősebbek a normál vagy O törzs (PVYO), a C törzs (PVYC), a dohány érbarnulás vagy N törzs (PVYN) és a burgonyagumó nekrotikus gyűrűsfoltosság vagy NTN törzs, amelyet a világon először Magyarországon írtak le. A PVYC törzs különlegessége, hogy a köpenyfehérjegén defektusa révén nem vihető át levéltetű vektorral. A burgonyafajták többségén a PVY0 és PVYC törzsek fertőzése foltosodást és nekrózist (tintafoltosság) és törpenövést okoz. A PVYN elsősorban mozaikfoltosságot okoz, amelyet másodlagosan a nekrózis kialakulása követhet. A PVYNTN rezisztenciát áttörő tulajdonságú törzs. Napjainkban ez a törzs okozza a legtöbb gazdasági kárt, és ez a legelterjedtebb. A fertőzés következtében a levéltüneteken kívül a burgonya gumóján és bogyóján nekrotikus gyűrűs foltok jelenhetnek meg. Az utóbbi két évtizedben az NTN törzs elterjedését követően a burgonya legfontosabb hepatitisz.hu">víruskórokozójává vált. Mechanikai úton hepatitisz.hu">vírusfertőzött burgonyagumóval és nem perzisztens (stylet borne) módon levéltetvekkel terjed. Több mint negyven levéltetűfaj eredményesen terjeszti (Macrosiphum euphorbiae, Aphis fabae, Myzus persicae, Rophalosiphonius latysiphon stb.). Burgonya A-hepatitisz.hu">vírus Potato virus A (PVA) A Potyviridae család Potyvirus nemzetségébe tartozik. A virion 730 nm hosszú és 11 nm keresztmetszetű flexibilis fonál. A genom pozitív egyszálú RNS. Minden burgonyatermesztő területen előfordul. Több törzse ismert. A tünetek hepatitisz.hu">vírustörzstől függőek. A fertőzés sokszor tünetmentes, vagy enyhe mozaikfoltosságban nyilvánul meg. Érzékeny fajtákon csúcselhalást okoz. Komplex fertőzéskor a tünetek súlyosak, és jelentős termésveszteség jöhet létre. A kórokozó mechanikai úton hepatitisz.hu">vírusfertőzött gumóval és nem perzisztens (stylet borne) módon, levéltetvekkel terjed (pl. Aphis gossypii, Aulocorthum solani, Macrosiphum euphorbiae, Myzus persicae). Jelenlegi ismereteink szerint a hepatitisz.hu">vírus maggal nem terjed. Burgonya levélsodródás hepatitisz.hu">vírus Potato leafroll virus (PLRV) A Luteoviridae család Polerovirus nemzetségébe tartozik. A virionok izometrikusak, 24 nm átmérőjűek. A genom pozitív egyszálú RNS. A burgonya egyik legjelentősebb kórokozó hepatitisz.hu">vírusa. A világ minden burgonyatermesztő országában elterjedt. A beteg növény levelei kanalasodnak, sodródnak, klorotikusak, törékenyek, üveges tapintásúak, és gyakran vöröses elszíneződésűek. A fertőzött növény a fejlődésben visszamarad és törpül. A kórokozó mechanikai úton nem vihető át. Vegetatív úton és perzisztens (cirkulatív) módon levéltetvekkel terjed. Legfontosabb vektorai a Myzus persicae és a Macrosiphum euphorbiae. Burgonya X-hepatitisz.hu">vírus Potato virus X (PVX) A Barnaviridae család Potexvirus nemzetségének névadó tagja. A virion helikális szimmetriájú, fonál alakú, 515 nm hosszú, 13 nm átmérőjű. A genom pozitív egyszálú RNS. A burgonyatermesztő országokban mindenütt megtalálható. A tünetek kialakulása jelentősen függ a hepatitisz.hu">vírustörzstől és a burgonyafajtától. A legtöbb törzs tünetmentes vagy enyhe mozaikfoltosságot okoz a leveleken. Más törzsek súlyos mozaikfoltosságot vagy a levelek göndörödését és jelentős termésveszteséget okozhatnak. A PVX elsősorban mechanikai úton (termesztőgépek, növényápolás) terjed. Az egészséges vetőgumó a raktározás során a mellette levő beteg gumó csíráitól is fertőződhet. Ismert a burgonyarákot előidéző Synchytrium endobioticum zoospóráival, valamint arankával (Cuscuta campestris) történő terjedése is. A kórokozó levéltetvekkel, maggal és pollennel nem terjed. Burgonya M-hepatitisz.hu">vírus Potato virus M (PVM) A Barnaviridae család Carlavirus nemzetségének tagja. A pozitív polaritású egyszálú RNS-t, a virion helikális szimmetriájú, 650 × 12 nm nagyságú fonál alakú kapszidja tartalmazza. Feltételezhetően a világ minden burgonyatermesztő országában jelen van. A burgonyát a legtöbb izolátum tünetmentesen fertőzi, más izolátumok enyhe klorózist vagy a levelek sodródását idézik elő. A tünetek erőssége a hepatitisz.hu">vírustörzs patogenitásától, a fajta érzékenységétől függ, amelyet a környezeti tényezők is befolyásolnak. A kórokozó mechanikailag, vegetatív szaporítószervekkel és nem perzisztens módon a levéltetvekkel (pl. Myzus persicae, Aphis nasturtii) terjed. A vektorátvitel hatékonyságában nagy különbségek lehetnek az egyes törzsek között. Maggal nem terjed. Burgonya S-hepatitisz.hu">vírus Potato virus S (PVS) A Barnaviridae család Carlavirus nemzetségébe tartozó virion helikális szimmetriájú, fonál alakú és 650 × 12 nm nagyságú. A genomot pozitív egyszálú RNS alkotja. A világon mindenhol előfordul. Burgonyán a PVS törzsek többsége nem okoz tüneteket. Egyes fajtákon a levélszélek sodródnak, göndörödnek. A kártétel többnyire kisebb mértékű, fajtától és hepatitisz.hu">vírustörzstől függő. A törzsek többsége Aphis fabae, A. nasturtii, Myzus persicae, és Rhophalosiphum padi levéltetűfajokkal nem perzisztens módon, valamint mechanikai és gumóátvitellel terjed. A maggal történő átvitel nem ismert. Lucerna mozaik hepatitisz.hu">vírus Alfalfa mosaic virus (AMV) A Bromoviridae család Alfamovirus nemzetségének típustagja. Multikomponensű, a virionok bacilus alakúak hosszúságuk 30, 35, 43, 56 nm, szélességük 18 nm. A genomot osztott, pozitívszálú RNS-ek alkotják. Az igen széles gazdanövénykörű kórokozó az egész világon elterjedt. A leveleken jellegzetes sárga mozaik (kalikó) tüneteket okoz. Egyes fajták levélszélei sodródnak, göndörödnek. Burgonyán ritkábban károsít, de fellépésével mindig számolni kell akkor, ha a burgonya- és a lucernatáblák közel vannak egymáshoz. Átvihető levéltetvekkel (pl. Myzus persicae) nem perzisztens módon, valamint mechanikai úton. Más növényfajok esetében ismert a pollen-és a magátvitel lehetősége is. Paradicsom bronzfoltosság hepatitisz.hu">vírus Tomato spotted wilt virus (TSWV) A Bunyaviridae család Tospovirus nemzetségének tagja. Az izometrikus virionok 85 nm nagyságúak, poliszacharid burokkal határoltak. A genomot pozitív szálú RNS-ek alkotják. A széles gazdanövénykörű kórokozó az egész világon elterjedt. Burgonyán levélsárgulást, levélsodródást és nekrózisokat okoz. A fertőzött növények a fejlődésben visszamaradnak, törpülnek. Hazánkban burgonyán ritkán károsít, de az Egyesült Államokban a burgonya egyik fontos hepatitisz.hu">vírusos betegsége. Átvihető tripszekkel (pl. Thrips tabaci, Frankliniella occidentalis) perzisztens módon és mechanikailag. A pollennel és maggal történő terjedése nem ismert. Egyéb hepatitisz.hu">vírusok A burgonyának több mint 40 kórokozó hepatitisz.hu">vírusa ismert. Az ismertetett kórokozókon túl nálunk kisebb jelentőségű vagy karantén kórokozók pl. a Potato aucuba mosaic virus (PAMV), Potato mop-top virus (PMTV), Potato virus T (PVT), Potato virus U (PVU), Potato virus V (PVV), Tobacco mosaic virus (TMV), Tomato mosaic virus (ToMV), amelyek a világ más részein okozhatnak jelentős károkat. Védekezés: – megelőzés: a hepatitisz.hu">vírusos betegségekkel szemben kémiai módszerekkel szabadföldi körülmények között nem védekezhetünk. Ezért a megelőzésnek (prevenció) kiemelt jelentősége van. A burgonya esetében alapvető fontosságú az egészséges, hepatitisz.hu">vírusmentes „vetőburgonya” és a rezisztens fajta, valamint a termesztőterület ökológiai adottságainak megfelelő fajta alkalmazása. Több olyan fajta – elsősorban hazai fajták – áll rendelkezésre, amelyek egy vagy több kórokozó hepatitisz.hu">vírussal szemben rezisztensek vagy toleránsak. Az ellenőrzött és fémzárolt egészséges hepatitisz.hu">vírusmentes vetőgumó a sikeres és eredményes termesztés kulcsa. Ha ez lehetséges, be kell tartani az izolációs távolságokat a termesztés során. Lehetőleg rokon növényeket (pl. paprika, paradicsom, dohány), amelyeknek a kórokozói többnyire azonosak, ne termesszünk egymás mellett. Mindezeknek a vetőgumó-előállítás során kiemelt jelentőségük van. – agrotechnikai: az előhajtatás és ültetési időpont megválasztásával csökkenhető a fertőzés bekövetkezése. A különböző száreltávolítási módszerekkel megakadályozható a kórokozóknak a gumóba történő transzlokálódása. – kémiai: a vektorok elleni optimális időben elvégzett inszekticides védekezéssel csökkenthető a fertőzés mértéke. – egyéb: fontos a bizonytalan eredetű import szaporítóanyagok vizsgálata. A világméretű kereskedelem veszélyt jelent ismeretlen egzotikus kórokozók behurcolására és azok megtelepedésére. Sztolbur fitoplazma Stolbur phytoplasma Az egysejtűek (Protophyta) Mollicutes osztályának Mycoplasmatales rendjébe tartózó, DNS-t és RNS-t egyaránt tartalmazó, pleomorf kórokozók. Sejtmembrános, sejtfal nélküli 50–960 nm-es nagyságú prokariotikus mikroorganizmusok. A betegség megjelenésére, a kabóca vektorok számára kedvező meleg, száraz időjárási körülmények között fokozottan számolni kell. A kórokozó a fertőzött növények rostacsöveiben fordul elő. A növények levele kanalasodik, elszíneződik, esetenként léggumócska-képződés is megfigyelhető. A burgonya gumója kisméretű, gumiszerű tapintású és ún. cérnahajtásképződés figyelhető meg. Száraz körülmények között a növény hervad. A beteg tövek a fejlődésben visszamaradnak, törpülnek, és fokozott hajtásképződés is megfigyelhető. A kórokozó mechanikai úton nem vihető át. Kertészeti oltással és kabóca vektorokkal (pl. Hyalesthes obsoletus, Macrosteles laevis) terjed. Védekezés: – szabadföldi körülmények között: a vektorok ellen inszekticidekkel védekezhetünk. – laboratóriumban: a fitoplazmamentesítésre használható módszer a hőterápia és a kemoterápia (tetraciklinek), amelyek azonban a kórokozó elpusztítására nem alkalmasak. BAKTÉRIUMOK OKOZTA BETEGSÉGEK Gumórothadás és „feketelábúság” Erwinia carotovora subsp. carotovora (Jones) Bergey et al. és E. c. subsp. atroseptica (Van Hall) Dye, esetenként az E. chrysanthemi pv. chrysanthemi Burkh. et al., (syn.: Pectobacterium (Jones) Waldee spp.) Magyarországi viszonyok között a gumók lágyrothadása a tárolókban jelentős betegség, a „feketelábúság”, azaz a szártőrothadás pedig szántóföldi körülmények között fordul elő. A gumók lágyrothadása (nedves rothadása) jellegzetes, ismert tünet. A gumók részben vagy egészen kásás péppé alakulnak, szétesnek, esetleg a parahéj tartja össze a rothadó részt. A rothadó gumó a levegővel érintkezve elbarnul. Egy idő után bűzössé válik a folyamat, ekkor már másodlagosan fellépő (anaerob, ún. opportunista) baktériumfajok is jelen vannak (pl. Clostridium, Bacillus stb.), s vajsavas erjedés kezdődik. Ez a tünet főleg a tárolás során zajlik, de már a talajban is elkezdődhet. A „feketelábúság” a hajtásokon található, az alsó szárrészek elbarnulnak, elfeketednek, elnyálkásodnak, a fertőzött tő hervad, elhal, könnyen kihúzható a talajból. Az Erwinia-baktériumfajok polifág kórokozók, fakultatív anaerobok. Gram-negatívok, 1–3 ?m-es pálcika alakúak, peritrich csillózottságúak, szerológiailag pozitívok, BDA-táptalajon szürkésfehér kolóniákat képeznek. Faji elkülönítésük csak laboratóriumi módszerekkel lehetséges. A baktériumok optimális hőigénye 18–26 °C között van, az E. c. subsp. atroseptica a hűvösebb időjárást kedvelő. Közös sajátságuk, hogy genetikailag determináltan olyan enzimjeik vannak (pektinmetilészteráz, poligalakturonáz stb.), amelyekkel lebontják a növényi sejtfal elsődleges ragasztó elemét, a pektint. Ez viszont a szövetek szétesésével jár, ami tulajdonképpen a rothadás. A baktériumok a talajban növénymaradványokon, vagy a tárolási helyeken a földmaradványokkal bevitt gumókon, a gumók lenticelláiban pedig látens formában (az export-import tevékenységek során, pl. így terjednek) telelnek át. A későbbi fertőzés főleg sebzéseken, de a természetes testnyílásokon is bekövetkezhet (sztómák, lenticellák). A talajban a fertőzött anyagumók rothadásakor a sztólókon és lenticellákon át fertőződnek a fiatal gumók. A baktériumokat a drótférgek, pajorok, talajművelő szerszámok, gépek, az eső és az öntözővíz is terjeszti. A gumórothadás a tárolóhelyeken számos tényező függvénye. Ezek közül ki kell emelni a gumók sebzett vagy egészséges voltát, a hőmérsékletet, a páratartalmat, a szén-dioxid-koncentrációt, valamint az esetleges kondenzvíz jelenlétét. Ha a körülmények optimálisak a baktériumoknak, akkor gyorsan nagy tömegű burgonya rothadása következhet be. Ebbe a folyamatba egyes kórokozó gombák is betársulhatnak (pl. Fusarium sp.), és ilyenkor kialakul egy ún. „vegyes rothadás”, ami még nagyobb kárral jár. Védekezés: E speciális tünetek kialakulásának oka még nem ismert (kórokozó?, környezeti tényezők?, gazdanövény?). A kórokozó sejttanilag baktérium (prokarióta, Gram pozitív), morfológiailag viszont a gombákhoz hasonlít. Igen vékony (1,5 ?m), szürke színű spirális lefutású „micélium”-hálózata van, amely feldarabolódik spórákká (ún. kokkuszokká), s ezekkel szaporodik. A fajok meghatározása meglehetősen bonyolult, bakteriológiai biokémiai teszteken alapul. A Streptomyces fajok melegkedvelő, talajlakó organizmusok, szaprotrófként is megélnek. A burgonyagumót még egész korai fejlődési stádiumában a paraszemölcsökön keresztül fertőzik, s csak a talajban terjednek, károsítanak. Felszedés után már nem növekszik a varas folt, de a kórokozó életképesen fennmarad a gumón, tehát vetőgumóval is terjedhet. Elsősorban a laza szerkezetű, könnyen fölmelegedő és kiszáradó talajokban (homok) gyakoribbak. A korábbi tapasztalatokkal szemben az utóbbi évtizedekben a kötöttebb, savas pH-jú talajokon is károsítanak. A baktériumnak valószínűleg több biotípusa is létezik, s ezek alkalmazkodnak az eltérő körülményekhez. A sugárgombás varasodás járványszerű elterjedése számos tényező függvénye. Ezek csak részben ismertek, ill. sok az ellentmondás. Pl. a lenticellaszám (paraszemölcs), a héj cellulóztartalma, a héjszín nem befolyásoló tényezők. Ellentmondás van viszont az utántermesztési fokozatok, a fertőzött vetőgumó, a talaj kémhatása, a műtrágyázás, a mésztrágyázás, a talajok humusztartalma a domborzati viszonyok stb. terén. Védekezés: – fajtarezisztencia figyelembevétele (pl. ellenállóbb a Góliát, Százszorszép (Rioja), White Lady, Hópehely, Russet Burbank, Réka, fogékony a Desirée, Cleopatra, Agria, Kondor, Somogyi kifli), – megelőzés: a fertőzött táblák termesztésből való kivonása, egészséges vetőgumók ültetése, ne ültessünk frissen feltört talajba, kerüljük a közvetlen meszezést a burgonya alá stb., – agrotechnikai: öntözés a gumókötés időszakában. Előzetes zöldtrágyázás vagy lucerna, szója elővetemény. Egyes mezo- és mikroelemtrágyázás (pl. Mg, Mn, Fe, Al). Burgonya ralsztóniás hervadása és barnarothadása Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. (Syn.: Pseudomonas solanacearum és Burkholderia solanacearum) Zárlati (karantén) listán lévő kórokozó! Magyarországon 2000-ben találták meg (Jászberény, Rakamaz) holland importú Kondor és Desirée fajtájú burgonyatáblákban. Azóta kisebb mértékben előfordul, főleg a burgonyatermesztő körzetekben. Országosan még nincs elterjedve, de valószínű, teljesen már nem mentesíthető az ország. A tünetek a csúcslevelek hervadásával kezdődnek, majd egyes szárak alulról fölfelé elhervadnak, barnulnak, elfekszenek. Esetenként edénynyaláb-barnulás is megfigyelhető. Ezután a gumók fertőződnek, itt is az edénynyalábgyűrű kezd barnulni, rothadni. Ha a baktériumnyálka a gumó felszínére tör, a „szemek” és lenticellák környékére föld tapad, s ez jellegzetes szimptóma. A tünetek a burgonyatáblában foltokban, gócokban alakulnak ki, először főleg a mélyebb fekvésű részeken. A baktérium polifág kórokozó, elsősorban a Solanaceae család fajait fertőzi (burgonya, paradicsom, paprika, dohány, tojásgyümölcs stb.), de dísznövényeken (muskátli, petúnia) és gyomnövényeken (csattanó maszlag, fekete és keserű csucsor) is előfordul. A kórokozó sebzéseken, természetes testnyílásokon keresztül jut be a növénybe, s ott főleg az edénynyalábrendszerben terjed. A meleg (24–34 °C), csapadékos körülményeket kedveli. A terjedésben a legnagyobb szerepük a látensen fertőzött vetőgumóknak van, de az öntözővíz, a talajművelő eszközök, a fonálférgek, egyes gyomnövények is terjeszthetik. Védekezés: – zárlati (karantén) rendszabályok betartása az illetékes NTSZ utasításai nyomán (pl. megsemmisítés, 4–5 éves termesztési tilalom, teljes körű eszközfertőtlenítések, ellenőrző vizsgálatok stb.). – Hatékony kémiai és reszisztencia alapú védekezés nem ismert. Burgonyagumó gyűrűsrothadása Clavibacter michiganensis subsp. sepedonicus (Spleck., Kotth.) Davis, Gillaspie, Vidaver, Harris (Syn.: Corynebacterium sepedonicum) Ez is zárlati listán lévő kórokozó, magyarországi megjelenése szintén várható. Eredetileg meleg égövi kórokozó, de fokozatosan terjed a mérsékelt égövben is. Fertőzése estén a gumók edénynyalábrendszere sárgásbarnán, kavernásan rothad, végül az egész gumó elpusztul. A lombozat alulról fölfelé irányuló hervadásos tüneteket is mutat. Terjedése hasonló, mint az előző baktériumé. Védekezés: – zárlati (karantén) rendszabályok. GOMBÁK OKOZTA BETEGSÉGEK Burgonyavész Phytophthora infestans (Mont.) de Bary Földünk nagy részén, így hazánkban is elterjedt, a burgonya legsúlyosabb kórokozó gombája. A termésveszteség elérheti a 80–100%-ot is, a teljes lombvesztés és a súlyos gumófertőzés következtében. A XIX. század közepére zajlott le az első világméretű elterjedése Dél- és Közép-Amerika hűvös, csapadékos hegyvidékéről (Chile, Peru, Ecuador, Mexikó). Ez a kórokozó okozta az írországi a nagy éhínséget az 1800-as évek közepén. Hazánkban minden évben számolhatunk kártételével. A betegség tünetei a lombozaton a levéllemez szélétől vagy csúcsától kiinduló, szabálytalan alakú, barnuló, vizenyős, majd beszáradó foltok. A foltok szegélye sárgás, klorotikus udvarral határolt. Ennek fonáki részén található a fehér penészgyep, amely a sporangiumtartók és sporangiumok tömegéből áll. A levélnyélen és a száron is megjelenhetnek a tünetek hosszú, barnásfekete foltok alakjában, felületükön a sporuláló gombával. A fertőzött lomb néhány nap alatt teljesen elhalhat. A fertőzött gumók héja kissé besüppedő, kemény tapintású, ólomszürke színű foltokkal. Ezek alatt a gumószövetek vörösesbarna száraz, illetve nedves rothadása látható. A tárolás folyamán a gumó teljes rothadása is bekövetkezhet. A gomba áttelelésének többféle lehetősége van. Magyarországon az 1990-es évekig a gumóban főként micélium formájában telelt át. A gumók az ültetés után a táblában, a tárolóhelyek környékén, a prizmahelyeken és a meg nem semmisített hulladékhalmokban lehetnek potenciális primer fertőzési források. Ivaros szaporodása is lehetséges, amióta az A1-es párosodási típus után az A2-es is bekerült hazánkba. Az így kialakuló oospóra több évig életképes, és fertőzőképes maradhat a talajban. A fertőzött gumóból a micélium felnőhet a szárban, majd sporulál, sporangiumokat képez. A gumó felületén sporuláló gomba sporangiumait a kapilláris víz a talaj felületére emelheti, innen a szél tovább terjeszti. A fertőzés gyakran a légáramlatokkal érkező sporangiumok közreműködésével történik. A növény zöld részeire került sporangiumokból két flagellummal ellátott zoospórák szabadulnak ki, és aktív módon „úsznak” el a sztómákig. Itt becisztálódnak, majd fertőző micéliumot fejlesztve jutnak a növénybe. Magasabb hőmérsékleten a sporangiumok közvetlenül micéliumot fejlesztve fertőznek. A vegetációs időszakban több ivartalan generációja fejlődhet a gombának. A gumók fejlődése időszakában az eső a sporangiumokat a talajra, majd a gumók felületére mossa, a zoospórák a lenticellákon át jutnak a gumóba. A gombának a hűvös, csapadékos, nagy páratartalmú időjárás kedvez, hőmérsékleti optimuma 16–22 oC. A zoospórák fejlődéséhez a 12–15 oC az optimális. A járványok kialakulásában fontos szerep jut az esőnek és a szélnek (a légáramlatokkal 50–60 km-re eljuthatnak a sporangiumok), helytelen tároláskor pedig hajlamosít a nagy páratartalom és a kondenzvíz. Hazánkban gyakori a betegség kétcsúcsú járványgörbe szerinti fellépése. Az első a lombzáródást követően (július eleje, közepe), a második a nyári aszályokat követően, szeptember hónapban várható (a gumókárosítás ekkor nagyobb mértékű). A járványok kialakulására akkor kell számítani, ha a havi csapadékösszeg eléri a 120 mm-t, az átlaghőmérséklet pedig 20 oC körüli. Az inkubációs ideje (4–8 nap) főként a hőmérséklettől függ. A fertőzéshez elegendő lehet a hajnali harmat mennyisége is. A vizekkel és erdőkkel határolt területek kedvező klimatikus viszonyokat teremtenek a kórokozó számára. A kórokozó előrejelzésére számos módszer áll rendelkezésre, ennek pontossága rövid távra és üzemi szinten megfelelő segítséget nyújt. Megfigyelőparcellákat lehet létesíteni inokulált vagy nagyon fogékony burgonyafajtákkal (primer fertőzés előrejelzésére). A meteorológiai adatok (hőmérséklet, csapadék, relatív páratartalom) segítségével kiszámítható a lappangási idő és a fertőzés bekövetkezte is (pl. Beaumontszabály, Naumova-féle nomogramm, Sol-Phy és Agro-Expert előre jelző készülékek). Fontos tudni a védekezés elhagyása miatt, hogy mikor nem szükséges védekezni (negatív előrejelzés). Hazánkban a burgonyán kívül rendszerint a paradicsomot támadja meg. A kártétel mértékét több tényező, így pl. a tápanyagellátás és a gumósérülés mértéke is befolyásolja. Védekezés: – agrotechnikai: 4–5 éves vetésváltás. Kerüljük a mély fekvésű, nedves, ködjárta területeket, a kötött, repedésekre hajlamos talajokat. A tárolókat, prizmahelyeket telepítsük távol a burgonyatáblától. Ezeket rendszeresen fertőtlenítsük, a hulladék prizmákat takarjuk le földdel. Harmonikus tápanyagellátásról gondoskodjunk (kerüljük a Nbőséget). Csak egészséges, fémzárolt vetőgumót ültessünk. A fogékony fajták mellé lehetőleg csak ellenálló fajtákat ültessünk. Az ültetés 8 oC feletti talajhőmérsékleten kezdődjön, a sorok az uralkodó széliránnyal párhuzamosan fussanak. Semmisítsük meg az árvakeléseket. A betakarítás előtt legalább 2 héttel szártalanítsunk a gumók beparásodása végett, az érett gumókat minél előbb, és minél kisebb mechanikai sérüléssel takarítsuk be, betárolás során távolítsuk el a fertőzött gumókat. A burgonyatételeket korszerű tárolókban, szakszerűen tároljuk. Fontos lenne a zárt vetőgumó-termesztési rendszer, körzetek kiépítése. – genetikai: vertikális, és/vagy horizontális rezisztenciájú fajtákat termesszünk. – kémiai: kontakt, mély hatású és szisztemikus fungicidek előrejelzésen alapuló, vagy programszerű alkalmazása. Hatóanyag-rotáció betartása a rezisztencia kialakulásának megelőzésére. Fuzáriumos gumórothadás és tőhervadás Fusarium solani (Mart.) Sacc, F. oxysporum f. sp. tuberosi (Wollenweb.) Snyder & H. N. Hans, F. sambucinum Fuckel, F. sulphureum Schleht A betegséget előidéző kórokozók az egész világon elterjedtek. A szakirodalom mintegy húsz faj károsításáról ad információkat. A burgonya tárházi gumóbetegségei között a legfontosabb helyet foglalja el. Évente változóan súlyosak a károk, akár 50–60%-os rothadás is előfordulhat. Fertőzött gumók ültetésekor rügyelhalást és súlyos kelési hiányokat okozhat. A növények hervadása hazánkban kisebb jelentőségű. A szántóföldön a tenyészidő második felében a növények alsó levelei sárgulnak, majd gyorsan hervadnak, száradnak, lehullanak vagy a növényen csüngve maradnak (tracheomikózis). A növény lassan, fokozatosan elhal, a levelek leszáradása után a szár még sokáig zöld marad. A talajban lévő hajtásrészek felületén és a bélrészben elszíneződő foltok alakulnak ki, amelyek gyakoribbak a nóduszoknál. A vízszállító edénynyalábok a szárban, gyökérben, gumóban elbarnulnak. Sokszor féloldalas lehet a kártétel. A sztólók is elhalhatnak. A tüneteket a gomba közvetlen jelenléte mellett annak toxikus hatása is fokozza. Az elbarnult edénynyalábú gumó (gyűrűsbetegség) gyenge, fejletlen hajtásokat nevel. A szártalanítás után sokáig talajban maradó gumókon nő a köldökfuzárium kialakulásának veszélye. A gumók felületén besüppedő, ráncosodó, koncentrikusan rétegződő foltok találhatók, gyakran a sebzések helyén és a köldöki részen is. A rothadó szövetek barnák, szürkék és feketék, gyakori a kiüregesedés. Az elhalt részek felületén, de a gumó belsejében is fehér, sárgás, rózsaszín és vöröses zónázott penészpárnák (jellegzetes makro- és mikrokonídiumokkal) jelennek meg. A nedves rothadást követően a gumók vízvesztesége következtében azok száraz, morzsalékos kemény múmiává vagy porszerű anyaggá válnak, korhadnak. A kórokozó több évig életképes marad a talajban, fertőzőképességét micélium, konídium és klamidospóra formájában a tárolóban is megtartja. Újabb területekre főként a gumóval kerül. Tipikus sebfertőző, a varasodás, a burgonyavész, a fagy, a rovarok, a mechanikai sérülések segítik a behatolást, de az ép köldökrészen is képes bejutni a gumóba. Tárolás során a kártétel mértékét növelik még a sárosan betakarított gumók, a magas hőmérséklet és nagy páratartalom, a szükséges szellőztetés hiánya. Megfigyelték, hogy a tárolás folyamán a fogékonyság növekszik. A hervadást okozó fajok melegigényesek, 23–25 oC felett válnak aktívvá, ezt segíti, ha a növények vízhiányban szenvednek. A tárolóban a nagyobb mértékű fertőzés 10–20 oC-on történik meg, a nagy relatív páratartalom kedvez a gombáknak. A sebperiderma 21 oC-on 3–4 nap alatt képződik, míg alacsonyabb hőfokon ez sokkal lassúbb folyamat. Védekezés: – agrotechnikai: helyes területkiválasztás, vetésváltás (4–5 év), toleráns fajták használata, egészségesen fejlett növényállomány, tőszelekció a vetőgumótáblán, – mechanikai: a betakarítás száraz időben, sérülésmentesen történjen, be- és kitároláskor a fertőzött gumók kiválogatása, – kémiai: egészséges, csávázott vetőgumó ültetése, tárolóházak fertőtlenítése, – egyéb: előtárolást, beparásítást közepes relatív páratartalommal és jó ventilációval kb. 15 oC-on végezzük, főtárolás 3–5 oC-on, mérsékelt páratartalomban történjen, kitárolás előtt emeljük 10 oC felé a halom hőmérsékletét. Rizoktóniás tőkorhadás Rhizoctonia solani Kühn A kórokozó gomba mindenütt előfordul, ahol burgonyát termesztenek. A gomba számára kedvező feltételek esetén jelentős terméscsökkenést és minőségi veszteséget okozhat. Gazdanövényköre széles, de a különböző taxonómiai csoportjainak különböző gazdanövénykörük van. A burgonya gumóján álszklerocium formájában, valamint a talajban a növényi maradványokon és szerves anyagokon micélium alakjában telel át és innen fertőz. Elsősorban a föld alatti növényrészeket, a gumót, hajtást, gyökereket és sztólókat fertőzi. A gumón képződő fekete álszkleróciumok nehezen lekaparható foltokat okoznak (himlő). A fertőzés következtében a gumók néha megrepednek. A gumóból fejlődő hajtás tenyészőcsúcsát gyakran a földben (vagy a hajtatóládában) elpusztítja, ennek következtében oldalhajtásképződés indul meg, és a hajtás sajátos „gyertyatartó” alakot vesz fel. A hajtás föld alatti részén, a sztólókon és a gyökereken barna bemaródásokat okoz. Meleg, nedves időben a föld feletti részen a bazídiumos alak (Tanatephorus cucumeris (A. B. Frank) Donk) által képzett penészbevonat (fehérharisnya) keletkezhet. A szártő elhalása következtében a víz- és tápanyagszállítás gátolt, ezért a föld feletti részeken jellegzetes tünetek láthatók. A felső levelek sodródnak, klorotikus vagy antociános elszíneződés látható rajtuk. A levelek hónaljában szabálytalan alakú léggumók képződnek. A tünetek könnyen összetéveszthetők a sztolbur fitoplazma (EPPO A2 zárlati károsító) által okozott tünetekkel. A betegség kialakulásának különösen kedvez az ültetést követő hűvös, nedves idő. Nagy mennyiségű szármaradvány alászántásakor a talajban élő antagonista mikroorganizmusok visszaszorulnak, kedvező feltételeket teremtve a fertőzéshez. Védekezés: Alternáriás levélfoltosság és gumókorhadás Alternaria solani Sorauer f. sp. solani (Ellis & G. Martin) Neergaard Alternaria alternata (Fries) Keisll. A betegség világszerte elterjedt, jelentőségét gyakran alábecsülik. Fogékony fajtákon a lombozat idő előtti pusztulását és akár 20–50%-os terméscsökkenést is okozhat. A két faj közül az A. solani agresszívebb. Gazdanövénykörébe a burgonyán kívül a paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, káposzta, uborka és számos Solanaceae gyomfaj tartozik. Először az alsó, idősebb levelek fertőződnek, innen terjed át a betegség a felső levelekre. A leveleken apró barna vagy fekete pontok jelennek meg, amelyek kedvező körülmények között tovább növekszenek, és gyakran klorotikus sávval határoltak. A foltok szabálytalan alakúak, sokszor szögletesek. A nagyobb léziókon belül koncentrikus körök láthatók. A gumón barna, szabálytalan alakú foltok jelennek meg, amelyek a húsba mélyen behatolnak. A folt több cm átmérőjű is lehet, és alatta a hús korhadt, morzsalékos. A gomba növényi maradványokon és a gumókban telel át, több évig is életképes lehet. A lombot és a gumót is fertőzi. Konídiumai széllel és esővel terjednek. A konídiumtermelésre az optimális hőmérséklet 22–23 oC, a minimum 10 oC, a maximum hőmérséklet 30 oC. A burgonya idősebb korában fogékonyabb, fertőzésre a gumókötés időszakától kell számítani. Terjedésének kedvez a nedves és száraz periódusok váltakozása. Védekezés: Burgonygumó-ezüstfoltosság Helminthosporium solani Durieu & Mont. Minden fontosabb burgonyatermesztő vidéken előfordul. Hazánk talajai eltérő mértékben fertőzöttek a kórokozóval. Kicsi, világosbarna, kerekded foltok, elmosódó szegéllyel borítják a gumó felületét. A héj ezüstösen fénylik, különösen ha nedves a gumó. A parahéj alá levegő kerül. Súlyos fertőzéskor a gumó összezsugorodik. A vörös héjú fajták elvesztik színüket. A kórokozó a vetőgumóval terjed. A fertőzés a lenticellákon és a peridermán keresztül történik. Nedves körülmények között, hosszabb tenyészidejű fajtákon nagyobb a kár. A tárolóban is tovább terjedhet, a konídiumok fertőznek. Az egyes fajták fogékonyságában is van eltérés. Védekezés: – agrotechnikai: egészséges vetőgumót ültessünk, az érett termést minél előbb takarítsuk be, szakszerű tárolás. Verticilliumos fertőző hervadás Verticillium albo-atrum Reinke & Berthier A kórokozó tipikusan polifág (lágy és fás szárú növények is) károsító, amely a burgonyatermesztő vidékek nagy részén elterjedt. Magyarországon és az északabbra fekvő államokban rendszeresen előforduló talajlakó gomba. A gomba hervadást (tracheomikózist) okoz. A tünetek részben hasonlítanak a „fuzáriumos hervadás” tüneteihez. Jellegzetesek a sárgulás, levélkanalasodás, hirtelen hervadás szimptómák, melyek a növények korai elhalásához vezetnek. A szár edénynyalábjai elszíneződnek az alaptól a csúcsig. Többször előfordul a féloldalas hervadás. Ha a csúcslevelek halnak el, a növény olyan, mintha leforrázták volna. A gyökerek is elhalnak. A gumók edénynyalábjai is sárgásbarnára vagy feketére színeződnek, bennük üregek is képződhetnek. A fertőzött gumók kisebbek és töppedtek. Az „örvöspenész” gomba a talajból fertőz micéliummal és konídiumokkal sebzéseken keresztül. Hűvösebb időjárást igényel, 16–22 oC, és a nedvesebb talaj az optimális számára. Védekezés: – lásd a fuzariózisnál. Kolletotrihumos száradás és tőkorhadás Colletotrichum coccoides (Wallr.) Hughes A kártétel nyár közepétől aszályos nyarakon, sülevényes talajokon gyakori. A csúcslevelek sodródnak, nem merevek, fokozatosan elhervadnak. A fertőzött tövek a talajból kihúzhatók, a szártő elkorhad, a szár hosszanti irányban barázdált, a kéreg könnyen leválik. A leváló kéreg alatt apró, fekete mikroszkleróciumokat és lilás elszíneződést találunk. A gumó héja hálózatos, szögletes foltokkal a felületén. A gyökerek és a sztóló is elhal, amely részben a gumón marad. A zöld részek a gumóból nyerik a vizet, ezért azok „gumiszerűek”. A kórokozó az alapszövetben élősködik. Az áttelelése növénymaradványokon mikroszkleróciumokkal, a fertőzés pedig konídiumokkal történik. Védekezés: – agrotechnikai: termőhely és talajtípus helyes megválasztása, egészséges vetőgumó ültetése, vetésváltás, arányos tápanyagellátás és kiegyenlített öntözés, az állomány gyommentesen tartása. Fómás gumókorhadás Phoma foveata Foister Magyarországon csak a 80-as évek elejétől ismert kórokozója a burgonyának. Azóta sporadikusan előfordul, nagyobb károkat még nem okozott. A gomba száraz jellegű sötétbarna (szürkésfekete) kavernás gumókorhadásokat okoz a tárolás során. Kívülről ovális, besüppedő barna folt látható, belül kiüregesedik a gumó. Konídiumos (piknídiumos) gomba, piknokonídiumokkal fertőz. A gombának a hűvös, csapadékos körülmények kedveznek, a tárolóban is a hideg (!) viszonyokat kedveli (6–7 °C.). Védekezésre még nem volt szükség. Burgonyarák Synchytrium endobioticum (Schilberszky) Percival Csaknem valamennyi földrészen előforduló kórokozó, amelyet az 1880-as években Dél-Amerikából hoztak be Európába. Zárlati károsító (EPPO A2 lista). A legtöbb európai országban megtalálható. Hazai előfordulása nem ismert. Legalább 18 patotípusa van, melyek közül az EPPO országokban az 1. patotípus fordul elő elsősorban. Más patotípusok csak a csapadékos, hűvös hegyvidékeken ismertek. A termesztett növények közül egyedül a burgonya a természetes gazdanövénye, de vad Solanum fajokat is fertőz. A föld feletti részeken nem mindig látható tünet. A hajtás alsó részén a rügyek helyén zöldes burjánzás figyelhető meg. A növény a fejlődésben visszamarad. A föld alatt a gumókezdeményeken és a gumón látható tünet. A fiatal gumók alaktalanná, szivacsossá válnak. Az idősebb gumókon csak a rügyeket támadja meg, azok helyén karfiolszerű burjánzás látható. Hifát nem képez. A gumóban vagy a talajban telel át. A téli, vastag falú sporangium a talajban akár 30 évig is életképes marad. 8 oC felett bocsátja ki az egycsillós zoospórákat, amelyek nedves körülmények között aktívan mozogva keresik meg a gazdanövényt. A nyári sporangiumban képződő zoospórák terjesztik a fertőzést a tenyészidőben. A zoospórák a környezeti tényezőkre érzékenyek, 20 oC felett életképtelenek. Kedvezőtlen körülmények között a zoospórák fúziójával jön létre a vastag falú áttelelő sporangium. Védekezés: – zárlati károsító, megjelenése növényegészségügyi intézkedést von maga után. Fertőzött területen burgonyát hosszú ideig nem szabad termeszteni. Egyetlen védekezési lehetőség a behurcolás megakadályozása. Számos rezisztens – köztük több keszthelyi nemesítésű – fajta ismert. Spongospórás (poros) varasodás Spongospora subterranea (Wallr.) Lagerh. A régebben karantén károsító már hazánkban is előfordul. A gumók kereskedelmi értékét jelentősen csökkentheti. A talajlakó gomba hűvös, csapadékos körülmények között okoz gumóbetegséget. Hasonlít a sugárgombás varasodáshoz, a léziók kisebbek, zártak, kiemelkedők. Később a pusztulák felszakadnak, szegélyük a bőrszövettől foszlányos, tele vannak a gomba spóráival. A kiüregesedés mélyre hatoló. A tárolóban a gumó korhad, a gomba kaput nyit más kórokozók számára. A foltok a gyökereken is előfordulhatnak. Védekezés: – agrotechnikai: kórokozótól mentes talaj választása, egészséges gumó ültetése. Makrofominás hervadás Macrophomina phaseolina (Tassi) Goidanich A sok növényfajt megtámadó gomba a burgonyát is fertőzheti. Meleg, száraz nyarakon jelentősebb a kártétel. A növények gyökereit, sztólóit, a fejlődő gumókat, szártövét fertőzi. A tövek hirtelen hervadnak, elhalnak. A gumók korhadnak, üregek képződnek bennük. A vegetációs időszak végére a gomba a jellegzetes fekete mikroszkleróciumait fejleszti, ezekkel több évig életképes marad a talajban. Védekezés: – agrotechnikai: vetésváltás, egészséges vetőgumó ültetése, kiegyenlített vízellátás. KÁRTEVŐ ÁLLATOK FONÁLFÉRGEK Közönséges burgonya-fonálféreg Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens Sápadt burgonya-fonálféreg Globodera pallida (Stone) Behrens Gumórontó fonálféreg Ditylenchus destructor Thorne Szár-fonálféreg Ditylenchus dipsaci (Kühn) Filipjev Kolumbiai gyökér-fonálféreg Meloidogyne chitwoodi Golden-O’Bannon- Santo-Finley Ál-kolumbiai gyökér-fonálféreg Meloidogyne fallax Karssen A burgonyát károsító Globodera rostochiensis, Globodera pallida és Ditylenchus destructor fonálférgek zárlati kártevők, megjelenésük esetén a szükséges intézkedéseket a 2000. évi XXXV. törvény és a végrehajtására kiadott 7/2001 (I.17.) FVM rendelet szabályozza. A Globodera rostochiensis fonálféreg hazánkban történő megjelenése óta (1980) áruburgonya-területeken fordult elő, a fertőzött terület nagysága növekvő tendenciájú, 2002. év végéig 512,1 ha. Áruburgonya-területen okozott fertőzést a Globodera pallida is (2001), a G. rostochiensisszel kevert populációban. A gazdanövények közül a legismertebbek a burgonya, paradicsom, tojásgyümölcs, a gyomnövények közül a nadragulya, beléndek, maszlag, csucsorfélék. A vetőburgonyát előállító területek a burgonya cisztaképző fonálférgeitől mentesnek bizonyultak a rendszeres, évenkénti teljes területre kiterjedő vizsgálatok alapján. A Globodera-fajok kártétele esetén a föld feletti növényrészeken specifikus tünetek nincsenek, erős fertőzéskor a növények fejlődésükben visszamaradnak, a levelek kicsik, lankadnak és alulról fölfelé sárgulni kezdenek, a gumók aprók, a termés csökken. A burgonya gyökérzete elágazó, a gyökéren, gumókon és sztólókon is ciszták találhatók. A cisztában lévő tojások telelnek át a talajban, évente egy nemzedék fejlődik ki. A lárvakelés a gyökérváladék hatására kezdődik, és tart az egész vegetációs időben. A lárvák a kéregrészben, ill. az endodermiszben táplálkoznak. A 4. vedlés után alakulnak ki a hímek és nőstények. A megtermékenyített nőstény teste június elejétől átalakul tojással teli cisztává. A kártevő több patotípusa ismert. A gumórontó fonálféreg okozta szárazrothadás jellemzője a ráncos, felszakadozott héj, a húsban sötét, morzsalékos törmelékkel. Szár-fonálféreg esetén a héj nem szakad fel. Évente több nemzedékük fejlődik. Tömeges előfordulásuknak kedvez a csapadékos párás-meleg időjárás, a monokultúrás és öntözéses termesztés. A Meloidogyne chitwoodi tünetei a burgonya föld feletti részein a növekedési, fejlődésbeni visszamaradottság, a lankadás. A gumó felszínén kis gubacsok jelzik a kártevőt, bennük a gyöngyfehér nőstények fejlődnek, a gumó kéregrészében nekrotikus foltok találhatók. Kártételével hazánkban még nem találkoztunk. Az Európai Unión belül a termesztés növényegészségügyi feltételeit több irányelv szabályozza, alapelv a termelés folyamatának ellenőrzése és ennek alapján a végtermék káros szervezetektől való mentességének igazolása. A burgonyaféléket termelők termelői nyilvántartásba vétele és egyedi azonosító száma, a termőhelyi ellenőrzések képezik a növényútlevél alapját is. A növény- és talajvédelmi szolgálatok teljes körű termőhelyi felderítést és ellenőrzést végeznek vetőburgonyában: termőhelyi ellenőrzések: ültetés előtti talajvizsgálat, termőhelyi szemle, vetőgumó raktári szemléje. Áruburgonyában reprezentatív felmérés folyik évente a betakarított terület 15–20%-án. Fertőzöttség esetén a fertőzött területet, termesztő berendezést, tárolóhelyet, növényállományt, növényanyagot, szaporítóanyagot zárlat alá kell helyezni. A fertőzött vetőgumó csak áruburgonyaként értékesíthető. A zárlati rendelkezések, a védekezési eljárás célja a károsító továbbterjedésének megakadályozása. A zárlat akkor oldható fel, ha a fonálférgek már nem mutathatók ki a talajból. Védekezés: – megelőzés: a vetőgumó és tapadóföld vizsgálatával. – fertőzés estén a Globodera-fajok fertőzöttségi szintjétől függő védekezési eljárásokat, azok végrehajtásának ellenőrzése Elekesné és mtsai (1997) alapján: – vetésváltás/gazdanövény-ültetési tilalom, – vetésváltás + fumigáns kezelés, – rezisztens fajta ültetése 3–4 éves vetésforgóban, – rezisztens fajta + nematicid kezelés ültetéskor, – fumigáns kezelés ősszel+ rezisztens fajta, – csalogató (fogékony növény) ültetése, váltogatva rezisztens fajtával 4 éves vetésforgóban. A védekezési eljárások agrotechnikai és kémiai védekezéseket, ill. azok kombinációit tartalmazzák. TALAJLAKÓK, TALAJSZINTBEN KÁROSÍTÓK Cserebogarak – Melolonthinae Májusi cserebogár Melolontha melolontha (Linnaeus) Erdei cserebogár Melolontha hippocastani Fabricius Csapó (kalló) cserebogár Polyphylla fullo (Linnaeus) Tavaszvégi vörhenyes cserebogár Rhizotrogus aestivus (Olivier) Júniusi cserebogár Amphimallon solstitiale (Linnaeus) Pattanóbogarak – Elateridae Mezei pattanóbogár Agriotes ustulatus (Schaller) Sötét pattanóbogár Agriotes obscurus (Linnaeus) Athous spp. Melanotus spp. Selatosomus spp. Vetési bagolylepke Agrotis segetum (Denis et Schiffermüller) A burgonya föld alatti részeinek jelentős kártevői a cserebogárpajorok (20. ábra). Hazánk egész területén számítani lehet előfordulásukra. Különösen a gumók odvasításával, üregek rágásával okoznak nyílt sérüléseket, nagy mennyiségi és minőségi kárt. Az imágók április végétől rajzanak, tojásaikat a talaj felső, 10–30 cm-es rétegébe rakják. A nyár elejétől kelő lárvák a talaj korhadó szerves anyagával és humusszal táplálkoznak. A jellegzetes, félkörívet formázó pajorok a vedlés utáni L2 és L3 lárvaállapotban fokozatosan növekvő étvággyal pusztítják a burgonya gyökerét és a gumókat. A cserebogarak 2, 3 (4) éves fejlődésűek, a pajorok vertikális mozgása a talaj hőmérsékletének függvényében változik. Október–novembertől a talaj mélyebb rétegében telelnek, majd a következő év március–áprilistól a felső talajrétegekbe jönnek. A talajban bábozódnak, és az utolsó telet a kifejlődött bogár általában ott is tölti. A drótférgek jellegzetes kárképe a burgonyagumó húsának alagútszerű átfurkálása, kisebb-nagyobb járatok kialakítása. A drótférgek a pattanóbogarak lárvái, legjelentősebb kártevők az Agriotes-fajok. A pattanóbogarak fejlődési ideje 2–5 év, a kis pattanóbogaraké fajtól és ökológiai viszonyoktól függően 3–5 év. A szántóföldi talajokban élő fajok a telet imágó alakban töltik (az A. ustulatus lárva alakban). Rajzásuk fajonként változóan április– június, a peterakás májustól kezdődhet. A lárvák megjelenésére július–augusztustól számíthatunk. Mozgásukat a táplálékszerzés, a talajhőmérséklet, a nedvességi viszonyok határozzák meg. Kedvelik a humuszban gazdag talajokat, szárazság és lehűlés esetén elvándorolnak, vagy mélyebb rétegekbe húzódnak. A vetési bagolylepke-lárvák öblös, mély berágással károsíthatják a gumókat, a kárkép hasonlít a cserebogárpajorok okozta sérülésekhez. A talajban lévő károsított burgonyagumón kórokozók telepedhetnek meg további veszteségeket okozva. Védekezés: – agrotechnikai: kerülendő a fasorok, erdők szomszédsága a terület kiválasztásakor. A burgonyatábla és környezete lehetőleg gyommentes legyen, ezzel is mérsékelhető a tojásrakás. Gondos talajműveléssel gyéríthetjük a pajorokat, drótférgeket. – mechanikai: cserebogárrajzás idején a kora reggeli órákban még dermedt kártevők összegyűjthetők, megsemmisíthetők. – kémiai: a kártevők egyedsűrűsége határozza meg a védekezés szükségességét. A felmérést elvégezhetjük mintagödör ásásával – térfogati kvadrát módszer –, ill. mintavevő géppel. Az ősszel végzett felvételezések biztosabb eredményt nyújtanak. A védekezés akkor indokolt, ha a pajorok száma 1db/m2 feletti, ill. a drótférgek egyedsűrűsége 2 db/m2 feletti. Védekezhetünk vetőgumó-csávázással az ültetéssel egy menetben, alkalmazhatunk talajfertőtlenítő inszekticideket sorban, ill. teljes területre permetlében vagy granulátumként kijuttatva. LOMBKÁRTEVŐK Levéltetvek – Aphidoidea Zöld őszibarack-levéltetű Myzus persicae (Sulzer) Sárga burgonya-levéltetű Aphis nasturtii Kaltenbach Csíkos burgonya-levéltetű Macrosiphum euphorbiae (Thomas) Fekete répa-levéltetű Aphis fabae Scopoli Uborka-levéltetű Aphis gossypii Glover Foltos burgonya-levéltetű Aulacorthum solani (Kaltenbach) Feketefoltos pince-levéltetű Rhopalosiphoninus latysiphon (Davidson) A levéltetvek közvetlen kártétele a szívogatásukkal, jelenlétükkel okozott levél- és hajtástorzulás, a fejlődésbeni visszamaradottság. Sokkal jelentősebb a közvetett kártétel, a hepatitisz.hu">vírusos betegségek terjesztése, mellyel a vetőburgonya termesztést veszélyeztetik. A hepatitisz.hu">vírussal fertőzött növények fertőzött gumókat termelnek. Hazai viszonyaink között a zöld őszibarack-levéltetű és a sárga burgonya-levéltetű a legelterjedtebb. A feketefoltos pincelevéltetű pincékben, ill. szabadföldön a föld alatti szárrészeken fordulhat elő. A levéltetvek téli gazdanövényeiken tojás alakban telelnek (pl. a Myzus persicae téli gazdanövénye az őszibarack, az Aphis nasturtiié a varjútövis). Nyári gazdanövénykörüket tekintve mindegyik faj soktápnövényű. A burgonyatáblákba már május elejétől szárnyas levéltetvek telepedhetnek be. Szűznemzéssel szaporodnak, a legnagyobb egyedszámban június elejétől július közepéig találhatók, július végére a tömegszaporodás befejeződik. Vetőburgonya-táblákon nélkülözhetetlen a Moericke-féle sárgatálak kihelyezése a tábla szélére és a tábla belsejébe is, a szárnyas alakok betelepedésének nyomon követésére. Védekezés: – agrotechnikai: harmonikus tápanyagellátással, jó minőségű gyomirtással a burgonya egyenletes fejlődésének elősegítése, a burgonya korai lombtalanítása, – kémiai: a vetőgumó ültetéssel egy menetben történő csávázása, a szárnyas levéltetvek, ill. kolóniák elleni inszekticid kezelés az állományban. Burgonyabogár Leptinotarsa decemlineata (Say) A burgonya egyik legveszélyesebb lombkártevője, évről évre rendszeresen előfordul. Az imágó és a lárva is károsít. Az áttelelt bogarak előjövetelük után érési táplálkozást folytatva előszeretettel rágják meg a kelő burgonya leveleit, ennek hiányában a különböző gyomnövényeket. A tojásgyümölcs, a dinnyelevelű csucsor is tápnövénynek tekinthető, a paradicsomot inkább a bogarak károsítják. A nyár végi imágók a felszínre kerülő gumókat is megrághatják. A kelő lárvák a peteburok elfogyasztása után a levél fonákán hámozgatnak, majd szétszéledve a burgonyatöveken szabálytalan lyukakat rágnak a leveleken és karéjoznak a levélszéleken. A lárvák táplálékigénye nagy, különösen az L3 és L4 fenológiai állapotban. A levéllemez után a maradék ereket, szárakat is megrágják. Ha sok lárva van egy-egy burgonyatövön, kártételük után csak a vastagabb szárak, az ürülékcsomók maradnak, az egész lombot elfogyasztják, majd átvándorolnak a szomszédos növényre. A kártétel májustól augusztusig tarthat. A burgonyabogár a talajban telel át, előjövetele áprilistól várható, a hőmérséklet és a csapadék meghatározó jelentőségű. A bogarak vándorlásuk során keresik fel a burgonyát, és érési táplálkozás után rakják le tojásaikat. A citromsárga peték leggyakrabban a levél fonákán ovális csomókban találhatók, de lehetnek elszórtan és a levél színén is A lárvák fejlődése az időjárási viszonyoktól függően 15–24 napig tart. A kifejlődött lárva a talajba vonul bábozódni. A nyári I. nemzedék imágói június végén – július elején jelennek meg, peterakásuk július közepétől intenzív. Együtt lehetnek jelen az áttelelt imágók és a nyári 1. nemzedék eltérő fejlettségű lárvái. A nyári 2. (áttelelő) nemzedék augusztustól megjelenő imágói peterakás nélkül vonulnak telelőre. Védekezés: – agrotechnikai: jó minőségű talaj-előkészítéssel, megfelelő műtrágyázással gyors, egyenletes kelés érhető el. A tábla gyommentesen tartása, a vad Solanaceae növények irtása csökkenti a kártevő felszaporodását, – mechanikai: házikertben a tojáscsomók összegyűjthetők, megsemmisíthetők. – kémiai: az inszekticid vetőgumó-csávázás v

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | kiskertész

    Vidékfejlesztési Minisztérium 2010. II. félévére vonatkozó cselekvési terve Sorszám Feladat Tartalma 1. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény módosítása (VIII.1) Az alkalmi munkavállalás megkönnyítése. 2. A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXVII. törvény (VII.5.) A természeti katasztrófák által okozott károk mérséklését célzó és a károsultak megsegítésére irányuló törvénymódosítás. 3. A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosítása. (09.01) A föld- és birtokpolitikai célok megvalósulása érdekében a Nemzeti Földalapnak a szaktárcához történő visszahelyezése az MNV Zrt-től. Az országleltár keretein belül az állami termőföldvagyon, a haszonbérleti szerződések és a NATURA-2000 program átvilágítása. A népesedési (demográfiai) földprogram feltételeinek megteremtése, amely tartós és örökölhető földbérleti jog keretében földet juttat a fiatal, gazdálkodni szándékozó pároknak, olyan kikötéssel, hogy a fiatal család letelepszik, gazdálkodik, valamint 2-3 gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalja. 4. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása (08.01.) gazdaságátadás illetékkötelességének eltörlése, ezzel a generációváltás és a családi gazdaságok állam által támogatott generációnkénti megújulásának elősegítése. 5. A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet és az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet módosításáról szóló 4/2010. (VII. 5.) VM rendelet A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás, -feldolgozás és -értékesítés feltételeinek könnyítése 6. másodlagos élelmiszerellenőrzés rendelet (07.20) Megakadályozzuk a rossz minőségű élelmiszerek terjesztését és beáramlását a hazai piacokra 7. közbeszerzési törvény (08.01) zöldség-gyümölcs kikerül a közbeszerzés hatálya alól, a kistermelők értékesíthetik a helyi közétkeztetésnek 8. jövedéki törvény ( 08.01) a házi pálinkafőzés illetékmentes lesz 50 literig 9. Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2010. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről 22/2010. (III. 16.) számú és a történelmi bázis jogosultságról szóló a 106/2007. (IX. 24.) számú FVM rendelet módosítása Az alkotmánybíróság az SPS rendszer bevezetésével kapcsolatos törvény történelmi bázisra vonatkozó rendelkezéseit alkotmányellenesnek minősítette. A 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet ugyanezt a 2006. évi történelmi bázist alkalmazza, tehát ezt a rendeletet is a jogegységi elvek szerint módosítjuk. 10. Az Európai Mezőgazdasági Vidék­fejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybe vételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet módosítása Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program előrehaladásával egyre nagyobb jelentőséget kap az, hogy a támogatási határozatban megítélt, de ténylegesen igénybe nem vett kötelezettségvállalási összeg visszakerüljön az irányító hatósághoz. Ellenkező esetben csökken annak az esélye, hogy lehívásra kerüljön 2007-2013 programozási időszak teljes pénzügyi kerete. A rendelet módosítása megteremti annak jogszabályi feltételeit, hogy a források mielőbb visszaáramoljanak azon ügyfelek esetében, akik nem tudják vagy már nem akarják megvalósítani a támogatott beruházást. 11. VM rendelet a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról szóló 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet módosításáról A növényvédőszer rendelet hozzáigazítása a megszületése óta eltelt változásokhoz. 12. A Csatlakozási Szerződés X. mellékelte 3. pont (2) alpontjában leírt joggal élve a külföldiek földvásárlási moratóriuma meghosszabbítására vonatkozó kérelem megerősítő dokumentumának elkészítése A földvásárlási moratórium meghosszabbítására vonatkozó kérelmet a 2/2010 (II.18) OGY határozatnak megfelelően a kormány 2010. április 8-án az Európai Bizottsághoz benyújtotta. A Bizottság a kérelem befogadását visszajelezte, s egyúttal kérte az új Magyar Kormányt, hogy legkésőbb 2010. augusztus 31-éig erősítse meg ezt a kérelmet. Célszerű a megerősítéssel együtt az új kormányprogramból kiindulva további érveket felsorakoztatni az előző kormány által benyújtott dokumentumhoz. Ennek összeállítására mielőbb sort kell keríteni, s a miniszteri értekezlet jóváhagyását követően mielőbb célszerű Brüsszelbe benyújtani. 13. A szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettségről szóló 123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet módosítása Gondot okoz, hogy míg az EU eltörölte a melléktermék (törköly, borseprő) kötelező centralizált megsemmisítését, addig Magyarország fenntartotta azt. A lepárló üzembe kötelező a törkölyt beszállítani, ám a beszállító gazdának csak a rakodás és szállítás költségét fizeti a lepárló, az áru ellenértékeként egy fillért sem kap. Pedig ennek meghatározott alkoholtartalmúnak is kell lennie, amihez így a lepárló gyakorlatilag ingyen hozzájut. Ez méltánytalan a szőlőtermelő gazdákra nézve, ezért a rendeletet módosítani szükséges. 14. A nemzeti értékekről és hungariku­mokról szóló törvény megalkotása A hungarikumokról szóló 2008. évi OGY határozat által kijelölt keretek között kívánjuk a hungarikum törvényt megalkotni. A törvény célja e nemzeti értékleltárunk, a hungarikumok körének meghatározása, lajstromozásuk feltételeinek megállapítása annak érdekében, hogy ezek képezhessék nemzeti fejlesztési stratégiánk alapját. A törvény megalkotása több tárca együttműködését igényli. A Vidékfejlesztési Minisztérium ennek saját profiljába tartozó szeletét gondozza. 15. A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 79/2009. évi (VII.30) FVM rendelet módosítása. Az ökológiai gazdálkodás feltételeinek javítását szolgáló rendeletmódosítás, áttekinthetőbb hazai szabályozás és a nemzeti érdekek megjelenítése annak érdekében, hogy a többi EU tagállamhoz hasonlóan nálunk is növekedhessen az ökológiai gazdálkodás területe és az egészséges táplálkozás megteremtésében betöltött szerepe. 16. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosítása Belvízhelyzet vis-majornak nyilvánításához kötődő adminisztrációs és anyagi terhek csökkentése a MGSZH felé történő bejelentési kötelezettség tekintetében (2.200,- Ft általános illeték csökkentése a cél). Ingatlanvásárlás (lakóingatlan) esetén az ugyanazon eljárás során fizetendő kétszeri illeték eltörlése. 17. A mezőgazdasági, agrár-vidékfej­lesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítása Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásainak felhasználását szabályozó jogi környezet (törvény ill. rendelet) átalakításával a családi gazdálkodást és a minőségi termelést, valamint a helyi közösségeket erősítő európai támogatási jogcímek szabályrendszerének átdolgozása és az európai források e jogcímekre történő átcsoportosítása. 18. Az európai mezőgazdasági vidékfejlesztési alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. évi (V.14) FVM rendelet módosítása Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásainak felhasználását szabályozó jogi környezet (törvény ill. rendelet) átalakításával a családi gazdálkodást és a minőségi termelést, valamint a helyi közösségeket erősítő európai támogatási jogcímek szabályrendszerének átdolgozása és az európai források e jogcímekre történő átcsoportosítása. Az ökológiai gazdálkodás feltételeinek javítását szolgáló rendeletmódosítás, áttekinthetőbb hazai szabályozás és a nemzeti érdekek megjelenítése annak érdekében, hogy a többi EU tagállamhoz hasonlóan nálunk is növekedhessen az ökológiai gazdálkodás területe és az egészséges táplálkozás megteremtésében betöltött szerepe. 19. Az őshonos állatfajtákról szóló 38/2010. sz. FVM rendelet módosítása Az ősi és őshonos haszonállat fajták tenyésztését tartását szabályozó rendelet módosításával el kívánjuk hárítani az adminisztratív akadályokat az őshonos állatok megőrzése valamint a tenyésztői és a termelői kör bővítése útjából. 20. A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosítása A régi gyümölcsfajták és helyi tájfajták fajtagazdagságának felélesztése, szaporítóanyagaik felhasználásának engedélyezése. 21. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet módosítása A rendelet ellehetetleníti a hazai gyümölcs szaporítóanyag előállítását, ezért a hazai gyümölcsfajták terjesztése érdekében a jogszabályt módosítani kell. 22. A gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 72/2010 (V.13) FVM rendelet módosítása A rendelet ellehetetleníti a hazai gyümölcs szaporítóanyag előállítását, ezért a hazai gyümölcsfajták terjesztése érdekében a jogszabályt módosítani kell. 23. A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosítása A törvény módosításával tovább kívánjuk szigorítani a genetikailag módosított szervezetek (az ún. GMO-k), növényfajták termesztésének feltételeit, az együtt termesztés szabályait. Ezzel arra az eshetőségre is fel akarunk készülni, ha Magyarország kénytelen lenne a 2005 óta fenntartott vetőmag-forgalmazási és termesztési tilalmat (moratóriumot) feloldani. Ezeket a biztonsági intézkedéseket mindenképpen meg kell tennünk, még akkor is, ha alapvető stratégiánk a moratórium hosszú távú fenntartására épül. A módosítási javaslatokat az Európai Bizottsággal egyeztettük, azok notifikációja megtörtént, így egyetértés esetén nincs akadálya a törvénymódosítás Országgyűlés elé terjesztésének. 24. A génbankhálózat kialakítási koncepciójának kidolgozása A génkészleteink, hagyományos növényfajtáink és őshonos állatfajtáink megőrzésének, génbanki tételeik fenntartásának és gazdasági célú felszaporításának, továbbá nemesítési célú felhasználásának intézményi hátterére, szerkezeti átalakítására és működésmódjára vonatkozó koncepció kidolgozása és a szükséges rendeletmódosítások előkészítése. 25. A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosítása Hulladékkezelési engedélyezési rendszer átalakítása, a bürokrácia csökkentése, a korrupció visszaszorítása, egyszerűsített tanúsítási rendszer bevezetése. Egyedi hulladékgazdálkodási terv benyújtásának eltörlése, a felesleges papírmunka kiiktatása. Kiemelt figyelem a bontási hulladék újrahasznosítására. 26. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítása Árvíz idejére tározó terek, aszály idejére pedig öntözővíz biztosítása nem csak a nagy folyóink mentén, a kialakult árvízi helyzet miatt Szlovákiától, Romániától és Ukrajnától való kiszolgáltatottságunk csökkentése érdekében tározók építése. A terepviszonyokat és helyi adottságokat figyelembe vevő vízgazdálkodás (fok-gazdálkodás) bevezetése. A biztonságos és költséghatékony víziközmű szolgáltatás biztosítása. Vízitársulások vízügyi igazgatóságok alá történő rendelése. 27. A Tisza völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosítása A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak az előző Orbán kormány alatt kialakított komplexitásához való visszatérés jegyében a tervtörvény agrár-környezetgazdálkodási, földhasználat-váltási, vidékfejlesztési, területfejlesztési, munkahely teremtési, szociálpolitikai elemeinek erősítése. 28. A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosítása. Jelenleg mesterségesen magas szinten tartott termékdíjak csökkentése. A koordináló szervezetek számának csökkentése, állami befolyás erősítése. 29. VM rendelet keretében új, komplex kockázatkezelési, agrár-kárenyhítési rendszer kidolgozása A természeti katasztrófák és vis major helyzetek komplex kezelése valamint a gazdálkodás biztonságának növelése érdekében a közös kockázatviselésen alapuló új agrár-kárenyhítési rendszer kidolgozása. 30. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosítása (felelőse az NGM, de VM is közreműködik) Az eredet, összetétel, GMO-tartalom, CO2-kibocsátási egyenérték, stb. terméken történő jelölésének szabályozása, hogy a fogyasztó a döntését ezek ismeretében hozhassa meg. A gazdálkodók termékei kereskedelmi láncokba való bejutásának megkönnyítése a hazai élelmiszerek arányának növelése. 31. Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosítása Az állattenyésztési tevékenység újraszabályozása, a megváltozott körülményekhez igazítása. 32. A kutatóintézeti hálózat újraszervezése és a K+F+I finanszírozási koncepciójának kidolgozása A kutatási rendszer és intézményhálózat szerkezeti átalakítására és működésmódjára vonatkozó koncepció kidolgozása, a szükséges rendeletmódosítások előkészítése. 33. Agrobiodiverzitás-védelmi Nemzeti Stratégia kidolgozása Az európai viszonylatban is kiemelkedően gazdag magyarországi agro­bio­diverzitás megőrzése nemcsak élelmiszer-, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. Ennek érdekében a korábbi években leépített, költségvetési források hiányában tönkrement génbankok újjáélesztése kiemelt stratégiai cél. A hazai növényi génbank hálózat megőrzésére, fejlesztésére és fenntartására vonatkozó átfogó stratégiát ki kell dolgozni. 34. A hosszú távú nemzeti agrár-, vidék és környezetstratégia megalkotása Az Európa 2020 Stratégiai Tervhez illeszkedő Magyarország 2020 Stratégia részeként a vidékfejlesztési tárca illetékességi körébe tartozó 10 éves fejlesztési stratégia összeállítása, elfogadása és kihirdetése

  • Segítség kérése szakdolgozathoz » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | imbuszkulcs

    Sziasztok! A dolgozat a hagyományos erdőgazdálkodás, a modern (új hazai nemesítések és fajtajelöltek) energiaerdők/energianövények, és a mezőgazdasági termelés melléktermékeinek, "hulladékainak" energetikai célú felhasználásáról fog szólni. Jelenlegi és jövőbeli lehetőségek, összehasonlítás gazdasági, és fenntarthatósági (környezetvédelmi) szempontok alapján. Az egyik amolyan "off" alfejezethez kapcsolódnának a képek: Igazából már nagyon sokat készítettem magam is, ami elég a dolgozatba(illusztrációnak), de érdekel hogy mennyi kép jönne össze. Egy afféle nem hivatalos kis felmérés, számok és tények nélkül. Gondolom sokatoknak ismerős a helyzet hogy a szomszéd vagy az adott dűlőnek évek óta ápolatlan szőlője, gyümölcsöse, szántója ugyanúgy szőlőnek és gyümölcsterületnek van nyilvántartva. (ezért nem is kezdtem el statisztikákat keresni, illetve mert az már eltérne a dolgozat témájától)). Köszönöm az eddigieket!smile smile Nincs időkorlát, de június végén lesz a védés, ott egy kis említést tennék az eredményekről, a diavetítésem alatt. Addig volna jó képet kapni, de utána is jöhet ha belefér. Mégegyszer köszönöm.

  • Aktuális agrárpolitikai dühöngő! » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.

  • Kishantos » 2014. október 15., csütörtök 11:43 | Valodi

    Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.

Hírek

  • Intézményesült a magyar dísznövénykutatás

    Intézményesült a magyar dísznövénykutatás

    Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetként folytatja tudományos munkáját a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központhoz tartozó kutatóközpont, amely nevében és portfóliójába újra felvette a dísznövénytermesztést, ezzel is új lendületet adva az ágazat hazai K+F tevékenységének.

További híreink

  • Klímatűrő és betegség-ellenálló fajtákat nemesítenek

    Klímatűrő és betegség-ellenálló fajtákat nemesítenek

    A Program az elkövetkező 3 év során 24 kutatási témában, összesen 160 kutató bevonásával a Pannon régió növényi génállományát vizsgálja és olyan technológiákat, módszereket fejleszt, amelyek jelentős mezőgazdasági innovációt biztosítanak a régió és a magyar mezőgazdálkodás számára is.

  • Új nemesítési technikák és génmódosítás – engedjük vagy tiltjuk?

    Új nemesítési technikák és génmódosítás – engedjük vagy tiltjuk?

    Magyarországon 60-70 ezer hektáron 120-130 ezer tonna GMO-mentes (genetikailag módosított szervezetektől mentes) szója termesztése folyik, amit a szójaimport kiváltása érdekében növelni kell – mondta Nagy István agrárminiszter az Új nemesítési technikák és génmódosítás konferencián.

  • A legmodernebb gépek és színtiszta szakmai programok Mezőhegyesen

    A legmodernebb gépek és színtiszta szakmai programok Mezőhegyesen

    A betakarításra összpontosítanak a jövő heti II. NAK Szántóföldi Napokon. A növények már „készen állnak”, és felsorakozóban a világ legmodernebb gépei is. A gazdálkodók hasznos ismeretanyagra számíthatnak, és akár talajszkennerrel is bevizsgáltathatják földjüket.

  • Kalászos hibridek: nagy termés, kiemelkedő stressztűrés

    Kalászos hibridek: nagy termés, kiemelkedő stressztűrés (x)

    A gazdasági környezet, a termesztés feltételeinek változása egyre inkább alkalmazkodásra, a kihívásokra adható új technológiai megoldások üzemi szintű alkalmazására sarkallja a gazdaságokat.

Videók

Könyvek

Galériák

[bezárás x]