Csütörtök

A nap első felében sokfelé kisüt a nap, de az Északi-középhegység északi oldalán tartósan felhős maradhat az idő. A déli óráktól nyugat felől fokozatosan beborul az ég, és estére egyre többfelé elered az eső. Eleinte csak helyenként fordul elő zápor, majd estétől nyugat, északnyugat felől kiterjedt, intenzív csapadékzóna érkezik, amelyhez zivatarok is társulhatnak. A déli, délnyugati szél sokfelé élénk, a Dunántúlon több helyen erős, sőt nyugaton, északnyugaton viharos lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 26 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon ennél hűvösebb maradhat az idő.



Péntek

Reggel még országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a keleti országrészben sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A front kelet felé elhagyja térségünket, mögötte a felhőzet fokozatosan szakadozik, így napközben már több órás napsütés is lehet a gomolyfelhők mellett. A front mögött elszórtan alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél sokfelé erős, északon viharos lehet.

A hőmérséklet kora reggel 7 és 14, délután 12 és 18 fok között alakul.


hegyvidek

Fotó: Pixabay


Szombat

A hajnalra legyengülő szél hatására a délnyugati és nyugati tájakon köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely a délelőtt folyamán fokozatosan feloszlik. Napközben többnyire gyengén vagy közepesen felhős idő várható, de néhol kialakulhat egy-egy zápor. A délnyugati, nyugati szél élénk lesz, néhol erős lökésekkel.

A minimum-hőmérséklet 0 és +7, a maximum-hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay