Péntek
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő fátyolfelhőzet mellett általában napos idő valószínű. Csapadékra nem várható. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.
Szombat
A legtöbb helyen derült, napos idő várható, de kisebb körzetekben tartósabban megmaradhat az éjszaka képződő (zúzmarás) köd, illetve rétegfelhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. A nyugatira, délnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 1, +6 fok között valószínű.
Vasárnap
Észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik, ami miatt felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel. Északira, északnyugatira fordul és nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. Néhány helyen előfordulhat hózápor. A minimum-hőmérséklet -5, +1, a maximum-hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.
A hőmérséklet hajnalban -8, +1 fok között alakul, a kevésbé felhős, derült északkeleti tájakon lesz a leghidegebb. Kora délután többnyire 2, 6 fok közötti értékek valószínűek.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.