Kedd
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat, délutántól a Dunántúlon eső is várható. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.
Szerda
Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben és bukkanhat elő a nap. Csapadékzóna húzódik az ország fölé, az északkeleti tájakat leszámítva többfelé kell csapadékra készülni.
Eleinte esőre lehet számítani, melyet előbb a hegyekben, majd napközben - nyugat felé haladva növekvő eséllyel - síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, északkeleten meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
.jpg)
idő – Fotó: pxhere.com
Csütörtök
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Estétől arrafelé ki is derülhet az ég. Hazánk délnyugati felén továbbra is számítani lehet egyre gyengülő intenzitású csapadékra, melynek halmazállapota nyugat felé növekvő eséllyel ígérkezik havas esőnek, havazásnak. Az északkeleti, északi szél fokozatosan veszít erejéből, de helyenként még élénk, északkeleten kezdetben erős lökések is kísérhetik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +4 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig melegebb az idő.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: HungaroMet
Indexkép: Pixabay