Svédországban, ahol a környezetvédelem és az élelmiszer-biztonság példás szigorral működik, most olyan abszurd helyzet állt elő, amelyet akár kafkai történetként is emlegethetnénk: 2260 üveg Nutella porosodik egy malmöi raktárban immár közel egy éve – és senki sem tudja, mit lehetne kezdeni velük.
A mogyorókrémes üvegeket még tavaly találták meg a svéd élelmiszer-biztonsági felügyelők, de máig sem derült ki, honnan származnak. A svéd törvények egyértelműek: visszakövethetetlen élelmiszert nem lehet értékesíteni. Ez azonban még csak a történet kezdete.
Kidobni? Szó sem lehet róla!
Egy 2024 elején bevezetett új környezetvédelmi szabályozás értelmében tilos élelmiszert csomagolással együtt kidobni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki meg akar szabadulni az ilyen termékektől, előbb kézzel, egyenként ki kell kanalaznia az összes mogyorókrémet az üvegekből, majd külön kezelni a csomagolást és a tartalmat.
„Sem a feltételeink, sem a helyiségeink nem alkalmasak erre” – nyilatkozta Arvid Nordland, a malmöi környezetvédelmi hivatal vezetője. Mint mondja, nincs elég ember, nincs megfelelő eszköz, és nem találtak olyan céget sem, amely vállalná a manuális munkát. A több mint 2 tonnányi Nutella tehát továbbra is a raktárban rostokol.
Fotó: Shutterstock
A saját szabályaik rabjai lettek
Van ugyan lehetőség arra, hogy a hivatal mentességet kérjen a szabály alól, azonban itt jön a történet igazi abszurditása: az engedélyezésről éppen az a malmöi környezetvédelmi hivatal dönthetne, amely maga is az ügy részese. Vagyis saját maguknak kellene felmentést adniuk egy olyan jogszabály alól, amelyet nekik kell betartatniuk – ezt viszont a jog nem teszi lehetővé.
Patthelyzet a polcokon
A helyzet jelenleg teljesen megoldatlan:
- Eladni nem lehet, mert nem tudni, honnan származik az áru.
- Kidobni nem lehet, mert a jog tiltja az élelmiszeres csomagolás egyben való megsemmisítését.
- Kivételt sem lehet kérni, mert az engedélyező szerv maga is érintett az ügyben.
A hivatal most a kormányhoz fordul megoldásért, remélve, hogy országos szinten születhet kivétel vagy különleges eljárás. Addig viszont az üvegek szépen sorakoznak a raktár polcain – tökéletes állapotban, de használhatatlanul és jogilag megmozdíthatatlanul.
Ilyen az, ha a szabályozás és a gyakorlat nincs összhangban, lám, a legjobb szándékú törvények is vezethetnek teljes működésképtelenséghez, ha nincs meg a rugalmasság a kivételek kezelésére.
Forrás: index.hu
Indexkép: Shutterstock