Hétfő
Északnyugat felől napközben szakadozik, csökken a felhőzet, majd estétől ismét megnövekszik, helyenként újra képződik. Nagyobb területen többórás napsütés valószínű, míg keleten inkább csak néhány órára süthet ki a nap.
Az ország északkeleti felén több helyen fordulhat elő eső, zápor, napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a második felében északnyugat felől ismét elszórtan alakulhatnak ki záporok, északon akár zivatar is. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, megerősödik, a záporok környezetében viharos széllökések sem kizártak. A maximum-hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.
Kedd
Napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik és gomolyosodik a felhőtakaró, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan elsősorban záporokra számíthatunk, a hegyvidéki területeken havas eső zápor, hózápor is előfordulhat. Északkeleten és keleten egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen élénk, olykor erős széllökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, az északkeleti határvidéken fagypont körüli értékek is lehetnek, míg a csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.
Szerda
A felhős, főként keleti tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet napközben, az éjszaka képződött ködfoltok pedig feloszlanak. Így összességében többórás napsütésre számíthatunk az ország nagy részén. Napközben már csak északkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor. Az északnyugati szél inkább csak néhol élénkül meg. A minimum-hőmérséklet általában -3 és +2 fok között alakul, a felhősebb tájakon enyhébb, míg a fagyzugokban hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 7 és 15 fok között alakulhat.
Forrás: HungaroMet Zrt.
Indexkép: Pexels
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.