Kedd
Délelőtt még sokfelé felhős lehet az ég, különösen hazánk keleti és északkeleti részén, ahol több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Délutánra javul az idő, nagyrészt napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, de az északkeleti harmadban még előfordulhatnak elszórt záporok. Estétől azonban ismét változás jön: nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és újabb záporok, zivatarok érkezhetnek. A szél továbbra is gyenge vagy mérsékelt marad, kivéve zivatarok környezetében.
A legmagasabb hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet.
Szerda
Nyugat, délnyugat felől egyre több felhő érkezik, így keleten, északkeleten még több napsütésre van kilátás, míg máshol borongósabb idő lesz jellemző. A délnyugati országrészben a délelőtti órákban helyenként zápor, zivatar alakulhat ki, majd rövid szünet után délután délnyugat felől kiterjedtebb csapadékzóna érkezik. A délkeleti és keleti tájakon marad a legkisebb a csapadék esélye. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet.
Hajnalban 14 és 19 fok közé hűl a levegő, de az északkeleti, kevésbé felhős részeken pár fokkal hűvösebb lehet. Délután 24 és 30 fok között alakul a hőmérséklet, de a Dél-Alföldön ennél magasabb, míg a csapadékos nyugaton alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
Csütörtök
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de nyugat felől időszakosan felszakadozhat a felhőzet, főleg a Dunántúlon, ahol így több órára is kisüthet a nap. Az ország nagy részén több hullámban lehet számítani esőre, záporra, helyenként zivatarokra is. A Dél-Alföldön megerősödik a déli szél, ugyanakkor az ország más részein egyre inkább északias irányba fordul az áramlás. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.
Hajnalban 17 és 24 fok közötti értékekre lehet számítani, délután 21 és 31 fok között alakul a hőmérséklet – a legmelegebb délen és délkeleten lesz.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: olvasói fotó/Szóka István