Gyakran meglepő újdonságokkal is találkozik az ember: ami az egyik földrészen megszokott, az nálunk teljesen ismeretlen, de ez gyakran igaz fordítva is. Két új premier is volt – bár egyelőre még mindkettő prototípus – azon az ünnepségen, amelyet a Toyota tartott a thaiföldi gyár megnyitásának 60. évfordulója alkalmából.

Három üzem, közös projektek

Az első gyáregységet 1964 októberében nyitották meg a thaiföldi Samrongban, ahol csak Hiluxok készülnek a mai napig. Ezt követte a Gateway üzem 1996-ban (Corolla, Corolla Cross, Yaris, Yaris Ativ, Carmy, C-HR), majd 2007-ben a harmadik Ban Pho-i üzem Hilux és Fortuner modellekkel. Az össztermelés 2021-ben 520 ezer darab gépkocsi volt, a dolgozói létszám együttesen 2022. december végén elérte a 14.200 főt. A vállalat egysége ma Toyota Motor Thailand Co. Ltd., röviden TMT néven működik, ahonnan a világ számos piaci régiójába szállítanak járműveket, összesen 142 országba!

Az IMV program még 2002-ben indult el egy új, rugalmas alvázkoncepcióként, amely alapján a mai napig a Hilux pick-up mellett több, nálunk legfeljebb szakmai hírekből ismert kistehergépkocsi és SUV modell is készült és készül. Természetesen a platform a modellek függvényében időközben változott is.

Toyota

A Toyota IMV 0 koncepció-kishaszonjármű – fotó: www.global.toyota/en/newsroom

Az elektromobilitás új központja

Az új IMV 0 koncepció és a Hilux Revo BEV koncepció, tehát a két jármű a járműipari spektrum két különböző végét képviseli a különböző igények és különböző ügyfelek számára. Az egyiket a gazdasági növekedés és a mindenki számára elérhető elektromobilitás támogatására tervezték, a másikat pedig a szén-dioxid-semlegesség és a mindenki számára elérhető jobb környezet támogatására. Az IMV 0 minden bizonnyal csak az ázsiai és óceániai piacokon lesz kapható.

A szemfülesek felfedezhetik még a klasszikus, egykor katonai terepjáróból átépített „Jeepee"-k vonalait is. A járművet kimondottan az ottani piaci igények figyelembevételével tervezték meg és készítették el a prototípust. Olcsó, egyszerű, sokcélú, de Toyota-minőségű jármű; az elnevezésben szereplő nulla bizony a nullemissziós törekvésre utal. Igaz, ehhez előbb a teljes ázsiai és óceániai elektromosáram-termelést is át kell állítani környezetbarát módra.

Az IMV 0 nemcsak a nagyvárosi áruszállítást hivatott támogatni, de a délkelet-ázsiai régióban és az óceániai szigetvilágban az ottani növénytermelő, állattenyésztő gazdák mindennapos fuvareszköze, pick-upja is lehet a Toyota reményei, tervei szerint.

A Hilux pick-up története 1968-ig nyúlik vissza, amit nemigen kell bemutatni. A Hilux Revo BEV elnevezés egyszerűen a „revolution" és a „battery electric vehicle" elnevezéseket takarja. Ez szintén prototípus, a jelenlegi Hilux-alapokon, de tisztán elektromos meghajtással, és változatlanul globális modellnek szánják. Sajnos egyelőre egyik járműről sem árultak még el technikai részleteket.

A Toyota egy más szemléletet képvisel: az ember, a vevő, a felhasználó az első. Nem divatot kell teremteni, hanem olyan autókat kell gyártani, amelyek a vásárlók valós igényeit szolgálják. Ez óriási különbség! Ezért az IMV 0 tervezőcsapata sok hónapot töltött azzal, hogy megfigyelje a pick-up- és más platóskisteherautó-felhasználók és a lehetséges jövőbeni, potenciális ügyfelek munkáját, életmódját és igényeit. Ezért nem alkalmaz a Toyota úgymond egyenplatformokat és hajtásláncokat.

Toyota

Toyota

A bemutató fő részét Akio Toyoda, a Toyota Motors Company elnöke tartotta, aki időközben lemondott posztjáról – fotók: www.global.toyota/en/newsroom

Gyakran éri kritika a sajtóban, mert nem mondják azt, hogy a jövő mobilitása csak és kizárólag elektromos lehet, akkumulátoros megoldással. Reálisan kellene látni, hogy mikor lesz képes a társadalom és egy adott piac teljes mértékben átállni az akkumulátoros elektromos járművekre, és mikor lesz képes az infrastruktúra is támogatni ezeket a járműveket.

Ezért feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az IMV 0 sem lesz még kizárólag elektromos meghajtású, benzines és dízelmotorral szintén értékesíteni kívánják, mintegy szabadon felépítményezhető fülkés alvázként. Ettől függetlenül várhatók gyári kivitelű felépítmények is. A fejlesztést a thaiföldi központ koordinálta, de a japán és ausztrál szakemberek szintén részt vettek benne a Toyota részéről.

A sorozatgyártás már ez év második felében indul, és elsőként Thaiföldön lesz megvásárolható. Az akkumulátoros, elektromos változat várhatóan csak 2024-ben kerül gyártásba. Az európai forgalmazásról egyelőre nincs hír.

Forrás: www.global.toyota/en/newsroom