A hétköznapok uralta életünkben minden pillanatot ki kell használni, ami ünneplésre ad okot. A húsvét pedig igazán fontos ünnepünk, amit nem csak a gyerekek várnak minden évben, a húsvéti nyuszi miatt. A húsvét az egyik legszínesebb ünnepünk, és a húsvétvasárnaphoz is rengeteg hagyomány kapcsolódik. Ezek a hagyományok pedig a mai, modern, rohanó világban igazán ünnepivé tudják varázsolni ezt a napot. És nem csak a gyerekek számára. Ismerkedj hát meg a húsvétvasárnap legérdekesebb szokásaival!

Húsvétvasárnapi hagyományok

Ahogyan a legtöbb ünnep alkalmával, így ezen a napon sem lehetett dolgozni, sőt, még az állatokat sem hozták ki az istállóból. Tilos volt a seprés is, hiszen úgy vélték, azzal elsepernék a locsolókat. A csorda sem hajtott ki, és az állatokat sem lehetett befogni ezen a napon.

A víznek nagyon nagy jelentősége volt. Bukovinában úgy vélték, aki hamarabb merít vizet, annak szerencséje lesz. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vízzel kívánták távoltartani a jégesőt. Sokan tettek ekkor piros tojást a mosdóvízbe, hogy a család egészséges legyen. Moldvai magyarok a piros tojást egymás fejéhez koccintották, hogy ne fájjon a fejük.

Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben a bárányhúst, a kalácsot, a tojást, a sonkát és bort vitték. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi, a tojás pedig az újjászületés jelképe. A templomban megszentelt ételek kerültek azután a családi asztalra.

húvét sonka tojás

Húsvétvasárnap szentelik meg a sonkát, tojást és egyéb finomságokat. Fotó: Pixabay

Sok helyen volt hagyomány, hogy a karácsonyi almához hasonlóan egy főtt tojást annyi szeletre vágjanak, ahányan helyet foglaltak a húsvéti asztalnál. Ezt a családtagok együtt fogyasztották el, azzal a céllal, hogy ha majd egyszer valamelyikük eltévedne, jusson eszébe, kikkel ült együtt az asztalnál, és könnyen hazataláljon.


A szentelt ételek maradékát a tűzbe vetették. Volt, ahol a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy sok legyen rajta a termés, míg a zempléni falvakban a szentelt kalács morzsáját a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak. Máshol a tűzre dobták a csontot, hogy nehogy villám csapjon a házba.

Néhol zöld ágat díszítettek fel szalagokkal és tojásokkal, és azzal járták a falut, miközben énekeltek. Sok helyen a fiúk a választottjuk kapujára akasztották az ágat. Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás, melynek célja az volt, hogy megnézzék, hogy áll a vetés a határban, és megvédjék azt. Közben ugyanis imádkoztak, hogy ne legyen jégeső, sáskajárás, árvíz, és hogy bőséges legyen a termés.

Manapság ezen a napon érkezik a gyerekekhez a húsvéti nyuszi, aki elrejti a nekik szánt ajándékait, így a gyerekek, és persze a felnőttek is, igazán izgatottan várják ezt a reggelt. Mindenkinek sok finom csokit és boldog húsvétot kívánunk!