Kökény Attila, a talajmegújító gazdálkodás hazai úttörője úgy látja: a változás nemcsak elkerülhetetlen, de szükséges is, ha élhető vidéket és fenntartható mezőgazdaságot akarunk hagyni a következő generációkra.

A kiszivárgott javaslat értelmében 2028-tól megszűnhet a jelenlegi KAP-pilléreken alapuló rendszer. A közvetlen kifizetések és a vidékfejlesztési támogatások helyett egy összevont alapból (Nemzeti és Regionális Alap) történne a finanszírozás, immár jövedelemalapon. Kökény Attila a témával kapcsolatos tanulmányában azt írja, a módosítás célja: kevesebb pénz jusson a passzív földtulajdonosoknak és az oligarchikus nagybirtokoknak, több a valós gazdálkodóknak és vidéki közösségeknek.

Az új rendszer fő jellemzői:

  • A területalapú támogatások megszűnése, helyükre jövedelemarányos és társadalmi szűrőkön alapuló támogatás lép.
  • A támogatás csökken 90 ha fölött, 450 hektár felett teljesen megszűnik.
  • Maximális támogatás: évi 100 000 euró.
  • Nyugdíjas gazdák kizárása 2032-től.
  • Kistermelői támogatás: tagállami hatáskörben bevezethető, max. 3000 euró/fő.

Az új rendszer ösztönzi a generációváltást, fenntarthatóságot, biodiverzitást.

Kökény szerint a valódi reform az lenne, ha a támogatás a következőkhöz kötődne:

  • Tájban, helyben élő gazdákhoz
  • Termelési tevékenységet folytató kistermelőkhöz
  • Állattartó gazdaságokhoz (a magyar gazdák alig 8%-a tart már állatot)
  • Talajmegújító, vízmegtartó, természetközeli rendszerekhez
  • Vidéki közösségépítéshez


A jelenlegi rendszer kudarcai – kik kapták a legtöbbet?

Kökény Attila adatai szerint 2024-ben Magyarország összesen 1256 milliárd forint támogatást kapott, ebből 779 milliárd forint uniós forrás volt. A támogatások 80%-a a legnagyobb 10%-hoz jutott – sokszor nem is aktív gazdálkodókhoz, hanem földbérletből élő birtokosokhoz vagy állami intézményekhez. A rendszer így nemcsak versenyhátrányba hozta a kisebb szereplőket, de fenntartotta az alacsony hozzáadott értékű, feldolgozatlan exportmodellt is.

Kökény szerint ez a rendszer „több kárt okoz, mint hasznot”, és ha az EU valóban a fenntarthatóságot és az élelmiszer-önrendelkezést tűzi ki célul, akkor elkerülhetetlen a fordulat.

A Copa-Cogeca reakciója: aggodalom és mozgósítás

Más gazdaszervezetekkel együtt a brüsszeli székhelyű Copa-Cogeca – az európai gazdaszervezetek csúcsszövetsége – is szimbolikus menetet tartott Brüsszelben, és nyílt levélben tiltakozott a reform ellen. A szervezet szerint a Bizottság lebontja a „közös” agrárpolitikát, és a „közösségiség” helyett egyéni nemzeti mozgástérbe tolja a szabályozást.

A legnagyobb aggodalom a költségvetési megszorítás és a kiszámíthatóság hiánya körül forog.

A jövedelemalapú logika: hátrányból előny?

A tervezet értelmében a támogatásokat a jövőben olyan kritériumok szerint osztanák szét, mint:

  • Aktív mezőgazdasági tevékenység
  • Fiatal és női gazdák előnyben részesítése
  • Vegyes gazdasági struktúrák támogatása
  • Térségi hátrányok kompenzálása
  • Ökológiai és biodiverzitási elkötelezettség
Ez fordított támogatási logikát jelent: nem az kap többet, akinek több a földje, hanem akinek nagyobb a társadalmi és ökológiai hozzáadott értéke.

Kinek fáj a legjobban?

A rendszer drasztikus változásai leginkább azokat sújtják majd, akik:

  • Több mint 450 hektárt birtokolnak
  • Passzív földtulajdonosként eddig jogosultak voltak
  • Állami vagy kvázi-állami agrárcégek támogatásából éltek
  • Feldolgozatlan tömegtermelésre építették a stratégiájukat

Kinek jelent esélyt?

Az új struktúra előnyt adhat azoknak, akik:

  • Kicsiben, de helyben gazdálkodnak
  • Természetközeli, regeneratív módszerekkel dolgoznak
  • Képesek közösségi értéket teremteni
  • Állattartással vagy tájgazdálkodással egészítik ki növénytermesztésüket

A Brüsszelből kiszivárgott reformjavaslat nem végleges, de világos üzenetet hordoz: a jövő támogatási rendszere ember-, közösség- és tájközpontúbb lehet. A kérdés nem az, hogy megállítható-e a változás – hanem az, hogy ki és hogyan él majd vele.

Ahogy Kökény Attila fogalmaz:

„Nem a brüsszeli pénz elapadása jelenti a valódi válságot, hanem az, ha tovább finanszírozzuk a talaj- és vízpusztítást, miközben kihal a vidéki közösség. A támogatások nem célok, hanem eszközök – kérdés, hogy mire használjuk őket.”