Zászlós Tibor, a Mezőfalva Zrt. vezérigazgatója, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Mezőgazdaságért felelős országos alelnöke készséggel nyilatkozott az Agroinformnak.

Alelnök úr, itt vagyunk az Ön „birodalmában”, Mezőfalván, így nem is tudom, milyen minőségben kérdezzem…

Házigazdaként, és szervezőként is jelen vagyok, tehát mindkét minősítés helytálló, mivel az agrárgazdasági kamarát is szakemberként kell vezetni, miként a Zrt.-t is. A szakmai, szántóföldi bemutató jó alkalmat kínál arra, hogy a szent anyaföld értékeit a nagyközönség elé tárjuk. Minden a földnél kezdődik, hiszen a termőképesség, a talajszerkezet megtartása, a termőréteg gazdagítása mind-mind a földműves feladata.

Földművest nem lehet kinevezni, csak szorgos munkával, tanulással lehet földművessé válni. Ez számomra is fontos dolog, mert az tudja csak gazdagítani az anyaföldet, aki szívvel lélekkel műveli azt, aki érzi a tavaszi zápor után a föld illatát, s aki valóban a sajátjaként kezeli.

Szívbemarkolóan fogalmaz, amivel mélyen egyetértek. De beszéljünk a kiállításról, amelyet úgy harangoztak be, hogy ez az ország legnagyobb agrárbemutatója lesz. S ha ez az első, akkor hagyományteremtő szándék is megmutatkozik.

A szervezés során, ahogy nőtt a kiállítók száma, és ezért a területet is bővítenünk kellett, úgy vált az ország legnagyobb agrárkiállításává a rendezvény. De azt is mondhatom, hogy közép-európai mércével is egyedülálló a rendezvény, mivel 28 ezer négyzetméteren csaknem 120 kiállító hozta el a gépeket, míg 40 hektáron fajtabemutató zajlik, ami eléggé beszédes. Ami különleges, az nem az álló gépek bemutatója, hanem azok a gépkapcsolások, gyakorlati bemutatók, amelyek során a látogató láthatja, hogy mit tud az adott gép a talajjal tenni. S ami még ennél is fontosabb, hogy a gazda ráülhet, és maga is kipróbálhatja a számára megfelelő gépkapcsolásokat.

Zászlós Tibor: A különlegesek azok a gépkapcsolások, gyakorlati bemutatók, amelyek során a látogató láthatja, hogy mit tud az adott gép – fotó: Agroinform.hu

Miért vállalta fel a kamara e rendezvény megszervezését?

Úgy gondoljuk, hogy a kiállítással, a gépbemutatóval hozzájárulunk a gazdatársadalom fejlesztéséhez, az ismeretek gazdagításával. Nagyon fontos az ismeretanyag bővítése, új információk, innovatív lehetőségek megismerése, ami egy ilyen kiállításon megtörténhet. Előadások hangzanak el, itt mutatják be a Prega 2017 könyvet, a nemzeti digitális agrárstratégiáról szintén elhangzik előadás. Azok a kiváló gépek, amelyeket elhoztak, mind-mind a versenyképes termelést, és az innovatív gondolkodást segítik kialakítani.

Versenyképes termelés, innováció, precíziós gazdálkodás, ezek valóban meghatározó fogalmak a magyar mezőgazdaságban. Hogy állunk ezen a téren?

Nem állunk rosszul, de törekedni kell, hogy ennél sokkal jobban álljunk, hiszen ha Amerikához viszonyítjuk magunkat, akkor elég nagy a lemaradásunk. Ha Európához viszonyítunk, akkor már jobb a helyzet, hiszen a középmezőnyhöz tartozunk. De mivel a precíziós gazdálkodás nem csak a nagyüzemi gazdálkodóknak fontos, hanem a kis, közepes gazdaságokban is megvalósítható, ezért nagy szükség van a precíziós gazdálkodás további népszerűsítésére, megismertetésére, hogy a gazdák is felismerjék ennek fontosságát.

gépbemutató

A gépek és a termesztéstechnológia, amit elhoztak a kiállításra, a versenyképességet szolgálja – fotó: Agroinform.hu

Lesz-e a géppark bemutatóban olyan szegmens is, amely a kis, közepes gazdaságok számára készült?

Az a tapasztalatom, hogy a gépforgalmazók alkalmazkodnak a mindenkori tulajdonosi viszonyokhoz, a vevőkhöz. S ha a vevők kisebb kapacitású gépeket igényelnek, akkor ezekkel a gépekkel is megjelennek a kiállításon. Az a legfontosabb, hogy mindenki találja meg a saját gazdaságához illő gépkapcsolatot, erő-, és munkagépet, amelyik ár-érték arányos, és a legjobban tudja hasznosítani. Ez a legfőbb célja a bemutatónak, mert az a cél, hogy olyan földművelővé váljon a gazda, olyan talajmunkát tudjon végezni, amely megőrzi az unokáink számára is a talaj értékeit, s amit az őseink ránk hagytak.

Bujkál az emberben a kisördög: nem egy ellen OMÉK rendezvényt indítottak útjára?

Semmiképpen sem, mivel az OMÉK helye és szerepe már évtizedek óta – úgymond – „beágyazódott” a magyar agrártársadalom életébe. Az OMÉK a főváros nagy rendezvénye, ahol a látogatók száma több tízezer fő. Nagy hagyományokkal bír az OMÉK, mert a városi és a vidéki emberek egyaránt szívesen látogatnak a Hungexpo területére, hiszen a kiállítók összetétele is más, és sokkal több szakmai rendezvény szerepel a programjukban. Mi úgy gondoltuk, hogy a főváros mellett vidéken is legyen egy olyan szakmai bemutató, amely szolgálja a gazdát, az agrárágazat fejlődését.