Megjelent a Magyar Államkincstár 5/2024. (I.30.) számú közleménye a méhészeti járművekre 2024. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról.

A megjelent rendelet alapján a kérelmező vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatás igénybevételére jogosult legfeljebb kettő darab méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház üzemben tartásához kapcsolódó megfizetett, és igazolt költségekre, továbbá a rendeletben meghatározott feltételekkel alapján az OBU fedélzeti rendszer megvásárlásához kapcsolódó költségekre.

A támogatás igénybevételére az a méhész jogosult, akinek a tárgyévben elvégzett monitoring vizsgálata alapján legalább nyolcvan méhcsalád volt a tulajdonában, és a vizsgálat adatait a kérelmező kötelezettsége szerint bejelentette a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).


A közleményből az is kiderül, hogy a támogatás mértéke az igénylő üzemeltetésében lévő, legfeljebb kettő darab méhészeti eszközhordozó járműre, illetve vándor méhesházra tárgyévben (a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző naptári évben), azaz a 2023. évben igazoltan megfizetett kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási, illetve a tárgyévi gépjárműadó költsége, továbbá OBU fedélzeti rendszer vásárlása esetén méhészeti eszközhordozó járművenként (5 évente az OBU fedélzeti rendszer nettó ára, de legfeljebb 40 ezer forint).

A támogatási kérelmet, valamint a kérelemre indult eljárás során minden dokumentumot – a felügyeleti eljárás kivételével – elektronikusan, a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon keresztül, ügyfélkapus azonosítást (bejelentkezést) követően elérhető elektronikus kérelemkitöltő felületen keresztül kell benyújtani.

További információi itt olvashatók.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!

Indexkép: Shutterstock