Ne hanyagoljuk el a talajkérdést a gyümölcs- és szőlőültetvényekben!

Azt már őseink is tudták, hogy a magasabb terméseredmények érdekében a talajt művelni kell. Ugyanakkor a talaj nem egy egyszerű ültetőközeg, ami megtámasztja a növény gyökereit. A talaj egy összetett, élő rendszer, amely igen változékony az éghajlati-geológiai-geomorfológiai körülmények függvényében. Ugyanakkor az alapvető talajtulajdonságok módosíthatók, javíthatók és ronthatók is.

A talajművelés szükségszerű beavatkozás a talaj dinamikusan működő, változékony rendszerébe. Mivel élő, ezért képes alkalmazkodni, regenerálódni, azonban ezek a képességek végesek. Talán érdekesség lehet, hogy ezt az alkalmazkodó- és regenerálódó képességet lényegében ugyanazok a talajtényezők biztosítják, mint a termékenységet. Rossz hír azonban, hogy a nem megfelelő művelés során kialakuló talajdegradációk pontosan ugyanezeket a talajtulajdonságokat károsítják. Tehát a művelésből eredő károkkal folyamatosan veszítjük a talajok termékenységét, vagyis azt, hogy képesek legyenek az élőlényeket vízzel és tápanyagokkal ellátni, a különböző környezeti stresszhatásokat pedig mérsékelni.

A különböző termesztési típusok és művelési módok egészen eltérő hatásokat is kiválthatnak. Például az öntözést igénylő növénykultúrák egészen másfajta terhelést jelentenek a talajra, mint mondjuk a rét- és legelőgazdálkodás.

Az egyik legnagyobb eróziós hatást okozó területhasznosítási forma a szőlőtermesztés. A 6 nagy borrégió vagy lejtős területen, vagy könnyű, laza szerkezetű talajokon található. Mindkét esetben fokozott erózióveszéllyel kell számolnunk.

A talajerózió az egyik igen veszélyes degradációs folyamat, kialakulása több tényező következménye. Induljunk ki abból, hogy egy bolygatatlan, művelésbe nem volt talaj felszínét nem látjuk, mert azt változatos összetételű és mozaikos elrendeződésű, természetes növényzet fedi. Az élő növények alatt megtaláljuk ezek elhalt részeit, majd még lejjebb ezek nedves, korhadó változatát. Ezt a bomló szerves anyagot a talaj élőlényei fokozatosan keverik hozzá az ásványos talajalkotókhoz (1. ábra).

1. ábra. Változatos talajtakaró – fotó: Dr. Hupuczi Júlia

Az elhalt szerves anyag a talajlakó élőlények egy részének nagyon fontos táplálék. Élettevékenységük során átalakítják a növények számára hasznosíthatatlan méretű és bonyolult felépítésű szerves alkotókat. A folyamat végén képződik könnyen oldódó és azonnal felvehető tápanyag, valamint félig kötött és kötött, azaz közvetlenül nem felvehető tápanyag is. A talajlakók élettevékenységük során sok váladékot, ürüléket termelnek, míg járataikkal folyamatosan, lassan átmozgatják a talajt.

Mindkét tevékenység nagyon fontos: a termelt, félig átalakult szerves anyag, a váladékok, nyákok és maga a humusz is összetapasztja az egyébként milliméternél is kisebb talajszemcséket. Ennek terméke a talajmorzsa, mely rengeteg, egymáshoz rosszul illeszkedő talajszemcséből és szerves anyagból áll. Az illesztési hézagokba, azaz pórusokba nőnek be a növényi gyökerek, és innen fognak vizet és tápanyagot felvenni. Ennek fő színtere a talaj termékeny felső rétege, melyet „A” szintnek nevezünk. A sok szerves anyag miatt itt a legmagasabb a biológiai aktivitás, ami segíti a tápanyagok körforgásban tartását, az elhalt anyag újrahasznosulását. A kiterjedt gyökérrégió – mely sokféle alakú és mélységű – számtalan mikroszkopikus gombával és baktériummal kapcsolódik, folytat anyagkereskedelmet. A növény cukrokat szolgáltat, a talajbiom cserébe vízzel és tápanyaggal látja el azt. A folyamatos gyökérkapcsolat, a biológiai aktivitás és a pezsgő talajélet együttesen eredményezi azt, hogy a talajainkat alkotó mintegy 45%-nyi ásványos talajszemcse morzsákba áll össze, vizet raktároz és tápanyagot köt meg.

Művelés során a talajba jutó szerves anyag mennyisége szükségszerűen csökken. A talajfelszíneken nem találunk növényi mulcsanyagot, nincs avar és korhany, ami védené az érzékeny talajmorzsákat a környezeti elemek pusztító hatásától. A napsütés, a szélsőséges hőmérsékletek, a szél szárítása, a víz erős ütő hatása együttesen roncsolja a talajmorzsákat. Ezzel párhuzamosan a területről rendszeresen elhordjuk a növényi részeket, ezáltal a visszajutó szerves anyag mennyisége lecsökken. Kárt szenved a talajbiom azáltal is, hogy nemcsak kevesebb a táplálék, de a rendszeres gyökérkapcsolat is megszűnik, a talajok az év nagy részében fedetlenül, növénymentesen „pihennek”. Ennek következménye a szerkezetromlás.

A talajmorzsák összetartó ereje gyengül, hiszen a ragasztó funkciót betöltő szerves anyag folyamatosan csökken. A talajszemcsék kipotyognak a morzsákból. Ezt a folyamatot erősíti a rendszeres, nagy súlyokkal történő talajterhelés, a nem megfelelő nedvességállapotban elvégzett talajmunka törő, porosító, vagy éppen gyúró, tömörítő hatása.

2. ábra. A csupasz talaj erősen erózióveszélyes – fotó: Dr. Hupuczi Júlia

A talaj rögösödik, porosodik. A morzsák víztartása csökken, a morzsák közötti pórusok vízvezetése csökken, vagyis a romló szerkezet romló vízháztartást eredményez. Ezek kiküszöbölésére még több talajmunkát vetünk be, ami tovább súlyosbítja a problémát.

A csökkenő szervesanyag-tartalom hatására csökken a felszabaduló tápanyagok mennyisége, ugyanakkor az ezeket megkötő és gyökérrégióban tartó képesség is.

A különálló talajszemcsék nagyon aprók és sérülékenyek, könnyen szállítja őket a szél és a víz. Ha ehhez a folyamathoz adunk egy enyhe lejtőt is, akkor megindul az erőteljes talajelhordás, vagy más néven az erózió. Száraz időszakokban sincs biztonságban a poros talaj: ekkor a szél felkapja és messzire szállítja az értékes talajalkotókat. Ezekkel a folyamatokkal talajt veszítünk – ráadásul a felső, termékeny, humuszban gazdag talajrészeket.

Ez az a pont, amikor a fizikai és biológiai degradációt szükségszerűen követi a kémiai is. A használt műtrágyák, növényvédő szerek olyan kémiai beavatkozást jelentenek a talaj kémhatásába és egyensúlyába, amit a talajbiom nehezen tud kivédeni. A kémhatásváltozást elősegíti a talajerózió miatt a művelési mélységhez egyre közelebb kerülő, többnyire lúgos-meszes, olykor sós altalaj, mely a mélyművelés hatására hozzákeveredik az amúgy is fogyó humuszos termékeny „A” szinthez.

Ennek következtében már nemcsak csak víz-, hanem tápanyagellátási problémák is jelentkeznek.

3. ábra. Erózió miatt lecsökkent talajvastagság – fotó: Dr. Hupuczi Júlia

Hogyan kapcsolódik mindez a szőlő- és gyümölcstermesztéshez?

Hagyományos művelési mód mellett ezek az ültetvények erősen nélkülözik az egyébként vetésforgókkal elérhető növényi változatosságot. A szőlőtőkék és a gyümölcsfák sok évig az adott termőterületen maradnak, a sorközöket rendszeresen művelik, keverik, forgatják. Ilyen körülmények között a talajszerkezet és a talajbiom gyorsan hanyatlásnak indul. Kedvelt szőlőtelepítési helyek a dombvidéki területek. Amennyiben a sorközök nem védettek, akkor ugrásszerűen nő az erózió már enyhe lejtő esetében is.

Hazánk síkvidéki borvidéke homokra települt. A laza, humuszos homok jellegzetessége, hogy még természetes vegetáció esetén sincs stabil szerkezete. A homokot az eróziótól csakis a növénytakaró védi. Vagyis bármilyen szőlőtermő vidéket nézünk, erózióveszélyes területeken járunk, ahol a hagyományos művelés nagyon komoly károkat tud okozni.

Gyümölcstermesztés során változatos földrajzi adottságú területeket használunk. A szőlőre alapvetően jellemző hatások itt is jelentkeznek: megfelelően változatos talajtakaró nélkül a degradáció és az erózió elkerülhetetlen, amit tovább tud fokozni az öntözés. Gyümölcstermő területeink 19%-án van kiépített öntözési lehetőség, mellyel javarészt élnek is a gazdálkodók. A szerkezetromlás és porosodás hatása tovább rontható az öntözéssel: a víz az apró szemcséket bemossa a talajba, azok összetapadnak és tömörödést okoznak, ezzel rontva a beszivárgást. A romló szerkezet víztartó képessége csökken, a víz kémiai összetétele szintén ronthatja a talajtulajdonságokat. A nem megfelelő technológia felszíni összefolyásokat okozhat, ami eliszapolja a felszínt, ezáltal tovább rontva a talajt.

1. táblázat. Különböző sorközvédők összehasonlítása – forrás: Dr. Hupuczi Júlia

Van megoldás?

Természetesen van. Minél inkább megpróbáljuk lemásolni a természetet, annál jobb úton járunk.

A két legfontosabb tényező, amivel rengeteget tehetünk talajaink javulásáért, az a szerves anyag utánpótlása és a talajtakarás. Ezeknek természetesen számos formája létezik.

Jó hír, hogy a talaj nem válogat, nem csak az érett istállótrágya a „jó” trágya. A növényi maradványok ugyanolyan jól tudnak hasznosulni a talajban.

A sorközök kérdése kicsit összetettebb. Számos hazai és nemzetközi kutatásban vizsgálták a különböző takarási módokat. Használhatunk mulcsanyagot, mely segíti a párolgás csökkentését, ráadásul még a fiatal növényekkel sem konkurál sem a vízért, sem a tápanyagért. Az élő növényes sorköztakarás legegyszerűbb formája az, amikor hagyják a területre jellemző gyomvegetációt elterjedni. Ennek azonban a sikere nagyban függ az összetételétől. Amennyiben ezek leginkább fűfélék, esetleg agresszív gyomok, akkor érdemes más módon óvni a sorközöket.

4. ábra. A legjobb talajvédelema kiterjedt gyökérállomány – fotó: Dr. Hupuczi Júlia

Mi a baj a fűfélékkel?

A diverzitás hiánya és az ebből adódó nagyon egységes és azonos méretű gyökérállomány. Ez hosszabb távon a terület szükségszerű terhelésével kiegészítve tömörödéshez vezethet.

A vetett sorköztakaró állomány lehet ideiglenes vagy a területen áttelelő, több évig ott maradó takaró is. Az ideiglenes sorköztakarás elterjedt növényei a gabonafélék. Könnyű velük bánni, szárazabb körülmények között is bevethetőek, elszáradás után gyökerük óvja a talajt. Ami ellenük szól, az az ideiglenes jelleg és az egyöntetűség.

A természetes vegetáció változatos, nekünk is ezt érdemes szem előtt tartani. A változatos állomány többféle állatot vonz, több lesz a vadon élő beporzó és az olyan állat is, amely segíti a természetes növényvédelmet a felszín alatt és felett is.

Bármelyik élő sorköztakarót válasszuk, pár szempontot érdemes szem előtt tartanunk:

• A sorköztakaró növények legfeljebb egy fiatal telepítés esetén jelenthetnek konkurenciát a növényeknek, az idősebb tőkék vagy gyümölcsfák mélyen gyökereznek, alapvetően igen eltérő talajrégióból veszik fel a vizet és a tápanyagokat.
• A változatosság mindig jobb: vegyes növényállomány vegyes gyökérállományt takar. Ezzel javul a talajélet, a beszivárgási tényező, és a talajszerkezetre is nagyon jó hatást gyakorol.
• Amennyiben magasra nő az állomány, akkor érdemes hengerelni, nem pedig kaszálni, ez segít a talaj védelmében, ugyanakkor a növények sem sérülnek túlzottan.
• Ha kaszálunk, akkor azt magas tarlóval tegyük, hogy a növényeknek esélyük legyen megújulni.
• Többéves sorköztakaró vegetáció esetén ügyeljünk a maghozásra, ebben az időszakban lehetőleg ne kaszáljunk, mert az állomány nem tud megerősödni, gyorsan megindul a gyomosodás és a vegetáció kedvezőtlen átalakulása.
• Végül tartsuk szem előtt, hogy a talaj védelme és regenerálódása létszükséglet, ellenkező esetben nem képes ellátni sem a klímakárenyhítő, sem alapvető víz- és tápanyag-szolgáltató feladatait.

Dr. Hupuczi Júlia

Ez a cikk a Fát gyümölcséről Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni, az előző számokat itt olvashatod el:

Agroinform TechMag 2025/3