THC a tejben

A kenderrel etetett tehenek kábultan viselkednek és THC-tartalmú tejet adnak. A tehenek kenderrel történő etetése természetesen nem engedélyezett takarmányozási forma, értelemszerűen furcsa viselkedést, és THC-t tartalmazó tejet eredményez. A kutatók kísérletét elszenvedő tejelő tehenek bizonytalanul imbolyogtak a patáikon, a nyelvük kilógott, és a szemhártyájuk kivörösödött. A tüneteket az ipari kendert tartalmazó étrend váltotta ki. A kannabiszból származó terméktől a tehenek nem lettek farkaséhesek - amit például az emberek esetében tapasztaltak - sőt, a tehenek általános táplálékfelvétele még csökkent is.

Ugyanakkor az így táplált tehenek kevesebb tejet termeltek, de a tej, amit adtak, kimutatható mennyiségben tartalmazott mind delta-9-tetrahidrokannabinolt (THC) - ami  marihuána elsődleges, kábító hatású vegyülete - mind pedig kannabidiolt (CBD), aminek van némi hatása az élő szervezetre, de nem pszichoaktív anyag.

A Nature Food című folyóiratban november 14-én megjelent új tanulmányban a kutatók megállapították, hogy a kenderrel etetett tehenek tejébe kannabinoidok kerülhetnek, de hogy ez milyen kockázatot jelenthet a fogyasztók számára, még nem világos. A kender egyelőre nem elfogadható takarmány-adalékanyag az Egyesült Államokban és Európában sem az, részben éppen azért, mert a hatóságok aggódnak amiatt, hogy a növények hatóanyagai bekerülnek a tejbe - nyilatkozta a kísérletben részt vevő egyik kutató, Robert Pieper, a német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet Élelmiszerlánc-biztonsági Osztályának ideiglenes társvezetője.

A kenderrel etetett tehenek kábultan viselkednek és THC-tartalmú tejet adnak.

A kenderrel etetett tehenek kábultan viselkednek és THC-tartalmú tejet adnak. Kép: Pexels


Keresik a megfelelő megoldást a kenderre

A kender- és a CBD-iparág növekedésével az érdekeltek és a szabályozó hatóságok elméletileg fontolóra vehetik a kender állati takarmányként történő felhasználását is, annak olcsósága és tápértéke miatt - számolt be róla a Science tudományos folyóirat. Azonban még nincs elég kutatás ahhoz, hogy a növényt ilyen felhasználásra engedélyezzék. A kutatók a kender tejelő tehenekre és azok tejére gyakorolt hatásainak felmérése érdekében

10 szoptató tejelő tehenet etettek olyan kendert tartalmazó takarmánnyal, amely különböző koncentrációban tartalmazott kannabinoidokat, vagyis kannabiszból származó, kábítószerszerű hatást kiváltó vegyületeket.

A kender és a marihuána ugyanabból a növényfajból - Cannabis sativa - származik, de a definíció szerint a kender legfeljebb 0,3 százalék THC-t tartalmaz, míg a marihuánában magasabb koncentrációban van jelen, legalábbis az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) szerint. A kísérlet első hetében a kutatók a tehenek kukoricaalapú takarmányának egy részét egész C. sativa növényekből készült kendertakarmányra cserélték, amely alacsony dózisú kannabinoidokat tartalmazott. Ezután a következő hat napban a teheneket a növények virágaiból, leveleiből és magvaiból készült, magas kannabinoidtartalmú kendertáppal etették.

A kender- és a CBD-iparág növekedésével az érdekeltek és a szabályozó hatóságok elméletileg fontolóra vehetik a kender állati takarmányként történő felhasználását is, annak olcsósága és tápértéke miatt.

A kender- és a CBD-iparág növekedésével az érdekeltek és a szabályozó hatóságok elméletileg fontolóra vehetik a kender állati takarmányként történő felhasználását is, annak olcsósága és tápértéke miatt. Kép: Pexels

Nem kívánatos mellékhatások

A teljes növényből készült takarmány nem volt hatással a tehenek egészségére vagy viselkedésére. A virágos takarmányra való átállást követően azonban a szarvasmarhák légzése és szívverése órákon belül szokatlanul alacsony értékekre esett vissza. Ezek "ritka tünetek a teheneknél, amelyek csak súlyos betegségek során fordulnak elő, vagy farmakológiai úton idézhetők elő" - jegyezték meg a kutatók.

A tehenek nyáladzottak, ásítoztak és a szokásosnál több orrváladékot termeltek, a szemük pedig kivörösödött. Emellett kifejezetten játékosan forgatták a nyelvüket.

Néhány tehén, amely nagyobb mennyiségű virágos takarmányt evett, bizonytalan járást mutatott, és rendellenes testtartást vett fel, amikor megállt. Két nappal a takarmányváltás után a tehenek már nem ettek annyit, és a tejhozamuk is csökkent. "Jelenleg nincs arra magyarázatunk, hogy ez miért következett be" - mondta Pieper a Live Science-nek. A virágos takarmány történetesen több zsírt tartalmazott, mint a teljes növényi takarmány, így ez befolyásolhatta a tehenek étvágyát - de maguk a kannabinoidok is szerepet játszhattak - írták a kutatók. A teheneknél megfigyelt változások két napon belül megszűntek, miután visszaváltottak a normál étrendjükre.

A gyanújuk szerint - talán nem túl meglepő módon - a THC a legvalószínűbb bűnös a változások mögött, de a kenderben lévő egyéb kannabinoidok és vegyi anyagok is hozzájárulhattak a tehenek tüneteihez.

Két nappal a takarmányváltás után a tehenek már nem ettek annyit, és a tejhozamuk is csökkent.

Két nappal a takarmányváltás után a tehenek már nem ettek annyit, és a tejhozamuk is csökkent. Kép: Pexels

A THC, a CBD és más kannabinoidok kimutathatóak voltak a tehenek tejében a teljes növénykenderrel végzett kísérlet végén és a virágos táppal végzett kísérlet során is. Nyolc nappal az utóbbi kísérlet befejezése után még mindig kimutatható volt a THC és CBD az állatok tejében. A tanulmány szerzői szerint a virágtakarmány-kísérlet során kimutatott THC-mennyiségnek lehet némi hatása az emberi egészségre. Egyelőre azonban nem világos, hogy az ilyen THC-vel szennyezett tejtermékek okozhatnak-e kábítószer kiváltotta kábulatot. Sokkal több kutatásra lesz szükség, mielőtt a szabályozók fontolóra vehetik a kender állati takarmányként való jóváhagyását - írták a kutatók.

(Forrás: livescience)