A német Raiffeisen bank agrárelemzői nem értik, hogy 203 eurós búza, illetve 522 eurós repceárak mellett miért nem kapták meg az állományok a teljes műtrágyaadagot. Hiszen ilyen árak mellett 6 tonna fölé kell vinni a búzatermést, a repcével pedig el kell érni a 3 tonnát. Nitrogén nélkül ez aligha megy. 

„A visszafogott műtrágyázás sem gazdasági, sem agronómiai szempontból nem érthető számomra”mondta Németország második legnagyobb mezőgazdasági szövetkezeti csoportjának vezérigazgatója, Dr. Dirk Köckler. Arra azonban van magyarázata, hogy a termelők miért spóroltak a májusi, minőségjavító nitrogénadagon. A mészammon-salétrom ára meghaladta a 40 eurót mázsánként, ami gyakorlatilag vásárlói bojkottot váltott ki. Az elemzők mégis nagyjából a tavalyi szintnek megfelelő, jó gabonatermést várnak, aminek leginkább az az oka, hogy szinte az ország egész területén időben érkezett csapadék. (Magyarországon a májusi, országos esőt leszámítva alig jött csapadék, a hozamok erősen szórni fognak, és a betakarítási eredmény közepes lehet.)

Köckler ugyanakkor rámutatott: a mostani, jónak számító eredmény messze elmarad a tíz évvel ezelőttitől. 2014 óta egy csökkenő trendet látni a termelésben, aminek szerinte az egyik oka a genetikai előrehaladás lassulása. Továbbá a hozamokra és a minőségre is negatívan hatott a műtrágyázási előírások folyamatos szigorodása. Javította ugyanakkor az terméskilátásokat a strobilurinok megjelenése a gombaölő szeres kezelésekben. 

A Raiffeisennél úgy látják, hogy a terméseredmények romlásának okozója az is, hogy a politikusok túlságosan ösztönzik az extenzív, nagy területfelhasználással járó technológiákat (biogazdálkodás), ami az egyik objektív akadálya annak, hogy ismét 50 millió tonna fölé emelkedjen a német gabonatermesztés. A klímaváltozás is egyre erősebben érezteti a hatását – különösen az Elbától keletre. Ennek hatásaival csak az utóbbi években szembesül Németország, de már komolyan felvetődött: mi lesz, ha egyes régiókban a jó minőségű talajokon is csak három-négy tonna rozsot tudnak majd betakarítani hektáronként. (Magyarországon Békés megyében teszik fel maguknak ugyanezt a kérdést a termelők – már most.)

Ez a cikk is érdekes lehet: Véget ért a tavasz, bezuhant a karbamid ára.

Indexkép: Agroinform.