Kedd estétől a felhőzet tovább halad északkelet felé, így reggelre ott erősebben beborul az égbolt. Az ország többi részén már szakadozik, csökken a felhőzet. Az északkeleti megyék kivételével elszórtan kialakulhat kisebb eső, zápor, helyenként egy-egy zivatar, de hajnaltájt a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északkeleti, kevésbé felhős, szélvédett területeken ennél hűvösebb is lehet.
Szerdán napközben délnyugat felől újabb felhősödés érkezik. A délnyugati országrészben néhány felhő zavarhatja a napsütést, másutt legalább néhány órára kisüt a nap. A délutáni óráktól egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, néhol zivatarra is, elsősorban a középső és keleti területeken. A délkeleti szél megélénkül, de erős lökésekre csak zivatarok környezetében lehet számítani.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 26 és 31 fok között várható, azonban a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében ennél hűvösebb, 22 és 25 fok közötti értékek lesznek jellemzők.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Shutterstock