Vasárnap estétől hétfő reggelig többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég hazánk felett. Szórványosan eső, zápor is előfordulhat, ugyanakkor a délnyugati országrészben kisebb a csapadék kialakulásának esélye. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul, így többfelé fagypont közelébe hűl a levegő.

Hétfő reggeltől északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, majd estétől ismét megnövekszik, újabb felhőképződésre kell számítani. Nagyobb területen többórás napsütés valószínű, keleten inkább csak néhány órára süthet ki a nap. Az északkeleti országrészben több helyen várható eső, zápor.

A nap első felében átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a második felétől északnyugat felől ismét elszórtan alakulhatnak ki záporok, északon akár zivatar is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik, a záporos gócok környezetében viharos széllökés sem kizárt.


A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

Forrás: HungaroMet Zrt.

Indexkép: Pexels

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.