Vasárnap

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható, majd késő délutántól, estétől kezd el északnyugat felől csökkenni a felhőzet. Délelőtt főként a keleti és délnyugati tájakon, majd a nap második felében inkább a déli megyékben fordulhat elő eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de a tartósabban csapadékos keleti és délnyugati határvidéken ennél kissé hűvösebb maradhat az idő.

Hétfő

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, de főként az északkeleti tájakon reggelre köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezek feloszlását követően napközben a napsütés mellett változó mennyiségű és vastagságú felhőzetre lehet számítani. Helyenként előfordulhat záporeső. Az északnyugati szelet főként a Dunántúlon és a Duna vonalában nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések.

Hajnalban általában 4, 9 fok közötti értékek valószínűek, de a kevésbé szeles északkeleti és délnyugati tájakon fagypont köré hűlhet a levegő. Délutánra 12 és 18 fok között várható a csúcsérték.

idő

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet – fotó: pexels.com

Kedd

Az ország nagy részén a hajnali párásság, ködfoltok feloszlását követően gomolyfelhős, napos idő várható, inkább csak helyenként alakulhat ki zápor. A Nyugat-Dunántúlon azonban helyenként zártabb lehet a felhőtakaró, arrafelé időszakos eső is valószínű. Az északi szél a középső tájak kivételével nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik.

Hajnalban általában 5, 11 fok valószínű, de a Dunától keletre a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont köré csökkenhet a hőmérséklet. Délutánra többnyire 14, 19 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban felhős nyugati tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: met.hu
Indexkép: pexels.com