Ez a téma most a NAK által szervezett Csongrád-Csanád megyei gazdafórumon került szóba.

Tasnádi Gabriella, az agrárkamara vízgazdálkodási szakértője ismertette a felszíni víztestek állapotát, és felhívta a figyelmet az aszály és vízhiány közti különbségre (vízhiány esetén az aszály öntözéssel még elkerülhető). A termeléshez kötött támogatás igénylése kapcsán pedig kiemelte, hogy igazolni kell majd, hogy a kút, amiből öntöznek, legális, számolt be a delmagyar.hu.

A víz keretirányelvnek meg kell felelni

Ennek a hátterében az áll, hogy a KAP Stratégiai Terv Európai Bizottsággal történő egyeztetése során, a víz keretirányelvnek való megfelelés miatt két ponton szigorodott a KAP Stratégiai terv. A termeléshez kötött támogatásoknál és az öntözésfejlesztésnél vízügyi hatósági ellenőrzések fognak kötődni a támogatásokhoz. Ez valóban szigorítás az eddigiekhez képest, viszont ez nem csak hátrány, hanem lehetőség is, hiszen védi a legálisan öntöző termelőket, akik megküzdöttek a vízjogi engedélyükért, megfelelő beruházással hatékony öntözőrendszert építettek ki, említette dr. Juhász Anikó a vele készült interjúban korábban.

Termeléshez kötött támogatások

A NAK által összeállított kiadványban az olvasható, hogy "a termeléshez kötött támogatások feltételrendszere 2023-tól összhangban kell, hogy legyen a víz keretirányelvvel, emiatt pedig célzott ellenőrzések keretében vizsgálják majd a hatóságok a víz mennyiségi és minőségi védelmét garantáló előírások betartását. Fontos, hogy a vízhasználati engedély vagy környezetvédelmi engedély nem feltétel, illetve annak hiánya nem jelenti a támogatásból való automatikus kizárást. Ez kapcsolatot teremt az öntözési célú vízkivételre vonatkozó engedélyezési eljárások és a KAP keretében érkező kifizetések folyósítása között."

A termeléshez kötött támogatások mértéke körülbelül így alakul majd (fajlagos középérték):

  • Cukorrépa-termesztés: 653 euró/hektár
  • Rizstermesztés: 728 euró/hektár
  • Zöldségnövény-termesztés: 241 euró/hektár
  • Ipari zöldségnövény-termesztés: 326 euró/hektár
  • Ipari olajnövény termesztése: 110 euró/hektár
  • Extenzív gyümölcstermesztés: 167,5 euró/hektár
  • Intenzív gyümölcstermesztés: 354,8 euró/hektár
  • Anyajuhtartás: 29,8 euró/egyed
  • Anyatehéntartás: 143,5 euró/egyed
  • Hízottbikatartás: 53 euró/egyed
  • Tejhasznú tehén tartása: 317 euró/egyed
  • Szemes fehérjetakarmány-növény termesztése: 233 euró/hektár
  • Szálas fehérjetakarmány-növény termesztése: 61 euró/hektár

Meglévő kutak ügyének rendezése: december 31-ig!

A kutak engedélyezésével kapcsolatban, illetve a meglévő, de engedéllyel nem rendelkező kutak utólagos bejelentésével (amelynek végső határideje 2023. december 31.) kapcsolatban EBBEN a cikkünkben írtunk részletesen.

Indexkép: Shutterstock