Kedd
Keddre közepesen vagy erősen felhős idő ígérkezik, de időnként több-kevesebb napsütés is várható. A Nyugat-Dunántúlon tartósan borult maradhat az ég, azonban késő délutántól keletebbre is megnövekszik a felhőzet. A reggeli órákban még előfordulhatnak csapadékgócok, ezek azonban fokozatosan megszűnnek. Délutántól egy újabb csapadékhullám érkezhet, főként a középső országrészben, ahol záporok, zivatarok alakulhatnak ki az összeáramlási vonalak mentén. Estefelé a déli területeken kisebb eső sem kizárt. Az északi szél több helyen élénk, a Dunántúlon és a Tiszántúlon időnként viharos lökések is lehetnek.
A hőmérséklet csúcsértéke 24 és 28 fok között alakul, de a borultabb nyugati vidékeken ennél hűvösebb idő is lehet.
Szerda
Szerdán reggel a Dél-Alföld egyes részein még borongós maradhat az idő, itt helyenként gyenge eső is előfordulhat. Napközben viszont országszerte napos, gomolyfelhős idő várható. Helyenként kialakulhatnak záporesők, de ezek területi kiterjedése kicsi lesz. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol erős lökések is előfordulhatnak.
A hajnali órákban 12 és 17 fok közötti minimumokra kell számítani, de az északkeleti, kevésbé felhős tájakon ennél hűvösebb is lehet. A nappali csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között várható.
Csütörtök
Csütörtökön az ország nagy részén gyengén vagy közepesen felhős idő lesz a jellemző, de elszórtan előfordulhat zápor vagy zivatar. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödhet.
A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható, délutánra pedig 23 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: olvasói fotó/Albert Attila