A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának professzora nemcsak a hazai agrár felsőoktatás meghatározó alakja, hanem generációk számára maradandó szemléletformáló tanár is. Az elismerés apropóján életútjáról, oktatói ars poeticájáról és az állattenyésztés jövőjéről beszélgettünk vele.
Az Eötvös József-díjat a Kulturális és Innovációs Minisztérium azoknak az oktatóknak ítéli oda, akik kiemelkedő nevelő-oktató munkájukkal és a pedagógushivatás iránti elkötelezettségükkel maradandó értéket teremtettek a magyar oktatásban. Prof. Dr. Tossenberger János esetében ez a „maradandó” nemcsak publikációkban, tantervekben és szakmai testületek munkájában mérhető, hanem hallgatók százainak sikeres pályafutásában is.
– Különösen azért esik jól ez a díj, mert sokan tudják, hogy én több mint négy évtizedig egy másik egyetemen dolgoztam, és tulajdonképpen a „nyugdíjazásomat” követően, 2022 nyarán kerültem a Széchenyi István Egyetemre – mondta Prof. Dr. Tossenberger János. – Meglehetősen ritka, hogy valakit az új munkaadója ilyen rövid idő után felterjesszen az oktatásért adható legmagasabb elismerésre. Ez számomra különösen nagy megtiszteltetés.
Kaposvárról Mosonmagyaróvárra – egy életpálya íve
A professzor szakmai identitása szorosan összefonódik Kaposvárral. Ott kezdte felsőfokú tanulmányait, ott vált oktatóvá és ott dolgozott egészen nyugdíjazásáig.
– 1975-ben ide felvételiztem és gyakorlatilag 47 éven keresztül ugyanarra a „helyrajzi számra” jártam be dolgozni – idézte fel. – Ma már furcsán hangzik, de amikor én anno munkába álltam, az volt „majdnem a természetes,”, hogy az ember egy munkahelyen tölti el az egész pályáját, vagy legalábbis hosszú időt. Jól éreztem ott magam, a vége felé szakmailag is kiteljesedhettem.
A Kaposvári Egyetem átalakulását, majd megszűnését követően kereste meg a Széchenyi István Egyetem, hogy nyugdíjba vonulása után folytassa náluk oktatói és szakmai munkáját.
Gyökerek Észak-Bácskában
Az állattenyésztés iránti elköteleződés gyerekkori élményekből táplálkozott.
– Észak-Bácskában: Vaskúton nőttem fel, egy erős mezőgazdasági/állattenyésztési hagyományokkal rendelkező faluban – mesélte. – Gyerekként természetes volt, hogy az ember látja maga körül a gazdaság működését, az akkoriban országos hírű termelőszövetkezetet a „Vaskúti Bácskát”, azokat az embereket, akik azt irányították. Diákként nyaranta magam is többször dolgoztam ott. Valószínűleg ekkor dőlt el bennem, hogy én is ezt szeretném, vagy valami hasonlót szeretnék majd csinálni.
Prof. Dr. Tossenberger János a díjjal – Fotó: Széchenyi István Egyetem
Ez a döntés Kalocsára, majd Kaposvárra vezette, ahol már hallgatóként bekapcsolódott a tudományos munkába. Egy sorsfordító pillanatot is felidézett.
– Egy „házi” TDK-n vitába keveredtem Kakuk Tibor professzor úrral, aki a szakma egyik nagy tekintélye volt – mondta. – Egy igen heves vita közben – amelynek képe a mai napig is előttem lebeg – azt hittem, hogy most végem van, megtapos és „kinyír”. Ehhez képest másnap magához hivatott és megkérdezte, nem mennék-e a tanszékére dolgozni. Így kerültem 1979-ben a takarmányozási tanszékre, ahonnét tulajdonképpen nyugdíjba mentem.
Oktatás, vezetés, iskolateremtés
Pályája során tanszékvezetőként, intézetigazgatóként, dékánként és kutatás-fejlesztési rektorhelyettesként is dolgozott, emellett országos szinten is meghatározó szerepet játszott az agrárképzés formálásában. A Magyar Rektori Konferencia Agrártudományi Bizottságának elnökeként is dolgozott, többek között 14 agrárszak új képzési és kimeneti követelményeinek kidolgozását is irányította.
– Ha kétszer egymás után megválasztanak egy ilyen testület élére, az valószínűleg azt jelenti, hogy nagyjából elégedettek lehettek azzal, amit képviseltem a társelnök asszonnyal együtt, annak ellenére, hogy nem a legnagyobb agrárkarokról kerültünk abba a pozícióba – fogalmazott szerényen.
Ars poetica: érthetően, maradandóan
Amikor oktatói hitvallásáról kérdeztük, nem kész definícióval válaszolt, inkább történetekkel.
Sokáig tiltakoztam az ellen, hogy pedagógusnak nevezzenek – mondta. – Aztán egy volt hallgatóm egyszer elmagyarázta, hogy amit csinálok, és ahogy csinálom, az pontosan az. Azóta elfogadtam.
Oktatói ars poeticáját így fogalmazta meg:
– A bonyolult dolgokat kell közérthetően elmondani – ha kell akár némi humorral átszőve – úgy, hogy az meg is maradjon a hallgatóságban– hangsúlyozta. Persze az sem „nagy baj”, ha a törzsmondandón túl a legújabb dolgokat is beleszövi az ember az előadásába – Amikor harminc év után egy volt hallgató szó szerint felidézi, hogy mit mondtam az előadáson egy szakmai kérdésről – és az még ma is igaz –, akkor érzem igazán, hogy talán sikerült elérni ezt a célt.
Az állattenyésztés kihívásai
Prof. Dr. Tossenberger János szerint az állattenyésztés problémái nem kizárólag hazánkban jellemzőek.
– Az állati eredetű termékek előállításának költsége dominánsan takarmányköltség, amit alapvetően a világpiac és a tőzsdei ár határoz meg – mondta. – Ez egy rendkívül kitett ágazat, de mindig is az volt. A hullámzások természetesek, csak most éppen több termék esetében is lefelé tartunk.
Úgy látja, a sertés- és tejágazat jelenleg különösen nehéz helyzetben van, ugyanakkor hosszabb távon kiegyenlítődésre számít.
– Optimista vagyok. A hullámok idővel kisimulnak, még ha ezt nem is könnyű kivárni – fogalmazott. – Az állattenyésztés egy 365 napos elfoglaltság, ezt csak az igazán elhivatottak vállalják, egyfajta fanatizmus is kell hozzá.
A jövő: a csúcstechnológia és a biológia legújabb ismeretei együtt
Könyvírás helyett inkább az aktívabb tudástranszferben és a kutatásfejlesztésben látja a feladatát.
– A könyvírás eddig sem volt számomra prioritás, ezután sem tervezem. Legalábbis szakkönyv írását nem. Ennek valószínű oka, hogy pályakezdő koromban végig nézhettem első főnököm Kakuk Tibor professzor úr „harcát” a „takarmányosok bibliájának” megírásával – illetve annak megszületésével kapcsolatosan. Nagy stressz volt az a „segédurak” számára is, ahogy nevezett bennünket.
Különben is az ismeretek ma olyan gyorsan változnak, hogy mire egy szakkönyv megjelenik, az abban átadott ismeretek már gyakran el is avulhatnak még akkor is, ha a könyvet digitalizált formában adják ki. De azért nagy szükség van az igazán jó szakkönyvekre is – mondta. – Egy dolog tisztán látszik: a jövő a precíziós gazdálkodásé, a robottechnikáé, a mesterséges intelligenciáé, és ebbe a körbe tartozik saját szakterületem a precíziós takarmányozás is. Ezen területek ismeretei rohamosan, napról napra bővülnek, amit naprakészen kell követni.
Az Eötvös József-díj– Fotó: Széchenyi István Egyetem
Ugyanakkor hangsúlyozta: az állattenyésztés sajátossága, hogy biológiai rendszerekkel dolgozik.
– Az új technológiákat a biológiai törvényszerűségekhez, illetve azok kiszolgálásához kell igazítani – emelte ki. – Ha ezt a két tényezőt sikerül integrálni- illetve közös nevezőre hozni, akkor az állattenyésztés továbbra is életképes, fenntartható ágazat marad. És ez bizonyosan így lesz. Nekünk, egyetemi oktatóknak az a dolgunk, hogy erre készítsük fel a hallgatókat.
Az Eötvös József-díj így nemcsak egy hosszú pálya elismerése, hanem visszaigazolása annak a szemléletnek is, amely szerint a tudás akkor ér valamit, ha érthető, továbbadható – és képes alkalmazkodni a jövő kihívásaihoz.
Indexkép: Széchenyi Egyetem
