Az utóbbi években drámaian megnőtt a méhcsaládok pusztulása Európa-szerte. Sokan a költésrothadás erősödését teszik felelőssé, ám Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint ez félrevezető következtetés. A szakember szerint a probléma gyökere nem egyetlen betegség, hanem a természet összetett romlása, amelyet a méhek – és a méhészek – egyre nehezebben viselnek el.

A közhiedelemmel ellentétben a költésrothadás – amely a fiasítást, vagyis a fejlődő méhivadékokat támadja – nem lehet a téli méhpusztulások oka. Ahogy Bross Péter fogalmazott: „télen nincs fiasítás”, tehát ez az elmélet eleve kizárható. Az elnök a jelenséget sokkal mélyebben gyökerező folyamatokkal magyarázza.

A természet nem segít többé

„Régen a természet életben tartotta a méheket, mert jó volt. Ma már a méhészeknek kell életben tartani őket” – mondta Bross. A klímaváltozás, a talaj kimerülése, a csökkenő talajvízszint, a gyengülő nektártermés, a tápanyaghiányos mézelő növények mind hozzájárulnak a méhcsaládok legyengüléséhez. A hasonlatával élve: „nem az utolsó üveg sörtől rúgunk be, hanem annak egy folyamata van” – ugyanígy, a méhcsalád sem egyetlen ok miatt pusztul el.

A méhészeti kihívások ma már sokkal komplexebbek. A szakmai hibák korábban gyakran korrigálhatók voltak a természet segítségével – ma azonban ilyen javító mechanizmus nem létezik.

A varroa atka már nem „csak atka”

Sokan továbbra is a varroa atkát okolják a méhpusztulásért, csakhogy a helyzet megváltozott: a parazita ma már nem csupán élősködő, hanem vírushordozóként is súlyosbítja a bajt. Míg a 80-as években egy méhcsalád akár 10 ezer atkával is túlélte a fertőzést, ma már ezer példány is végzetes lehet.

Nem biztos, hogy maga az atka öli meg a méheket, inkább az általa hordozott vírusok

– hangsúlyozta az elnök.

Nektár nincs, virágpor alig – a takarmányozás is problémás

A természetes táplálékforrások csökkenése miatt a méhészeknek mesterséges takarmányozásra kell hagyatkozniuk – ami rovarok esetében különösen kényes, alig kutatott terület. A nektár és virágpor pótlása jelenleg sok esetben nem megfelelő, mert „nagyon nehéz pótolnunk azt, amit nem ad a természet”.

A méhek is „maguk alatt vannak”

A pusztulás nem csupán fizikai: sok méhész szerint a méhek viselkedése is megváltozott. „Olyan, mintha a méhcsalád is kétségbe lenne esve” – idézett Bross egy jászberényi méhészt. A méhek, amelyek 100 millió éve jelen vannak a Földön, mintha elvesztették volna az élet fenntartásához szükséges ösztönüket.

– A méhpusztulás nem csak magyar jelenség. Ugyanúgy érinti Ausztriát, Szlovéniát, Romániát, Bulgáriát, Szlovákiát és Csehországot is. Ez pedig arra utal, hogy rendszerszintű, globális problémával állunk szemben, amely nem orvosolható egyszerű szabályozással vagy egyetlen betegség kezelésével fogalmazott az OMME elnöke.

„Szántunk is, vetünk is – és csak ritkán aratunk”

– A klasszikus mondás, miszerint a méhész „nem szánt, nem vet, mégis arat” mára érvényét vesztette – mondta Bross Péter. – Az új helyzetben a méhésznek nemcsak a szakmáját kell tökéletesen elsajátítania, de a természet hiányosságait is neki kell pótolnia. A méhészet ma már nem a természet ajándékára épül – hanem az emberi kitartásra és alkalmazkodóképességre – szögezte le.

Indexkép: Pixabay