Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes-államtitkára, elmondta, hogy sikerült újra felívelő pályára állítaniuk a program finanszírozását: míg tavaly 400 millió, az idén 800 millió forint állt rendelkezésre az iskolatej program megvalósítására, a tervek szerint jövőre 1,2 milliárd forinttal támogatják a kezdeményezést.
   

Mint mondta, amíg 2010-ben 150 ezer diákhoz juttattak el egy pohár tejet minden nap, addig 2011-ben 170-180 ezer gyermek kapott iskolatejet. Szólt arról is, hogy a támogatás lehívását a tejfeldolgozók számára is lehetővé tették, a hivatali eljárási időt is csökkentették. Ezek a változtatások azt a célt szolgálták, hogy a program hatékonysága nőjön, a lebonyolítás minél gördülékenyebb legyen.