Az őszi, téli és tavaszi megfázásos időszakok egyik csodafegyvere a gyömbér. Azonban elég sok időbe telik, amíg megpucoljuk és végre felhasználhatjuk. Ráadásul igen sok a veszteség is a pucolás közben.

Azonban a legújabb álláspontok szerint teljesen felesleges volt rengeteg videót végignézni arról, hogy is tudjuk a lehető legegyszerűbben megtisztítani a gyömbért, hiszen nyugodtan rajta lehet hagyni a héját. Sőt, egyenesen jól járunk vele. A gyömbér héja ugyanis nagyon hasznos az egészségünk számára.

Ezért nem érdemes megpucolni a gyömbért

A friss gyömbért nem szükséges megpucolni, azonban fontos, hogy nagyon alaposan tisztítsuk meg a felhasználása előtt. A megbarnult részeket természetesen el kell távolítani. Ha azonban nem pucoljuk meg a gyömbért, nem csupán sok időt nyerünk, hanem sokkal több marad meg a gyömbérből is, hiszen a pucolással nagyon sok részét veszíthetjük el.

gyömbér

A gyömbért nem feltétlenül kell meghámozni. Fotó: Shutterstock

A gyömbér héja ráadásul tele van a szervezetünk számára nagyon is hasznos anyagokkal. Kétszer annyi jótékony hatású polifenolt tartalmaz, mint a gyömbér húsa, de egyéb, az egészségünkre hasznos vegyületek is találhatók benne - tudjuk meg a Harvardon végzett biológus, séf, Kanchan Koya véleményéből.

Egy tanulmány azt is megállapította, hogy a gyömbérhéj fogyasztása hozzájárulhat a vastagbélrák megelőzéséhez. A gyömbér héját semmi esetre sem külön kell elfogyasztani, hanem a gyömbért kell úgy felhasználni, hogy azon rajta van a héja is. Azonban mindig nézzünk utána, honnan származik a gyömbér, és részesítsük előnybe a bio, vagy a hazai termést. Viszont ez csak friss gyömbér esetében igaz. Amennyiben a gyömbért hosszú ideig tároltuk, a héja ráncos és megereszkedett lett, így azt mindenképp távolítsuk el.

Ne mondj le a gyömbérről!

A gyömbér mindig is nagyon kedvelt volt. Nem csoda, hogy a tengerészek már nagyon régen felfedezték, hogy gyömbért rágva nem lesznek tengeribetegek, az ókori indiaiak pedig emésztési problémáik esetén vetették be a gyömbért. De ezen kívül kiváló sütemények készülhetnek belőle, sőt, az angolok még sört is készítenek belőle.

A gyömbér tehát kétségtelenül hasznos, és mivel az ára igen magas, érdemes a lehető legtöbb részét felhasználni, így a héját is.

A gyömbér hányingerellenes, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító, valamint mikrobaellenes hatásokkal bír. Sok A-, C-, E- és B-vitamin van benne, de tartalmaz még magnéziumot, foszfort, káliumot, vasat és cinket. Kiváló gyomornyugtató és emésztésjavító hatásai vannak, amely a puffadást is csökkenti. Ehhez elég egy darab friss gyömbért elrágni az étkezéseket követően.

Azonban még a nátha esetén is számíthatunk rá, mivel vírus- és baktériumellenes hatása is van, segít csökkenteni a lázat és a köhögést is csillapítja. Ehhez reszeljünk le egy darab gyömbért, majd forrázzuk le 2 deci vízzel. Ezután hagyjuk állni tíz percig, szűrjük le, és mézzel ízesítve igyuk meg.

A gyömbér csökkenti a gyulladásokat és a fájdalmat, ízületi panaszok esetén is bátran alkalmazható. Gyömbérolajjal át is lehet masszírozni a fájó területeket. A gyömbér csökkenti a vércukorszintet, növelheti az inzulin hatékonyságát, így cukorbetegek számára is ajánlott a fogyasztása, azonban ez még nem minden, hiszen a gyömbér a szívünknek is kedves.

Csökkenti a koleszterinszintet és megelőzi a vérrögképződést, így csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is. A benne lévő sok kálium szintén jót tesz a szívnek, mint ahogyan a mangán is, amely ezen kívül még a húgyutak egészségének megőrzésében is segít.

gyömbér

A gyömbér télen kiváló a megfázás ellen is. Fotó: Shutterstock

A gyömbér segít a terhesség alatti rosszullétek enyhítésében is, azonban a kismamák mindenképp kérjék ki a fogyasztásával kapcsolatban orvosuk véleményét. A migrén esetén is számíthatunk a gyömbérre. Segít enyhíteni a fájdalmat és a szédülést is.

Lehet saját gyömbéred

A boltban vásárolható gyömbéreket sok esetben csírázásgátló anyaggal kezelik, érdemes kertészetben vásárolnunk a gyömbérgumót. Ezt tisztítsuk meg, áztassuk be 24 órára, mielőtt feldarabolnánk. Mivel a gyömbér gyökerei vízszintesen nőnek, fontos, hogy széles legyen a cserép vagy a láda, amibe el fogjuk ültetni.

Töltsük meg a cserepet vagy a ládát gazdag, jó vízelvezetésű földdel, majd a gyömbér gumóját szeleteljük vékony darabokra. Keressünk olyan darabokat, amelyeken kis bemélyedések vannak, és ezekkel lefelé helyezzük őket a cserépbe, körülbelül 4 centiméter mélyen.

Az ültetés után rendszeresen és bőségesen öntözzük a gyömbért, és több hét után előbújik a kis növény a földből. Óvjuk a hidegtől, és kapjon szórt fényt. Nyolc hónap alatt fejlődik ki teljesen a gyömbér, amikor is tőosztás szerűen szétválaszthatjuk a rizómáit. Az új gyömbért pedig ültessük el egy cserépbe.

A rizóma a gyömbér ehető része. A gyökereket mindig távolítsuk el, amikor a rizómát fogyasztani kívánjuk. A gyömbért mindig nagyon alaposan tisztítsuk meg fogyasztás előtt. Sütőben meg is száríthatjuk és le is reszelhetjük, hogy tovább eltartson.