Az országnak vannak olyan részei – főleg az Alföldön – ahol egyértelműen kevesebb a csapadék, másutt – például a Nyugat-Dunántúlon, az Alpokhoz közel – a mennyiség majdnem hozza a szokásos átlagot, viszont az eloszlása nagyon kedvezőtlen. Ezért kell olyan agrotechnikát alkalmazni, ami segít megőrizni a talajban lehulló nedvességet.

Első körben nagyon fontos lenne visszahozni a szervestrágya-használatot, mely nemcsak folyamatos táplálékot nyújt növényeinknek, a humuszképzésért felelős mikroorganizmusoknak, és más kisebb élőlényeknek, melyek szintén a talajállapotért felelősek, hanem a benne lévő szalma rostjai javítják a talajszerkezetet is.


A szántás helyett inkább mélylazítást végezzünk, a tarlót pedig csak sekélyen munkáljuk el tárcsával, vagy kombinátorral, épp csak annyira, hogy jócskán maradjon a felszínen szerves anyag, növénymaradvány.

Ez csökkenti a párolgást és megfelelő mikroklímát is teremt az előbb említett hasznos kis élőlényeknek. De ha csak mulcsozunk és egyáltalán nem mozgatjuk a felszínt (no till), az még jobb.

A legjobb, ha a lekerülő főnövény után takarónövényt vetünk, ami fent maradhat akár télen is, így őrizve a lehulló csapadékot a talajban – attól nem kell félni, hogy ezek majd elszívják a nedvességet a földből, sőt, ellenkezőleg, gyökérzetük segít azt levezetni a mélyebb rétegekbe. Érdemes azonban jól átgondolni, milyen keveréket vetünk, mert például az olajretekkel magunkra húzhatjuk azokat a rovarkártevőket, melyek például a repcét jelentősen károsíthatják. igazítsuk tehát a takarónövény-keveréket a növénykultúrához, amit majd termelni szeretnénk. Ha pedig nem figyelünk oda és felmagzik a takarónövényünk, akkor egyrészt az elhullajtott mag gyomosító lehet a főnövény időszakában, illetve az elöregedett, túlságosan rostos növények lebontása nitrogént vonhat el a főkultúrától.

Továbbá vissza kellene hozni a régi, jól bevált vetésforgót is. A pillangosók beiktatása például nemcsak gyökértömegével, hanem nitrogén-megkötő képességével is sokat javíthat talajainkon.

Csak a fontos talajműveleteket szabad elvégezni, semmiképp sem szabad túlművelni, „asztal simaságúvá" dolgozni, ezzel túlszárítani a talajt. Ma már akár egy MTZ traktorhoz is lehet kapni olyan vetőgépet, ami a szántatlan, elmunkálatlan, növényi maradványokkal fedett talajba is képes vetni.