Akik kicsit is belemélyedtek a drónos permetezésbe tudhatják: a jövő mezőgazdaságának kulcsszereplőjével állunk szemben annak megannyi előnye miatt. Drónt használva egy kiadós eső után is rámehetünk a területre, ráadásul taposási kár sincs. A technológia víztakarékos, sőt, a propellerek keltette szél lemossa a hatóanyagot egészen a földig, az nem csak a leveleken tapad meg. A jelen problémája azonban többek között a repülő eszközök hatótávolsága, és vegyszerrel, permetszerrel való feltöltésük is.

drón

Forrás: Derby-Túr Kft.

A drónos technológia jövőbe mutató, feltöltésük jelenleg kevésbé

A drónok vegyszerrel való feltöltése folyamatos probléma volt, hiszen pilótáik két opció közül választhattak:

  • Kannában, flakonban átkevert vegyszerek: A módszernek egy előnye van, mégpedig, hogy olcsó. Sajnos ezen kívül nem sok jót lehet mondani róla, hiszen a „kannázás” során nem „törik”, keveredik megfelelően a vegyszer, ráadásul maga a folyamat is hosszadalmas. A vegyszerrel szennyezett flakonok és kannák pár használat utáni eldobása általi környezetszennyezés már csak hab a tortán.
  • Hipermodern, az utolsó mozzanatot is figyelő mérnöki csodák: Tapasztalatunk szerint az ilyen berendezéseknél elég egy részegységnek meghibásodnia ahhoz, hogy a napokig, hetekig szervezett munkát ne lehessen befejezni, hiszen a földeken nem áll rendelkezésre szakértelem és eszköz a talpra állításukhoz. A fentiek mellett ezeket a berendezéseket kevesen engedhetik meg maguknak az áruk miatt.

A Derby-Túr saját fejlesztése tölti be az űrt a drónos vegyszerkeverő tartályok piacán: Ime a DroneFiller

Piaci igény hívta tehát életre a Derby-Túr legújabb saját fejlesztését, a DroneFiller drónos vegyszerkeverő és tankoló rendszert, amely a mai naptól hivatalosan is elérhető mindenki számára.

Fejlesztése során egy olyan eszköz megalkotását tűzték ki célul, amely a lehető legkevesebb elektronikával és digitalizációval rendelkezik, azonban a lehető legbiztonságosabban és legpontosabban végzi a munkáját, miközben nem kell vagyonokat elkölteni rá.

A Derby-Túr már a hivatalos bemutató előtt is rengeteg pozitív visszajelzést kapott, hiszen amellett, hogy szakmai látogatóik kiváló véleménnyel voltak a rendszerről, a zártkörű termékismertetők alkalmával több darabra is megrendelés érkezett.

DroneFiller

A DroneFiller segítségével gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá válik a permetszer bekeverése – fotó: Derby-Túr Kft.

Így tankold fel vegyszerrel drónodat a földeken biztonságosan, hatékonyan és egyszerűen!

A DroneFiller drónos vegyszerkeverő rendszer saját szivattyújának segítségével megfelelően „töri” a vegyszert, ráadásul a megnövelt teljesítmény miatt gyorsabban is megkeveri azt, ezért hatékonyabb szert kapunk végeredményül, ráadásul a nagy teljesítményű szivattyú miatt kevesebb, mint 1 perc alatt végezhetünk akár 50 literes tartállyal rendelkező drónok esetén is.

A szivattyú esetében fontos megemlíteni, hogy nagy teljesítménye mellett energiaigénye csupán 0,37kW, ezért szinte az összes, drón akkumulátorának feltöltésére használt aggregátorról üzemeltethető.

A DroneFiller verziótól függően egy pick-up platóján is elfér, külön keverőtartállyal, kézmosóval és elemlámpával rendelkezik, ráadásul forgófejes mosóval is felszerelt IBC-tartályait sem kell pár használat után leselejtezni, így mind biztonság, mind környezetvédelme szempontjából csillagos ötösre vizsgázik.

A DroneFiller a következő kivitelekben rendelhető:

  • IBC tartály nélkül
  • 1 db 300 literes IBC tartállyal
  • 2 db 300 literes IBC tartállyal*
  • 1 db 600 literes IBC tartállyal
  • 1 db 1000 literes IBC tartállyal

*A Derby-Túr szakértői ezt a verziót javasolják, hiszen így az egyik tartály megmarad tiszta víznek, miközben a másikban nagyobb mennyiségű vegyszer keverhető egyszerre.

drón feltöltés növényvédő szerrel

A DroneFiller verziótól függően egy pick-up platón is elfér, működtetéséhez pedig egy kisebb aggregátor is elég – fotó: Derby-Túr Kft.

Rendeld meg most a DroneFiller-t, és már beteheted a karácsonyfa alá!

A DroneFiller drónos vegyszerkeverő rendszerek gyártási kapacitása véges, idén már csak 5 darabot tudnak legyártani.

Ha szeretnéd az elsők között átvenni vadonatúj keverőrendszeredet, és 2024-ben már biztosan egy masszív, strapabíró berendezésből oldanád meg drónod ellátását, kérj ajánlatot a Derby-Túr-tól IDE kattintva.

Vagy keresd őket az alábbi elérhetőségek egyikén:

Derby-Túr Kft.

Telefon: 06 56 354 222

www.gazolajkut.hu

5400 Mezőtúr, Cs. Wágner J. utca 28-32

Derby-Túr logó