A magyar lovaskultúra éltetése nemzeti ügy, amiért Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vezetője minden követ képes megmozgatni. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán végzett gazdász szakember szerint felemelő megtapasztalni, hogy a lovas fajtamentés olyan érték, amely politikai érdekek felett áll, és összeköti az embereket ezzel a nemzeteket is.

Cseri Dávid

Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vezetője - Fotó: Májer Csaba József

Nem hagyhatjuk, hogy kárba vesszenek a több évezredes értékek

„Ha most nem folytatjuk minden erőnkkel és szenvedélyünkkel elődeink – mint az európai hírű lótenyésztő-fogathajtó-méneskari tiszt Pettkó-Szandtner Tibor és bajtársai – munkásságát, akik az első világháború viszontagságai után felvirágoztatták, világszintre emelték a magyar lovas kultúrát, akkor kárba vesznek több évezredes értékeink. Ez nemzeti ügy. Szeretném, ha a magyar lófajtákat az őket megillető előkelő helyen jegyeznék a világban" – fejtett ki érdeklődésünkre törekvéseiről Cseri Dávid, aki mára majdnem két éve vezeti sikerrel az ország legifjabb ménesigazgatójaként az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradot.

Célja a lipicai fajtagén megőrzése

Mint mondta, első számú célja az 1500-as évek óta tenyésztett lipicai fajtagén megőrzése és népszerűsítése, helyének megtalálása a XXI. században is, de emellett fontos, hogy a Heves megyei lovasközpontot is élettel töltsék meg.

„Az utóbbi egy évtizedben Szilvásvárad kiesett a nemzetközi lovas sportélet vérkeringéséből, de ez a folyamat idén végre megtört. Három szakágban is nemzetközi versenyeket rendeztünk háromcsillagos szinten, fogathajtás mellett díjugratásban és díjlovaglásban is. Ennek köszönhetően a visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy visszakerültünk Európa és a világ lovassporttérképére. Ez mindenképpen olyan eredmény, amire büszkék lehetünk. Emellett nagy öröm, hogy 2024-ben négyesfogathajtó-világbajnokságot rendezhetünk" – mondta a legfontosabb eredményekről szólva.

Cseri Dávid a világot járva népszerűsíti a magyar lófajtákat és hazánkat

Cseri Dávid a ménesgazdaság élén egyfajta nagyköveti szerepet is betölt, hiszen járja a világot, népszerűsítve a magyar lófajtákat, illetve hazánkat. Szerinte felemelő megtapasztalni azt, hogy valóban vannak olyan közös értékek, amik olykor gazdasági vagy politikai érdekek felett állnak, és képesek összekötni az embereket és a nemzeteket. Ennek kulturális hozadéka mellett gazdasági, piaci hatása közvetett módon is érzékelhető. Hogy ez mérhető, közgazdasági szempontokból is értékelhető legyen, Cseri Dávid most egy kutatócsoporttal ennek kidolgozásán munkálkodik, emellett pedig alma materével, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karával egy leendő mintagazdaság kiépítésről is tárgyal.

„A Széchenyi-egyetem közössége a támogatáson kívül olyan közeget teremtett, ami táptalaj ahhoz, hogy az ember maradandót alkothasson. A mai napig is segítjük egymást, kapcsolatunkkal is erősítjük a régiókon átnyúló szövetségeket. Meg szeretném hálálni azt a sok jót, amit az akadémia adott" – fejtette ki a hálás öregdiák.

Cseri Dávid

Cseri Dávid szerint mosonmagyaróvári gazdásztanulmányai mellett Nárcisz nevű lovával való kapcsolat alapozta meg - Fotó: Májer Csaba József

Cseri Dávid a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán tanult

Cseri Dávid a Szigetközben, Győrzámolyon nőtt fel lovas családban, istállóval a háznál. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán szerzett állattenyésztő mérnöki diplomát. Alam matere támogatásával a híres hagyományokkal rendelkező Akadémián töltött évek alatt három könyvet írt, melyekkel lovas szakemberek munkájának, értékrendjének állít emléket. 2015 óta rendszeresen publikál a Lovas Nemzetben. Részt vett a Pettkó-Szandtner Tibor életéről és munkásságáról szóló dokumentumfilm létrehozásában, forgatásában. 2019-ben egy Kínában megrendezett lovas világkonferencián képviselte hazánkat. 2020. január 15-től az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vezetője. 2020 nyarán segítő közreműködésével újraalakult a magyar honvédség huszársága a Honvéd Huszár Díszalegység keretein belül, melynek tartalékos huszár századosaként szolgál. Ez évtől választotta kuratóriumának tagjává a Némethy Bertalan alapítvány és az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület - Tanácsadó Testülete.

Csoda, hogy egy öt-hatszáz kilós, önálló akarattal bíró állat engedi, hogy egy 60 kilós ember irányítsa

Cseri Dávid szerint mosonmagyaróvári gazdásztanulmányai mellett Nárcisz nevű lovával való kapcsolat alapozta meg, hogy mára majdnem két éve vezeti sikerrel az ország legifjabb ménesigazgatójaként az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradot. Cseri Dávidot Nárciszban és általában a lovakban lenyűgözi saját személyiségük. Mint mondja, ha szerencsés vagy, és megtalálod a lovat, akivel kölcsönösen megbíztok egymásban, különleges kapcsolat jöhet létre. Csodának is mondható, hogy egy öt-hatszáz kilós, önálló akarattal bíró állat engedi, hogy egy 60 kilós ember irányítsa.