Vasárnap

A közepesen vagy erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A csapadék súlypontja napközben kelet felé tevődik, így a nap második felében főként a keleti országrészben van esély zápor, zivatar kialakulására, de ott sem mindenütt fog esni. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 32 fok között várható, délkelet, kelet felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre.

Hétfő

Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az ország északkeleti harmadában lehet erőteljesebb a felhőképződés, főleg arrafelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.

idő

A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik – fotó: pexels.com

Kedd

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik.

Hajnalban 10, 16, délután 25, 30 fok valószínű.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: pexels.com