Csütörtök
Nagyrészt borult, párás, többfelé tartósan ködös idő várható, ugyanakkor a keleti és északkeleti megyékben a felhőzet időnként felszakadozhat, és rövidebb-hosszabb időre kisüthet a nap. Délutántól az ország nyugati felén fokozatosan egyre többfelé eleredhet az eső, a tartósan ködös területeken szitálás is előfordulhat. A keleti irányú szél helyenként megélénkül.
A nappali csúcshőmérséklet jellemzően 3 és 9 fok között alakul, de ahol kisüt a nap, ott néhány fokkal melegebb is lehet.
Péntek
Erősen felhős vagy borult égbolt jellemzi a napot, viszont a Tiszántúlon átmenetileg szakadozottabb lehet a felhőzet. A Tiszától nyugatra több helyen valószínű időszakos eső, zápor, míg keleten kisebb a csapadék esélye. A keleties szél megélénkülhet, de nem lesz viharos.
A hajnali minimum-hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű, míg a maximum nyugaton csupán 5 fok körül, keleten és északkeleten viszont 10 fok fölött alakulhat.

Fotó: Pixabay
Szombat
Többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a nyugati és délnyugati tájakon tartósabban borult idő is előfordulhat. Napközben elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat, majd estétől többfelé lehet számítani csapadékra. A szél gyenge vagy mérsékelt marad, jelentősebb légmozgás nem várható.
A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, míg a délutáni órákban többnyire 8 és 13 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a nyugati megyékben ennél hűvösebb lehet az idő.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay