Péntek

Alapvetően napos, gomolyfelhős idő várható, csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor. A délután második felétől északnyugat felől fokozatosan növekszik a felhőzet, és ezzel együtt nő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye az ország nyugati részén. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.



Szombat

A Tiszántúlon és a Dél-Alföldön még túlnyomóan gyengén felhős idő lesz, de nyugat felé haladva egyre több gomoly- és fátyolfelhő jelenik meg, az Alpokalján és északnyugaton már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. E tájakon záporok, zivatarok is kialakulhatnak, leginkább a délutáni és esti órákban, de kisebb számban már korábban is előfordulhatnak. Másutt is lehet csapadék, főleg a nap első felében, de legkevésbé az Alföldön kell rá számítani. A déli, délkeleti szél fokozatosan északnyugatira fordul, és egyre több helyen megélénkül.

A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 34 fok között várható; a leghűvösebb idő nyugaton, a legmelegebb a Tiszántúlon valószínű.



Vasárnap

A nap folyamán változóan, időszakosan erősen felhős lesz az ég, ahogy a front kelet felé halad. Késő délutántól nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Záporok, zivatarok több helyen előfordulhatnak, de a csapadék súlypontja a délutáni óráktól a keleti országrészre tevődik át, miközben a Dunántúlon már megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében akár viharos széllökések is lehetnek.

A minimum-hőmérséklet 14 és 20, a maximum-hőmérséklet 23 és 30 fok között valószínű.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Shutterstock