Petíciót indítottak a méhészek a közösségi oldalon, amiben az alacsony felvásárlási árakra, a méhek szerepére és a méhészek nehéz helyzetére hívják fel a figyelmet. (Itt található a petíció.) Ezzel kapcsolatban kerestünk meg egy ismert méhészt és az érdekvédelmi szervezet elnökét. 

Több méz van most a piacon

Koós Péter és családja 400-500 méhcsaláddal dolgozik Solt térségében. Néhány éve már leginkább a fia és veje foglalkozik a termeléssel, kiszereléssel és értékesítéssel, de még ő is szorosan követi, hogyan boldogulnak. "Az eddigi szezon a fagyok és a nektár szempontjából szerencsésebben alakult, jó közepesnek mondanám azt a mennyiséget, amit az akác, a repce és a hárs virágzása után kipergethettünk. A legnagyobb bajunk most mézexportáló országként az, hogy a forint árfolyama 10–12 százalékkal erősebb, mint tavaly ilyenkor volt, továbbá a szomszédos országokból is jó a termésről érkeznek hírek" – sorolja a tapasztalt szakember. Kiemeli Romániát, ahol minden idők legjobb akácszezonját zárhatták a méhészek. 

Az akác lenne a fő exporttermékünk, de már erre is alig van igény. 1400–1500 forintért lehet most eladni a hordós kiszerelés kilóját, miközben a méhésznek legalább 2000 forintos árszintre lenne szüksége.

Jobban kell gazdálkodni az erőforrásokkal

Koós Péter szerint nem valószínű, hogy a petícióval bármit is elér a méhésztársadalom. "Szegény az eklézsia, ez pedig egy kicsi ágazat, sosem kapott túl nagy figyelmet..." – utal arra, hogy a szerény költségvetésből ma sem számíthatnak többre, mint korábban. Arra a kérdésre, hogy akkor mi a megoldás, a következőket válaszolja:

A bevételt a kiló és az ár szorzata adja. Ha alacsony az ár, többet kell termelni. Többet termelni kétféleképpen lehet: vagy a méhcsaládok számát, vagy a családonkénti fajlagos termelést kell növelni. Az előbbi az egyszerűbb, és a méhészkedést feladók állományaival koncentrálódik is a magyarországi méhállomány.  A másik egy nehezebb út. A fajlagos termelést több vándorlással és a méhcsaládok jó kondíciójával lehet elérni."

A bevételeket természetesen a kiszerelés és a diverz értékesítési csatornák is növelik, de ezen az úton már régóta elindultak a méhészek. Azok, aki ma főállásúként ebből termelnek jövedelmet, mind kiépítették a maguk megbízható ügyfélkörét. Koós Péter szerint még mindig meg lehet élni a méhészkedésből, de a 30 évvel ezelőtti körülményekhez képe ma tízszer több méhcsalád, sokkal alaposabb tervezés és munka szükséges ahhoz, hogy egy lényegesen rosszabb jövedelmezőséggel működhessenek. 

Arra is fel kell készülnünk, hogy nem csak egy-egy növény virágzása sikerülhet rosszul egy szezonban, hanem akár a teljes év kudarcos lehet. A bevételeknek két-három évre előre kell biztosítékot adniuk a túlélésre.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke mindehhez hozzáteszi: nemcsak Románia, de Szerbia termése is jó volt az idén, a magyar méz pedig csak csepp a világpiaci tengerben. "Tavaly jó volt az akácméz ára a fagyos évjárat után, senki nem is panaszkodott. Most majdnem 30 százalékkal alacsonyabb, de ebből 12 százalék a forint erősödésének köszönhető. Ha a román akácméz forintosított árát nézzük, akkor az pontosan ugyanannyiba kerül, mint a miénk. Egyforma feltételekkel indulunk egy jól ellátott exportpiacon." Tehát egy globális versenyben kell tudni helyt állni, és felkészülni arra, hogy hol jobbak, hol rosszabbak a piaci feltételek. 

Más túlélési stratégiát, mint a tartalékképzést és a hatékonyságnövelést én sem tudok ajánlani. Még csak arra sem biztatnék, hogy szereljünk ki több mézet, hiszen a hazai kereslet is korlátozott.

A közösségi oldalon megszólaló méhészek egy része pedig arra biztatja a társait, hogy még ne adják el a mézet:

A mézet annyiért veszik amennyiért adjátok! Ha a felvásárló 1500 Ft-t szeretne érte adni, de nem kap ennyiért, akkor kénytelen lesz többet adni érte! Ha az előző évben a 2000 Ftt felvásárlási áron is volt haszna, akkor idén is lesz!"

– írja az egyikük, nem kis felzúdulást magára vonva a kommentelők részéről. A 2000 forintos ár idén valóban irreális elvárás, de pár száz forintos emelkedés elképzelhető a téli ünnepek előtt, amikor megélénkül a fogyasztás. A tárolás rövidebb vagy hosszabb távra észszerű lehet, amennyiben a méhésznek van tárolókapacitása és anyagi tartaléka hozzá. Ki tudja, jövőre elfagy-e az akác...

Indexkép: Shutterstock.